Harry Potter oneshotok

wolfstar #2

- Remus!

Péntek, délután egy óra.

A jóslástan terem - nevezzük inkább csak dohos padlásnak - már a késő februári napsütésben is egy mugli szauna hatását gyakorolta a még mindig órán ücsörgőkön. A nap erőteljesen sütött be a tetőablakokon keresztül, szinte megvakítva a roxforti diákokat. A hőség kezdett elviselhetetlenné válni, tekintve, hogy az óra már a végéhez közeledett.

A percek legalább a háromszorosukra nyúltak, mintha a Nap még azokra is valamiféle hatást gyakorolt volna. A roskadozó, kókadozó és ásítozó gyerekek pedig türelmetlenül és már-már reményvesztett módon figyelték órájukat, esetleg kérdezték meg társaiktól, hogy pontosan hány perc van még a nem hivatalos hétvégéig - az utolsó órájuk végéig. Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy a pénteki legutolsó tanórák igazi sínylődésnek bizonyulnak, legyen az akármilyen tantárgy is.

Nos, James és Remus is így vélekedett. Magát a tantárgyat unalmasnak találták, s már igazából maguk sem tudták, hogy miért pont ezt vették fel. Illetve; Remus nagyon jól tudta, de ezt ugyanígy meg is bánta az első adandó alkalommal, amikor belépett ebbe a terembe.

Még James vette rá őt, miszerint semmiképpen sem szeretne egyedül járni ide, mert a tárgy igenis érdekli őt. Négyük közül már mindenki kiválasztott akkoriban kettőt, ám a szemüveges jól sejtette, hogy Remus nem fog megelégedni mindössze két tantárggyal. Ezért sem hagyta addig barátját, míg bele nem ment ebbe a hatalmas nagy baromságba. Bárcsak hallgatott volna Siriusra és Peterre, mikor figyelmeztették a jóslástanról hallottakról! Ennél még a legendás lények gondozása is jobban foglalkoztatta. Na meg; úgy legalább még Siriusszal is tölthetne egy órával többet az immár igencsak zsúfoltnak bizonyuló heteiben.

Ám mivel ez így alakult, Remus nemigen tervezett változtatni, esetleg szimplán leadni a jóslástant. Olykor azért még neki is akadt olyan dolog, ami felkeltette az érdeklődését, természetesen addig, míg nem sóztak rájuk egy rakat házi feladatot. James pedig hamar kinőtt a naivságból, ami azt takarta, hogy ő is előszeretettel akaszkodott Remus nyakába, hogy írják meg közösen a házi dolgozataikat és a hasonlókat.

Habár James már nem mutatott akkora érdeklődést a tárgy felé, jelen pillanatban mégis kiakadt a saját gondolataiban elmélázó Remusra, aki már belefáradt a folytonos koncentrálásba. Bágyadtan meredt az ablakon keresztül az égen folytonosan elhaladó bárányfelhőkre.

- REMUS!!!

- Tessék? - Remus majdnem leborította az asztalon heverő könyvkupacot ijedtségében. Barátja izgatottan meredt rá, amint észrevette, hogy hajlandó végre rá figyelni.

- A könyv azt írja, hogy a bajusz fekete hajat szimbolizál. Mint az enyém! - tette hozzá lelkesen, majd ugyanígy le is firkantotta a megtudott információt az előtte heverő pergamenre.

Már három hete ezzel a fajta jóslással foglalkoztak, amit csak a hetedik évükben vesznek a roxforti diákok. Aznap pedig lassan, de biztosan a témakör végére értek.

Az egésznek a lényege csupán annyi volt, hogy alaposan össze kellett szedni minél több külső tulajdonságot és szokást a diákok saját családtagjaikról, a nagyszülőkig visszamenőleg. Ezt pedig hosszas keresgélés követte, több tucat poros könyvben, amik külön ezzel a témával foglalkoztak. Minden külső tulajdonsághoz tartozik egy teljesen más jelentés, azon belül pedig szintén egy nagy valószínűséggel külső tulajdonság, de ebben az esetben akár még belső is lehet. A személy lehetett még nem létező emberi lény is, illetve jelenthetett jót, ugyanakkor rosszat is az adott diák jövőjére nézve.