Az esküvő

43 1 0
                                    

*** Két héttel később ***

- Biztos vagyok én ebben? – kérdezte Gaby magától.

Egyedül álldogált a szobájában. Egy hófehér ruhában állt a tükör előtt. A ruha hosszú volt, a földet súrolta, és egyszerű selyem anyagból készült. A haja enyhe hullámokban omlott a bal vállára, így felfedve egy apró tetoválást a tarkóján, ami egy futball-labda volt. Erről a különleges ismertetőjegyről még az a személy sem tud, akinek igazán készült. Gaby mindig leengedve hordta a haját, így nem is vehette észre. Nemrég készítette, mikor a Liverpool csapatához került.
Ez nem csak egy egyszerű labda volt. A közepébe vörös festékkel a régi mezszáma, a 4-es van tetoválva. Hamarosan Fabio is ezt a számot fogja viselni a csapatban, hiszen a szerződés pontosan előírja, hogy meg kell majd kapnia szeptembertől.

- Igen, biztos vagy – lépett be Fernando a szobába. – Fabio már a templomban van, a csapat is, Olalla most hívott. Indulhatunk?
- Oli hogy van? Nincs rosszul?
- Azon kívül, hogy szerinte akkora nagy, mint egy bálna, és azt hiszi, hogy nem szeretem, nagyon jól. Most éppen azt hiszi, hogy meg fogok szökni az esküvő után. Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz egy terhesség, de ha ez az ára annak, hogy egy gyönyörű csöppség szülei legyünk, akkor bármeddig képes lennék elviselni. – Ezzel sikerült egy villanásnyi mosolyt csalnia az idegességtől már-már remegő Gaby arcára.
- És Fabi? – kérdezte, s nem kicsit félt a választól.
- Ő nagyon ideges. Fél attól, hogy pont most, egy ilyen fontosságú pillanatban magára hagyod. Szóval, az lesz most a legjobb, hogyha máris elindulunk, még mielőtt szíved választottja szívrohamot kapna. Oli szerint már egészen közel van hozzá. Gondolom, nem szeretnéd, hogy ezúttal ő kerüljön a kórház intenzív osztályára... Öt perc az út, indulás, a kocsiban ráérsz kiidegeskedni magad, bár megjegyzem, nem lenne rá semmi szükség. Rá fogsz jönni, hogy ez életed legjobb döntése, amit valaha is hozhatsz, vagy hozhattál, ahogy tetszik.
- Hogy nézek ki? Szerinted tetszeni fogok neki?
- Gyönyörű vagy. Komolyan mondom, ha nem lennék őrülten szerelmes Oliba és a mi pici lányunkba, akkor megszöktetnélek. De tényleg, ezt nem is kellett volna kérdezned, hisz Fabio akkor is feleségül venne, ha tele lennél nagyon csúnya, fertőző kiütésekkel. Akárhogy nézz is ki, ő szeret téged. És ez figyelemreméltó dolog.

Fernando és Olalla rendszeresen járnak ultrahangos vizsgálatra, hála a modern technikának már négydimenziós ultrahanggal is meg tudták nézni a gyermeküket. Ugyanakkor Fernando részéről még mindig csak találgatás a neme, ő sem tudja biztosan, hogy lány lesz-e, csak így szeretné. Azt mondják, a 20-21. hét környékén derül ki biztosan, és mivel Olalla most lépett be a 15. hétbe, még várniuk kell egy kicsit. De Nando tökéletes pontossággal tudja azt állítani, hogy kislány lesz...

Néhány perc telt el csupán, mire beültek Gaby autójába, amit most Nando vezetett. Alaposan körülnézett, nehogy egy paparazzi legyen a közelükben, de ez felesleges lépés volt, hiszen ha lenne is, azt nem venné észre. Itt Angliában nem tapadnak annyira az emberekre, a hírességek nyugodtan kimehetnek az utcára anélkül, hogy valaki is zaklatná őket. Ezért is szeretnek annyira itt élni.

Nando is nagyon izgatott volt, lassan az ő esküvőjüket is meg fogják tartani. Már másodjára halasztották el: egyszer a Liverpool csapatába való átigazolás miatt, most pedig a kisbaba érkezése miatt. Nem akart még egy olyan eseményt, ami megállíthatná őket, így már egy pár nappal ezelőtt megbeszélték, hogy miután megszületett a baba, és Oli is késznek érzi magát, csöndes körülmények között megtartják az esküvőt, hasonlóan Fabióhoz és Gabyhoz.

* * *

Eközben a templomban Fabio fel-alá járkált az oltár előtt, nem kicsit idegesítve ezzel az őket eskető tiszteletest.

- Nem fog jönni – jelentette ki idegesen, mintha már órák óta várna rá, és teljes meggyőződéssel mondhatná ezt.
- Te meg egy nagyon nagy hülye vagy – csitította Gerrard az első sorból. – Azok után, ami az elmúlt napokban veletek történt, és hogy meg is bocsátottál neki, holott attól félt, hogy elhagyod, nem fog hozzád menni feleségül?
- Különben is, Olalla most beszélt Fernandóval, ő pedig azt mondta, hogy már indulnak idefelé. Szóval semmi okod nincs az idegességre – mondta nyugodt hangon Krisztián.
- Köszi, de akkor is... ez még nem jelenti azt, hogy tényleg indulnak, lehet, hogy Nando csak azért mondta mindezt, hogy ne legyek nyugtalan, tudja, hogy milyen hamar fel tudom kapni a vizet, főleg, ha ilyen fontos dologról van szó.

Love in Liverpool F.C.Onde histórias criam vida. Descubra agora