Viking Fiú

Medve Bocsok

Némán, gondolataiba merülve haladt előre. Ő maga sem tudta pontosan merre. Vitte az ösztöne. Még arról is elfeletkezett hogy nyomait eltüntesse. Túlságosan lefoglalta a tény hogy mi készülődik a háttérben. érezte hogy ez csak a kezdet...valami sokkal nagyobb áll a háttérben. És legyen az bármi...de kideríti hogy miaz... Lába meg akadt valamiben és előre vágódott a hóba. Cifra káromkodás hagyta el a száját de menten el is hallgatott amikor két hatalmas Fehér állatot pillantott meg közvetlenül az orra előtt. Mindkettő támadásra készen vicsorgott rá. Lassan de biztos kézzel az övtáskájába nyúlt és kivette belőle a szemfogat amit még a Nagy Medve adott neki. Mind két bocs ellenszenve alább hagyott furcsa mód méretük is kisebb lett. Lassan lépett közelebb hozzájuk és simogatta meg őket. Tompa kiáltások verték fel az erdőt csendjét. A Bocsok mérete lassan egy kölyök macskáéhoz hasonlítottak így könnyedén be bugyolálta Őket és a mellkasára kötötte az anyagot. A lehető legóvatosabban kapaszkodott fel a legközelebbi fára és onnan figyelte az érkezőket. Ijját pattanásig húzta várva az első gyanús jelet. A tompa hangok fel erősödtek és egész kivehetőek voltak. 

- Erik! - harsant a kiáltás. Fel ismerte. Ez a nagybátyja Arne. A férfinak sas szeme volt bárkit kiszúrt akár 50 méter távolságból is. Unoka öccse volt az egyetlen aki játszva elbújt előle. A fákon át haladt közelebb és ugrott le pontosan Arne mögé. Amint földet ért találta szemben magát Nagybátyja tőrjével. Amint fel ismerte unoka öccsét leeresztette a fegyvert. 

- Hol voltál? Nagyapád betegre aggódta magát! - Erik szó nélkül kissé kioldotta a  a mellkasára rögzített batyut. A két kölyök laposakat pislogva dugta ki az orrát a meleg takaróból. Arne szemei kikerekedtek és a kölykök felé nyúlt. Erik azonnal arrébb húzódott és inkább morgott mind beszélt... 

- Gyere..menjünk haza... - mosoly erőltetett az arcára bár nagyon aggasztotta a fiatalabb viselkedése. Alig léptek be a házba Frida szó szerint repült unokája felé. Erik kitért az ölelés elől ami nagyon szíven ütötte nagy anyját. Lerakta a két bocsot egy kosárba és bevitte a szobájába. Mikor újra a nappaliba ért nagyanyja sírva térdelt a konyha padlóján. Halkan lépett hozzá és ölelte át. 

- Sajnálom...de késztetést érzek arra hogy megvédjem őket.... - suttogta és szorosabban ölelte az idős asszonyt. 

- Kiket? Édes fiam mit csináltál? - úgy nézett Erikre mint aki meggyilkolt valakit. Felállt és elsietett a szobájába a kosárért. Letette a z asztalra és kezébe vette a két medve bocsot. 

-  Az anyjukat a szemem láttára ölték meg. Én fogom őket felnevelni. - mondta majd megetette a két apróságot. 

Ahogy teltek a hónapok úgy nőtt Erik is. Magas lett és alaposan megizmosodott. Széles vállán könnyedén elhordta a zsákokat amiket a nála alacsonyabbak nem bírtak el. Akár egy jávor szarvast is felkapott a hátára még a télen. Mostanra a sok hó elolvadt és kellemes meleg szellő borzolta össze az ónix fekete tincseket. közeledett a nyár és ezzel együtt Erik 15. születés napja is. Most is mint minden egyes kihajózás után futó lépésben kellet fel nyargalnia a hegyre a nagyapja házába. de itt sem maradt teljesen biztonságban a falubeli lányok ezreitől. Saga és Magnus istálójába menekült és kapaszkodott fel a kereszt gerendáig. Idáig egyik lány sem tudott feljönni és látni sem látták meg. A következő pillanatban a földön találta magát két hatalmas medve között. 

