Az én világom

XXIX. fejezet

XXIX. fejezet

Naruto Sasuke kezét szorongatva sétált Konoha utcáin, miközben felváltva zsebelték be a hálálkodást, amiért a szőke megmentette a falut és a zavart pillantásokat különös párosukra. Sasukét egy hét után hazaengedték a kórházból, és a kivételes kezelésnek köszönhetően már egészen szépen erőre kapott ahhoz képest, hogy a halálból tért vissza. Sakura és Tsunade felváltva kezelte, de az dobott állapotán a legtöbbet, hogy sérülései java részét a rózsaszín hajú lány még a csata közben begyógyította.

Így aztán bár még küldetéseket nem kaphatott, és Itachi is csak kétnaponta engedte a műszakját, akkor mégis az egyik gyakorlópálya felé tartottak. Mellesleg Naruto rájött, milyen különös szó is az, hogy hazaengedték a párját a kórházból. Első este tudatosult benne, hogy Sasukének is ugyanolyan tág ez a fogalom, mint neki volt. Az otthona ott lett, ahol a biztos pontja. Ez pedig Naruto volt. Akkor este ő egyedül ült az apartmanban, Sasuke pedig a majorban. Itachi ott volt ugyan, de mégis csak a szokásos üres, hatalmas épület fogadta.

Ezután pedig Naruto felvetette, hogy nem akar ismét egyedül aludni, mert agyal. Sasuke pedig nem mutatta ugyan, de azonnal kapott az alkalmon. Így azóta együtt töltötték estétiket az apartmanban. És az élet meglepően könnyű volt együtt...és megnyugtató. Egyikük sem hitte volna soha, hogy ilyen boldogságot jelent, ha van valakid.

És akkor is együtt haladtak a város utcáin egy félreeső gyakorlópálya felé, ahol Naruto találkozót beszélt meg Itachival. Több mindent terveztek. Először is Sasuke ki akarta próbálni szemeit, és hiába ellenezte bátyja több ízben, ez a srácnak soha nem számított. Aztán információt is várt az idősebb Uchihától. Emellett pedig Naruto is meglepetést tartogatott, amit előtte leegyeztetett Jiraiya-sensei-jel. A Perverz Remete még mindig a kórházban volt, de a srác már kezdte sejteni, hogy ennek inkább egy bizonyos szőke nőhöz van köze...aki addig is minden vágyát kielégíti a szerencsétlen, sérült betegnek.

Nem siettek sehova, kellően kiélvezték egymás közelségét. Ahogy tették minden áldott nap, és Narutonak el kellett ismernie, hogy túl könnyű volt számára megszokni ezt a boldogságot. És ritkán bekövetkező, álmatlan óráiban azon kattogott, hogy mikor fogja ezt megbosszulni számára az élet. Mikor derül ki, hogy Sasuke csak egy rossz vicc az életében...egy keserű, acetonos tréfa, amit a pszichiátrián sütöttek el az alkoholisták.

Ez azonban nem következett be, és ő könnyen abszolút függőjévé vált a fiatalabb Uchihának. A porcelán alak ölelése pedig messzire száműzte a pesszimista gondolatokat.

A gyakorlópálya szélén megálltak. A fák még kellemes árnyékot nyújtottak a tűző nap ellen, a langyos szellő lágyan cirógatta bőrüket. Naruto fejpántjának hosszú megkötője néha meglibbent tőle, Sasuke pedig akaratlanul is büszkén pillantott a tűz földjének jelére párja homlokán. Mintha ez jelképezné, hogy Naruto otthonra lelt. Talán így is volt.

- Itachi késik? – kérdezte a szőke zavartan körbe pillantva.

- Dobe! Nem férne bele az egojába, ha ránk kell várnia – forgatta meg szemeit Sasuke.

- Testvéri szeretettől fűtve, mint mindig, kisöcsém – szólalt meg egy hang mögöttük, mire mindketten odafordultak. Sasuke elmorgott egy nem túl szép jelzőt orra alatt, mire egy féloldalas mosolyt kapott válaszul. Itachi könnyed léptekkel közeledett feléjük, kezeit zsebébe mélyesztette, hátán elhagyhatatlan katanája feszült, melynek társát Sasuke használta, amíg a kovács nem tudja replikázni az övét. – Pedig reméltem, hogy inkább elveted a gyakorlás lehetőségét.

- Minek vetném el? – kérdezte Sasuke összeszűkített szemekkel. A bátyja és a hülye célzásai.

- Nem tudom – rántotta meg a vállát Itachi játékos mosollyal. – Talán még érzed a sérülések hatását...vagy nehezedre esik elhagyni Naruto apartmanját.