Az én világom

XXVIII. fejezet

XXVIII. fejezet

            Sasuke olyan gondtalanul úszott a feketeségben, mintha soha nem is született volna meg. Mintha ez lett volna az a biztonságot nyújtó anyaméh, amit soha nem hagyott el, hogy egy rideg, igazságtalan világba belecsöppenjen. Aztán, ahogy eszébe jutottak az utóbbi hónapok, lassan rájött, hogy a kinti világ talán mégsem olyan rossz. Van benne egy szőke napsugár, amelyhez akkor még nem tudott arcot társítani, de pontosan érezte, hogy ott van. És bearanyozza az ő fekete éjszakáját.

            Így aztán a napsugarát követve fájdalmasan ráncolta homlokát a fényre. Nem volt benne biztos, hogy ki akarja nyitni a szemét, de ott mégsem maradhat; a nap és az éjszaka között félúton. Még csak azt sem tudta, hajnal vagy alkonyat-e.

            Olyan óvatosan nyitotta ki ónix íriszeit, mintha fájdalommal töltené el már a mozdulat is. Még ha konkrétan nem is a mozdulat, de valóban agónia rázta testét. Reszketett, ahogy magához tért, lábujjai görcsbe ugrottak. Úgy érezte magát, mint aki a halálból tért vissza. Aztán ahogy látása elkezdett tisztulni, eszébe jutott, hogy valóban így is van. Hiszen valamiért ellene fordult ereje, képtelen volt uralma alá hajtani chakráját.

            Aztán Pain átszúrta a mellkasát.

            Olyan hirtelen ült föl az ágyban, hogy kishíján elájult. Fel kellett nyögnie a fájdalomtól, és kezein megtámaszkodni maga mellett. Szédült, hasogatott a feje, szemei pedig valamiért eszméletlenül szúrtak. Emellett pedig továbbra is rázta a hideg. És mikor fel tudta mérni a környezetét, akkor rájött, hogy kórházban van. És a sejtése ellenére, hogy a napra ér ki, az éjszaka közepén járhatott.

            Ellenben amint lepillantott, megtalálta a napot. Naruto szőke feje fáradtan szuszogott mellette. Vonásai simultnak tűntek, ahogy Sasuke combja mellett az ágyra támasztotta alkarjait, arra pedig arcát. Fejét kötés borította, pont ahol korábban fejpántja díszelgett. Egyik karját is fásli fedte, a másikból pedig egy infúziós cső futott föl feje mellett. Naruto behajlított karjai miatt alig tudott csepegni. Sasuke csak ekkor jött rá, hogy ő is hasonlóan nézhet ki.

            Döbbenten nézett végig magán, pedig nehezére esett elszakítani tekintetét párjától. Egy élő múmiának érezte magát, ahogy a homlokát, bal combját és fél felsőtestét kötés borította. De kétségkívül az agóniát a mellkasát átdöfött rúdtól szerezte. Akkor pedig rájött, hogy Naruto valószínűleg sikerrel járt. Legyőzte Paint, különben nem ülnének itt.

             Lágyan helyezte egyik kezét Naruto arcára, mire attól a kisimult vonások összefutottak. Azonnal el is kapta kezét, nehogy fájdalmat okozzon a másiknak. Hiszen őt is rázta a hideg, akkor vajon Narutonak milyen sérülései lehetnek? Mégis mellette fekszik, és őrzi. A biztos pontjaként...

            - Ne keltsd föl! Nemrég aludt el – szólt a halk hang a szoba sarkából.

            Itachi jelent meg, mikor Sasuke sebesen fordult oda. Fájdalmasan ráncolta össze homlokát a hirtelen mozdulatra. Erre még nem állt készen a halál pengéjéről visszatáncolt teste. Itachi csak egy halovány mosollyal sétált közelebb, és a Sasuke mellett üresen ácsorgó betegágy szélére támaszkodott.

            - Ezek szerint a Dobe legyőzte Paint.

            - Le... - bár Sasuke inkább kijelentésnek szánta, mégis kapott rá választ. Homlokráncolva pillantott bátyjára.

            - Miért érzem a „de"-t a hangodban? – kérdezte gyanakvón.

            - Mert ott van – fonta össze mellkasa előtt karjait Itachit. – Naruto legyőzte Paint, és megmentett mindenkit, de...nyolc farokkal tette.