Halálközeli útvesztő (Befejezett)

17. fejezet; Isten veled átok, mára halhatatlanná válok

( Rachel szemszögéből )

Egy köves, vizes falnak dőlve ültem, egy kissebb szobában. Mintha a kezeim kereszre feszítve lenne. Csak a lábam nincsen kikötve. Mert ülök.
Hajam csapzottan omlott a vállamra. Kezdett melegem lenni.
Egyszercsak bejött Lucas. Egy ismeretlen nő meg mellette.
- Ő az. - Mondta Lucas.
- Szia, Charlotte vagyok. Lucas segítője, és szeretője.
Tudtommal, te vagy Rachel Moon, a menyasszony.
- Igen, ez igaz. Őszintén, nem érdekel, hogy milyen kapcsolatban álltok egymással. - Néztem rájuk undorodva.
- Hah, ez pont nem fog érdekelni, sem az mikor mikor a prémedet hordom! - Sipította majd letérdelt mellém, és a számba nyomott egy kapszulát, melynek egyik fele sötétkék, másik meg fehér volt. Nem tudtam mit tenni, próbáltam kiköpni, de le ment a torkomon.
Amint lement a kapszula, rosszul lettem. A belsőm égni kezdett, a torkom kiszáradt, nyelvem megdagadt, elkezdtem izzadni, és még sorolhatnám annyi dolog volt még a  bajom.
- Mostmár biztos, hogy nem lesz semmi olyan dolog, ami miatt bárki is szeretne majd, szóval magányos maradsz Cica. - Kezdett el lekezelően viselkedni, ez a Charlotte.
Dúdolni kezdtem a hattyúk tavát. Nem tudom miért.
Nem vagyok ura a testemnek. Ez rossz előjel. Szédülni kezdtem majd elsötétült előttem minden.
Elájultam.
Olyan este körül, miket is beszélek éjfél volt kb, mikor felébredtem. A Hold fénye sütött be az ablakomon. Magamra néztem. Vastag szőr borította a testemet. Már nem vagyok ember.
Róka vagyok. Miiiiii?
Fehér róka.
Sarki róka lettem!
De miért?
A kapszula. Amit adott nekem Charlotte. Meg fogom ölni! Ekkor vettem észre, hogy amolyan kék-fehér átmenete van a bundámnak.
A mancsom a láncokbók ki fért. Menekülés lesz az első!
Csak pár órát kellett várnom, amíg meg nem jött, egy bent dolgozó.
Ételt hozott nekem. Én az ajtó mellé osontam, hogy kisurranhassak, amikor benyit. Így is történt. Sikerült megszökni. Csak a kijáratnál sikerült elkapnia Lucasnak.
- Nem szökünk, kisasszony! - Emelt fel.
Próbáltam szökni, de túlságosan is erősen fogott. A Egyszercsak elege lett, és megfogta a tarkómat. - Elég legyen Rachel! Innen nincsen menekvés. Látod?! Velem sokkal jobban jártál volna, ha nem lettél volna gyerek, és játszod itt a hőst, amikor senkinek sem érsz semmit! De miért, ki volt neked olyan fontos, aki nem én vagyok? - Majd megnyomta a nyakamon a fő ütő erem. Ember lettem. Ezáltal olyan, gyorsan visszaváltoztam, amilyen gyorsan csak lehetett. Egy szempillantás alatt.
Leültetett, egy kissebb székre. Ő meg leült egy asztalra.
- Miért vagyok itt? - Kérdeztem.
- Mert, nem tudtalak megölni a saját kezem által.
- De miért is?
- Mert Te sem akartál összeházasodni, meg én sem.
- De akkor miért lettem Róka?
- Az már Charlotte ötlete volt. Azt mondta prémet akar belőled, hogy a szőnyege legyél, amikor velem együtt van.
- Értem. Milyen "kedves". - Forgattam meg undorodva a szememet. - Sokkal egyszerűbb lett volna, ha mind a ketten elnézünk a dolog felett, és úgy teszünk mintha nem történt volna semmi. És mind a ketten élhetnénk a saját boldog életünket, ehelyett.
- Ez nem ilyen egyszerű.
- Tudom, semmi sem egyszerű, egy tudatlan kicsi idióta vagyok, aki semmit nem tud, mert egy elkényeztetett gyerek. Jól mondom?
- Ahj, Istenem! Fejezd már be!
- Micsodát?
- Ezt az egészet!
- Ha te mondod. - Rántottam meg a vállam.
- De most irány cella, mert idekint nem maradhatsz!
- Én abba a gödörbe vissza nem megyek! - Álltam fel, hogy elszaladjak, de Lucas leütött.

                         ▫️[⚜️☸️⚜️]▫️

Órákkal később, amikor felébredtem, visszatértem a cellába, és a kiindulási helyzerben voltam. Remek. Újra itt.

De vártam már a találkozást, a régi cellámmal. Hiányzott Arthur. Hiányzott Amerikus. Hiányzott az érintése, az ölelése, hiányzott ő.
De magányos vagyok nélküled! Hogy lehetsz ennyire távol? Éreztem, hogy megint lecsukja a szemem a kómás álom. Engedtem neki, hogy magával ragadjon abba a mélybe, melyben ritkán veszek el, kivéve ezt az időszakot. Itt most lehet.