Halálközeli útvesztő (Befejezett)

1. fejezet; A sors az aki irányít?

Május eleje van már. Nyílnak a virágok, költői a táj, az kétségtelen. Manapság rengeteg angol, és  más származású túrista festőt látni, aki vászonra vázolná a képet, hogy emlékében felidézni lehessen a kép alapján a tájat. Igaz, csak egy részét lehet lefesteni annak a költői képnek, ami most a szemünk elé tárul.
Rachel vagyok. Rachel Moon. 23 éves vagyok. És jelenleg még a nagynénémék lakásában töltöm az időmet. Író vagyok. Eredetileg ügyvéd, de azt az állást elbaltáztam. Más állás után nézek, mert az előző munkahelyemen felfüggesztettek, csak mert beteg voltam. Semmilyen információt nem kaptam  amíg home office -ban voltam, az üggyel kapcsolatban.
Egy  Lasvegas - i nő akinél folyton fegyver van, mert drága ékszereket visel, és nem akarja egy olcsón odaadni őket.
A férje megcsalta. Beépített emberekkel már figyeltette hónapokkal ezelőtt is, pontosabban 3 hónapja. És kiderült, hogy egy 9 évvel fiatalabb nővel van viszonya. Amikor a nő rájuk törte az ajtót, a férfi a szobához járó wc-be küldte a fiatalabb nőt, hogy beszélhessen a feleségével. Ám ekkor a férfi pisztolyt ragadt és a szobai rejtett kamerán is jól lehetett látni, hogy elkezdi fenyegetni a feleségét, hogy megerőszakoltatja az alkalmazottaival a lányt ha itt nem hagyja a fegyvert és elmegy innen. Majd balkaron lövi a nőt, aki nem engedelmeskedik. És ekkor Mellkason lövi a férfit. Aki a földre zuhan. A fiatalabb szerető, mint szemtanú, felhívta a rendőrséget és jelentett mindent.
A feleséget börtönre ítélték, életfogytig tartó ítéletet hoztak.
Mind eközben, teljesen máshogy oldottam meg az alapvetően nekem adott ügyet.
A nőt önvédelem miatt, nem ítéltettem el.
Kihozattam a börtönből, és szabadlábra helyeztettem.
Ezért kitették a szűrömet.
Ezért jelenleg író vagyok. Valahogy visszatértem a tinis öltözködéshez. És éppen kifogyott a tollam, és betelt az első naplóm, a 20-as éveimből, meg kell egy pár dolog otthonra, mert most jöttem le a családi nyaralóba, a nagynénémékkel. És sokmindent kell beszerezni. A Bácsikámat 20 év múlva sem lehet a dolgozó szobájából kiszedni, max ha éhes, vagy ha kell neki valami a boltból, és nagy teljesítmény ha kijön a kertbe.
A nagynéném takarít egész nap. Nem is érdekli hogy már 5 napja itt vagyunk. Eddig az elhozott fél éléskamrát ettük fel amit elhoztunk magunkkal. De mivel nekem ugyebár "semmi dolgom" , elmegyek egyedül vásárolni. Annyi minden van felírva ezekre a cetlikre ( annyi van belőlük mint egy kiskönyv) és ezeket haza kell hozzam busszal.
14:36.
Néztem az órámra.
Ahoz képest, hogy milyen célt tűztem ki magamnak, nem gondoltam volna, hogy ilyen szép idő is lesz mellé. Kellemesen cirógatja a vállamat a napfény, a fekete bőrkabáton át. Vöröses barna hajamat ami kurta tincsekben helyezkedik el a vállamon, lágyan fújdogálja a szél.
Az üzletben a feljutás nem is olyan egyszerű, ilyen mozgólépcső olyan mozgólépcső. Borzalom. Majd amikor hosszú fáradozásaim után elértem a Tesco-ba. Vettem egy nagy bevásárló kocsit, és békésen sétáltam az üzlet sorai között. Mindent szépen sorjában végighaladva.
Minden volt válam. De komolyan, mintha egy új lakásba kellene beköltözni. A kiskönyv bevásárló listámon, utolsó pont volt a sűrített paradicsom. Egy kartonnal.
