Nem tudom, hogy láttad-ne a "fallen" című filmet.
Mert ez a story, erre a filmre alapul. Csak nem angyalok, hanem állatszellemek vannak.a
Adok is részletet;
Sötét éjszakába ébredtem.
Viharos szél csapkodta, a nyitott ablakomat.
Féltem.
Volt egy oly...
Oroszország erdős felén járunk. Az elátkozott erdő-ben. "A Kísértet - rengeteg" országában. Ez a hely az 1. Vh. ( világháború) idejére tehető vissza. A német csapatok elleni csatában ( Halál völgy, 1942 június 49437 fő veszteség ). A mendemondák szerint;
Az erdők általában és legfőképpen nappal rendkívül megkapó, csodálatos helyek. Azonban amikor leszáll az éjszaka, az embert hatalmába kerítheti, a meghatározhatatlan, talán az ősi időkből származó, ösztönös félelem. Egyes erdőségek még napközben sem túlzottan bizalomgerjesztők, hiszen a sűrű növényzet alig-alig enged a talajszintig némi fényt, így az örökös félhomályban szintúgy elkaphat minket a szorongás. Azonban vannak olyan helyek, ahol bármely napszakban és okkal retteghetünk....
Sokan említették, akik jártak már ebben az erdőben, hogy " Suttogó lelkek " beszéltek hozzájuk, akik a menekülésre kérték. Sokan " Vérbeli para-központ" névvel is illették. Bár megértem, mivel néhol még a holttestek maradványait látni lehet, és nem egy pazar látványt nyújt azt meg kell hagyni. Ezért valaki Hús- fenyves ként is illette.
Egyet lépek, kettőt fordulok, és itt terem egy várrom.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Nem tudom, hogy miért, de érzem, hogy közel vagyok a célomhoz.
" Kicsim várj rám! " - Fohászkodtam magamban.
Az épület köveit már ellepte a növényzet, mely azt jelzi, hogy vissza hódítaná azt a földterületet, melyet az ember vett el. Az indák, a mohák, meg egy csomó növény borítja a macskaköveket is, melyek a talajban vannak. - Érzem, ahogy hív! - Morogtam, magam elé. - Rachel kitartás, mindjárt ott vagyok! Torkomban gombóc formálódott.
" Miért van ez?" - Kérdeztem magamban. - "Miért kell ezt tenni azokkal akik végre boldogok? Miért baj, ha valakit nem köt le az átok, és helyette megakarja találni, az örök boldogságot?"
Mert ezt akarták. Ez volt az melyre annyian vártak. A szerelem. De ha ők nem tapasztalhatják meg, akkor senki sem. Erre mondom azt, hogy rosszabbak vagyunk mi a farkasok, mint az emberek. Azt mondták, hogy az ember rossz, gonosz, kapzsi, és áruló. Ami igaz, az igaz. Vannak ilyen emberek, de az én Rachelem nem olyan. Ő megértő, odaadó, lelkes, minden tökéletes benne. Imádom az érintését, mindent ami rossz elfeledtett velem. Azokban a percekben minden megváltozik. A világ megszűnik létezni, csak ő és én vagyunk, és senki más! Ez az érzés mindent magával ragad. Ez az a pillanat, melyet nem akarnék semmi pénzért elcserélni. Ez az a dolog, amit nem érthet az akinek nincsen párja, vagy számára kedves ember/lény.
Az épületben belülre haladva rémes sikolyok hangzottak el. Nem sokan lehetnek itt rabok, de alaposan megvannak kínozva. Csak tudnám miért kerültek ide. Rachel, te miért vagy itt? Kérdezném meg tőled, ha megtaláltalak volna. Már 4 napja kereslek, de csak mostanra találtam meg a zárkádnak bejáratát. Nem hittem volna, hogy ez a valaki elvisz téged Oroszország területére.
( Rachel szemszögéből)
Már 4 napja itt vagyok. Nem érzem magam jól, mivel 4 napja nem eszem, és nem is iszom. Egészen lefogytam. Bordáim már, csak nem átvágják a bőrömet, ami már cserepes. Ruhám felsőrésze több helyen is szakadt, az átváltozások, aminek árán nyugtatózni kellett megviselte. Meg a "kedves" Charlotte Richaels amikor jó napja volt akkor csak megkéselt. Mert ilyen kedvem van válasszal. Elegem van ebből a helyből. Szemem alatt vastagon lila, már szinte sötét szürkének mondható csíkok/foltok jelentek meg. Lábaimban semmi erő, úgy ahogy a karjaimban sincs. Remegek, pedig nem fázom. Rémes ez az érzés, ahogy fokozatosan áramlik át valahova az éterbe az energiád, és nem tudsz semmit se tenni ellene. Nagyon sz*r én ezt elmondhatom. Aki depressziós az tudja miről beszélek.
Lelkem megtört. Eltörtek, mint fának az ágát. Nem látok más kiutat. De ha már így meghalok, akkor csak Arthurt láthassam. Arthur merre vagy? Vagyok neked annyira fontos, hogy eljössz értem? Ha igen, akkor merre vagy? Nem látlak. Ne hagyj el! Bár, ha nem lettem volna önfejű, akkor nem lennék itt. Szóval ezt csak is magamnak köszönhetem. Ekkor zajokat hallottam kintről. Ordításokat a vár romjai közül. Hirtelen az ajtó bevágódott. De nem volt erőm arra, hogy felnézzek. Fejem lógott, mintha a mellkasom tartaná meg, hogy ne zuhanjon a földre. -
Hé kislány! Élsz még? - Emelte fel a fejemet, a megszokott szolgáló. Pislogtam fáradtan egy párat, mire unottan felszólalt; - Ah, ezek szerint igen. Most le kell mennünk, mert vendégünk közeleg. - Mi? - Nyögöm esetlenül, miközben a karomat és a lábaimat oldozza ki. Semmi erőm arra, hogy elfussak, vagy, hogy ellenkezzek. Mint az, aki félig halott, vagy hulla fáradt, vagy éppen kínzás után van, úgy húzott ki a férfi. Az épület előtt megállt, ez jelezte azt, hogy nem húz még egy kis ideig. Egy ismerős hang megy a fejemben, de mire észre vettem, ez nem halucináció a részemről. Arthur tényleg ott áll, nem sokkal messzebb, mint mi. Vagyis én nem állok, mert a földön ülök, vagy fekszem, de nem tudom, hogy mit csinálok, mert olyan önkívületi állapotban vagyok, hogy nem tudok semmit. Mintha bedrogoztak volna. De tudtommal ez nem történt meg. Mellette lehet Amerikus, mert a hangját is hallom. Valami olyasmit mond, hogy ; "Úristen! Mit tettetek vele? Szörnyetegek!" Majd rá ront valamelyik itteni katonára, vagy emberre, aki itt van. De a többire nem emlékszem, mivel elájultam, az energia hiány miatt.
