- best of me

1107

Egy régi barátságról valahogy könnyebben ír az ember – lehet azért, mert az idő ténylegesen begyógyítja azokat a bizonyos sebeket, nem tudom. Viszont ezek a gondolatok, most kicsit másabbak, hiszen ez a kapcsolat régi és új is.

Ismerettségünk visszanyúlik egészen az általános iskolai évünkre, s igaz, csak utolsó évben lettünk igazán jóban, veled sosem volt bajom - s tudom, ha a baráti társaságunk nem gyűlölte volna ennyire nagyon egymást, már sokkal régebb óta is nevezhetnélek a barátomnak.

Te voltál az első olyan ember az életemben, aki engem választott, akinek szintén olyan fontos voltam, mint amennyire nekem fontos voltál.

Még a középiskola első évében is változatlan maradt kapcsolatunk, sőt ha lehet közelebb kerültünk egymáshoz, s te voltál az első igazán igazi legjobb barátom.
Csak aztán valami elromlott; neked mások léptek az életedbe, ahogy nekem is, szóval eltávolodtunk egymástól.

Sokat veszekedtünk, szerintem nekem sosem fájt semmi addig annyira, mint ez az időszak. Nagyon kikészültem, de valahogy semmi nem volt jó, hiába kapaszkodtam beléd görcsösen.

Aztán fél évig nem beszéltük, s szinte már utáltuk egymást; én haragudtam rád, amiért eldobtál és mást választottál mégis, te pedig haragudtál rám, mert nem melletted álltam ki, mikor a barátoddal szakítottatok. Mindketten hibáztunk.

Valahogy azonban mégis újra összekeveredtünk; hiányoztál nekem nagyon, s mint kiderült én is neked. Annyi minden történt már velünk, hogy szinte lehetetlennek bizonyult a másikat teljesen kitörölni az életünkből.

S igaz, most nem beszélünk annyit, mint ezelőtt, de mégis tudom, hogy itt vagy nekem és számíthatok rád, ha baj van. Hálás vagyok érted, mégha nem is hiszed. Tudom, hogy mindezek után nem lesz olyan többé, hogy így összevesznénk.

Te vagy és leszel is az én örökkém.