- Ez most komoly? - Fakadtam ki, hangosan. - Nem hiszem el hogy ennyire van szüksége.
A legfelső polcon megláttam egy teljes kartonnal. Pech, pont nem értem el. Lábujj hegyen? Nem megy.  Van valaki a sorban? Senki. Olyan kisszék amire fel szoktak szállni az alkalmazottak? Sehol semmi. Mégegyszer megpróbálom. És ekkor éreztem egy kellemes férfi parfümöt a hátam mögött. Izmos karja fel nyúl és eléri. Leveszi. Lassan megfordultam, és egy fejjel magasabb korombeli férfi állt előttem mosolyogva.
- Hadd segítsek!
Majd beletette a kosaramba valahogy, hogy minden a helyére állt. Belefért. Micsoda férfi.
Meg sem tudtam szólalni. De ő sem. Ahogy láttam. Csak néztem rá. Azok a sötétszőke fürtök. És azok a szemek. Az a mélykék szín. Rabul ejtett. Valahogy olyan ismerős volt. De mégsem tudtam hogy honnan. Majd erőt vettem magamon és megszólaltam;
- Köszönöm szépen.
- Nincs mit. Csak jókor voltam jó helyen. - nézett egyenesen a szemembe, ezzel hangsúlyt téve a mondatba. Majd elindult némán. És tolta a bevásárló kocsiját maga előtt és csak mosolygott.
- További szép napot! És köszönöm mégegyszer!- Fordultam utána, de már sehol sem volt.
Álltam még ott percekig. És gondolkodtam hogy ezt most csak beképzeltem, vagy tényleg megtörtént. De a sűrített paradicsom megvolt, szóval nem halucináltam.
Éppen a kasszánál végeztem, fizettem a bankártyával.72 000 forint. Egy bevásárlás. Na majd adok én a nagynénéméknek! Minden az én pénzemből fogy. Toltam ki a kocsit amibe bepakoltam a termékeket.  Mindent szatyrokba tettem. Amikor egy érdesebb férfi kéz megragadta a táskámat, ami csak a vállamon volt, és futásnak eredt vele.
- Hé! Álljon meg uram! - Futottam utána.
Mivel sportcipő volt rajtam könnyen tudtam futni, de mégsem értem utol. És ebben a percben láttam hogy melletem fut valaki, majd meg is előz. Az a férfi volt aki levette a sűrített paradicsomos kartont. Tartottam a tempót, a rabló futott megállás nélkül, a parkolót vette célba.
És ekkor érte utol a férfi aki segített. Egy egyszerű mozdulattal megelőzte és hirtelen megállt előtte. A rablót meglepte így fékezni próbált, nagynehezen megállt. A kezénél fogva megragadta az üldözője, és hátra szorította kiszedte belőle a táskát, és ekkorra értem oda hozzájuk fújtatva.
A fiú aki segített így szólt:
- Tessék, ez a tiéd! - nyújtotta át a táskát.
- Ma már második alkalommal mentesz meg. Köszönöm. -Majd átvettem a táskát. Majd elengedte a tolvajt aki a földre rogyott, majd lihegve hátranézett a tolvaj, egészen a megmentő szemébe. Kitágult a pupillája, és ijedten nézett.
Majd a tolvaj felkiáltott. :
- Segítség!
És elszaladt.
- Csak jókor voltam jó helyen. - Mosolygott.
- De egymás után két alkalommal? Igazán aktív vagy.- Adtam az elismerést.- Am, Rachel vagyok. Rachel Moon. - Nyújtottam a jobb kezem, mire megszólalt, és kezet fogott velem.
- Én Arthur vagyok. Arthur Jenkins.
Majd elkezdtünk visszamenni a bent hagyott csomagokhoz. Amikor megkérdeztem:
- Olyan ismerős vagy, nem találkoztunk, már?
- De, egy évfolyamba jártunk gimis korunkban.
- Tudtam, de hogyhogy itt vagy? Errefelé laksz?
- Igen. Egy nagyobb nyaraló mellett. Mi is voltannak a kedves asszonynak a neve aki ott lakik a férjével, amikor visszajöttek akkor az a  mennyei meggyes pitét adták. hmm... Deswood.