- Saga! Magnus! - nevetett fel őszintén. Mindenkivel kedves volt a faluban de soha nem mutatta senkinek a valódi érzéseit mosolyát szomorúságát. A legtöbben csak a törzs fő utódját látták benne vagy a tökéletes férfit. Senkit nem érdekelt mikor mit érez vagy mit szeret csinálni. Egyedül ez a két gyönyörű állat értette meg őt igazán. Ők is elvesztették a szüleiket mint ahogy ő is. Velük minidig őszinte volt elmondta mi bántja őt vagy minek örült. Erik boldogan szorított rá a nyakában pihenő nyakláncra. Soha senki kedvéért nem vette volna le. Hozzá tartozott mint az a tudat is hogy meg menthette volna szegény állatott...ha korábban veszi észre a jeleket. Hevesen megrázta a fejét és a jelenre koncentrált. Ideje volt kimenni Sagaval és Magnussal. Hátukra rakta a nyerget és a kötőféknél fogva vitte lefelé őket a kikötőbe. Nem egyszer fordult elő hogy elszabadultak. Persze Eriket rótták meg utána. Azóta csak kötőfékkel mehetett velük bárhová. 

- Ott van! Lányok! - a kiáltás megzavarta a gondolat menetét és pár másod percel később már nyeregben volt és vágtatott lefelé a hegy oldalon. 

- Magnus! - kiáltotta a lemaradt állatnak. Aki a vezény szóra levegőbe kezdett emelkedni. Saga ugyan ezt tette. Kettőjük közül Saga volt a nagyobb így Erik Őt használta  hátas állatnak. Magnus több mágiával rendelkezett így ő sokkal erősebb varázslatokra is képes volt. erik kitárt karokkal élvezte az arcába vágó éles levegőt. Kisebb zökkenéssel értek földet. Kíváncsian csúszott le a nyeregből. Hatalmas kert szerüségben álltak. Elindult a sok érdekes növény között. Szinte mindegyiket felismerte. Mitagadás Frida elég rendesen belé sulykolta a gyógynövény és bájitaltant. Elmosolyodott a gondolatra. Nagyon szeretett volna iskolába is járni nem csak rokonaitól tanulni. Boldogan hemperedett le a zöld gyepre és varázsolta le a kötőféket a két medvéről. Hagyta had játszanak kedvükre. Testvérek lévén sokszor kaptak össze de soha nem bántották a másikat. Ahogy telt az idő a nap is már a horizontot súrolta. Megdörzsölte a szemét és egy fütty szóval magához hívta két barátját. Magnus lelkesen megnyalta az arcát míg Saga majdnem ledöntötte a lábáról. 

- Jól van, jól van! - nevetett és fel ült Saga hátára. Magnus a termetét tekintve kisebb volt és jobban ki is fáradt. Így össze zsugorodva mászott Erik ölébe. Saga végig a tenger parton vágtázott végig. Gyönyörű volt. Amikor haza értek már jócskán sötét volt de a fákják még mindig égtek vagyis mindenki ébren van. Lassan lépett be a házba és kezét végig a íjján tartva. Nagyanyja fordult ki a konyhából és ijedten ejtette le a kosár almát. 

- Odin szerelmére! Muszály a frászt hoznod rám? - simogatta meg a fejét. 

- Bocsáss meg Nagyi.... - nevetett kissé frusztráltan. Frida után belépett a ebédlőbe és meglepett látvány fogadta. Minden rokona ott ült az asztalnál és egyenesen rá nézett. 

- BOLDOG SZÜLETÉS NAPOT! - ordították egyszerre. Erik szemébe könnyek szöktek. Annyira meghatódott hogy mindenki így emlékezett a születés napjára. Nagyapja mellé lépett és a kezébe nyomott egy levelet. 

- Ez az én ajándékom....megérdemled. - megsimogatta a kusza fekete üstököt. Finoman bontotta ki a a vörös viasz pecséttel lezárt pergament. Elkerekedett szemekkel olvasta és hitetlenkedve nézett rokonaira. 

- Szeptembertől a Roxforti Varázsló és Boszorkány képzőbe fogok járni? Roxfortba fogok járni!! - kiáltotta el magát. Mindenkit körbe ölelt és kirohant a ház elé és boldogságában Saga és Magnusra vetette magát. Annyira boldog volt mint még soha....