Igen Mrs Deswood, és Mr  Deswood.
- Ő a nagynéném, és a bácsikám. Akkor szomszédok vagyunk?
- Igen, minő meglepetés.- Mosolygott.- Merre tartasz?
- Haza indultam.
- Oh, én is.- elkísérhetlek? - nézett a csomagjaimra.
- Megyek busszal.- Mosolyogtam.
- Ennyi termékkel? Ne hülyéskedj! - fakadt ki hirtelen. - Na add csak ide a termékek felét minimum!- nyújtotta ki a kezét.
- De nálad is van vásárolt termék. - Mutattam a kis szatyorra a kezében.
De csak nevetett. És aranyos volt a nevetése.
- Na! - siettetett, majd boci szemekkel nézett.
- Na jó! De mivel szomszédok vagyunk, és régi évfolyam társak, meg mivel még nem láttalak itt a környéken, együtt töltjük a délutánt!- Mosolyogtam.
- Oké, benne vagyok, miért ne?! Akkor csak betesszük a vásárolt termékeket a kocsiba, aztán közös szabad délután!
- jó csak felhívom a nagynénéméket telefonon, hogy késik a rendelés. - Erre mind a ketten összenéztünk, és egyszerre nevetni kezdtünk.
Szép kocsija van. Fekete Toyota terepjáró. Rendszám; DEMONS1
- Szép az autód.
-Tudom, nagyon szeretem.
- Megértem, nagyon egyedi.
Amint betettük a vásárlás eredményét, az autóba szépen óvatosan, egyből mentünk az első célunkhoz; a Libribe.
Ő valami, szakács könyvet vásárolt. Én romantikusat.
Már nagyon kíváncsi voltam hogy milyen lehet a "Szikra" című könyv, már rengeteget hallottam róla, de elolvasni még nem tudtam. De most megvettem. És olvasni fogok. Hehehehe.
A második megállónk, a KFC volt.
Mindketten sült krumplit ettünk, salátával. És sprite - ot ittunk hozzá. A tanulmányok volt a téma.
Majd elmentünk és megnéztünk a moziba egy filmet.  Sokat nevettünk, aranyos film volt.
Majd sétáltunk egyet a parkban. Kellemesen fújt a szél, a napfény melengető fényével lepte be London ezen felét.
Végig a filmen beszélgettünk.
Majd elmentünk egy kávézóba. Csak elvitelre kértünk italt. Ő több szinte teljesen feketen ellenben én több tejjel. Majd lassan visszasétáltunk, az autóhoz, beszáltunk, az ülésekre, és felnyögtem;
- Amm, ez az ülés olyan puha, beleolvadok!
Csak nevetett. Megállás nélkül. Majd csatlakoztam, amikor megláttam hogy egymás csattjába kapcsoltuk be a biztonsági övet.
- Ezt hogy csináltuk? - Merült fel már csak kuncogva a kérdés.
- Nem tudom. - Mosolyogtunk egymásra.
Majd beindult az autó, és elindultunk hazafelé.
Hazafelé nem annyira beszéltünk, ő a vezetésre figyelt én pedig a tájat kémleltem.
Amikor a nyaraló előtt megállt a kocsival, majd így szólt;
- Segítek bevinni a cuccokat.
- Oh köszi.
- Nem én köszönöm a ma délutánt. Nagyon jól éreztem magam veled.
- Ilyet többször kell csinálnunk,ez az élmény kihagyhatatlan!
- Muszáj lesz!
Majd nevetve kiszáltunk a kocsiból, és a cuccokért  mentünk.
Becsengtés helyet ajtót nyitottam. 17;41. Amint megláttam az órát a falon autómatikusan is leolvastam.
- Sziasztok, megjöttünk!- szóltam be a házba, ami lassan és búsan zengett. Csillogot minden, látom a nagynéném teljesen kitakarította a házat.
- Gyere be nyugodtan! - Mosolyogtam a mögöttem álló Arthurnak.
Aki biccentett majd bejött.
Apró lépcsőn lejövő fapapucs halk koppanásai hallatszódtak.
- Csakhogy megjöttetek! - Mosolygott. - Segítsek valamit behozni, esetleg?
- Kérem ne fáradjon, majd behozom a maradékot Mrs Deswood.
- Biztos? - Kérdeztem tőle, mire csak a vállamra tette a kezét és így szólt;
- Megoldom, de köszi.
Majd biccentettem, mire kiment az ajtón majd megjelent ismét egy kis idővel később.
Amint megfogtam a szatyrot, láttam hogy menne vissza a kocsihoz, de megállítottam;
- Maradj még! Had lássunk vendégül, amiért segítettél!
- De csak a terhetekre vagyok, az este folyamán.
- Dehogy, gyere már!
- Na jó. De csak egy kicsit.
- Köszi.
És azzal a lendülettel beengedtem.
- Vacsorázzon velünk, Arthur. - Szólalt meg a nagynéném a konyhából. Arthur ekkor rám nézett, hogy mit csináljon.
- Léci! - kérleltem erre.
- Köszönöm, Mrs Deswood, szívesen önökkel vacsorázom.
Amint az asztalhoz ültünk, mindenki mosolygott.
A nagynéném és a bácsikám egymás mellet ültek ahogy mi is Arthurral.
- Rántott szarvashús, csiperke gombával, és párolt zöldségekkel.
- Drágám ez a specialitásod! - Szólalt meg a bácsikám.
- Nem dehogyis! - Nevetett a nénikém, majd amiután mindent az asztalra tett helyet foglalt.- Gyerekek, szerdjetek bátran!
A vacsora csendesen telt, senki nem szólalt meg csak az ételre összpontosított.
A vacsora után mindenki leült a nappaliba, és a régi időkről meséltek a nénikém, és a bácsikám.
Rengeteget nevettünk. Nekem személy szerint a Kecskés sztori a kedvencem. Amikor egy bentlakásos iskolában a fiúk megszivatják a lányokat. A lány wc-ket, a kilincseket bekenték erőspaprikával, a fiúk, amit a tanári étkezőből szereztek. A lányok nem lelték örömüket benne. Folyton verekedés lett belőle. És ekkor találkozott a bácsikám a nénikémmel.  A legjobban mégis a kecskét sajnálom, mert hogy a fiúk eltüntettessék a bizonyítékot, megetették a kecskével az erős paprikát. Ahogy a bácsikám elmesélte, hogyan nézett ki a kecske, azon mindenki nagyot nevet minden alkalommal:
- Amikor odaadtuk a kecskének a paprikát jóízűen bekapta az egészet. Majd hirtelen elkezdett vörösödni a feje, kidülledt a szeme, és az itatójába dugta a fejét, és csak annyit lehetett látni hogy a vájúnak fokozatosan megy lejjeb a vízszintje.
Szerintem életemben nem ivott még ennyi vizet. - Mondta kacagva, a bácsikám.
Erre mindenki nagyot nevetett.
Amikor a beszélgetés lezajlott, felmentem Arthurral a szobámba, és beszélgettünk tovább. A telefonszámát megkaptam, és ha bármi van akkor hívni fogom.
Egészen hosszú ideig beszélgettünk.
- Mennyi az idő? - Néztem ásítva a szobám falán lógó órára.
- 11:30.
- Uha, már annyi az idő? - Állt fel Arthur.
- Máris elmész? - Kérdeztem nagyon kíváncsi de mégis fájdalmas arcal.
- Igen, de holnap találkozunk.
- Arthur!
- Igen? - nézett utánam.
- Bármikor itt vagyok, ha szükséged van rám. Hívj amikor van rá esélyed, kérlek. És gyere át bármikor, én itt leszek.
- Rendben, köszönöm. Szép álmokat!
- Köszi, neked is. - Majd megfordult éshalkan csukta be maga mögött az ajtót. A régi nyaralónak padlóján hallani lehetett még lépteinek hangját, a székemben éreztem hogy szememet lassan bevarrja az álom. Az éjjelben valahogy éjfél körül arra ébredtem hogy lekoppan a fejem az asztalra, így hátfogtam magam és az ágyamba másztam, és ismét tapasztaltam hogyaz álom megint hatása alá veszi a testemet, amely fokozatosan megbénult.