Itt az idő!

56 1 0
                                    

Az újév beköszöntével az idő csak úgy repült Angliában. A januárból február, a februárból pedig rekordgyorsasággal március lett. A csapat haladt előre, a BL remények még nem szálltak el, a negyeddöntők már elkezdődtek, és a Liverpool még mindig ott van a legjobb nyolc között. Nehéz menet lesz a Lyon, de meg kell verni őket, ez most mindenki célja a Vörösöknél!

Március elején már elkezdett melegedni az időjárás, és az eső is alábbhagyott egész Anglia területén. Az emberek mindent sokkal jobb hangulatban csináltak egy napsütéses napon, mint esőben, vagy esetleg borult ég alatt. De ez Anglia.

A Premier League kéthetes pihenőjét tölti, semmi meccs, és egy hétig az edzéseket is hanyagolják minden csapatnál, mielőtt megkezdődne az utolsó nagy hajrá, az utolsó két és fél hónap.

- Jól vagy? – kérdezte Fernando, figyelve a sápadt Olallát.

- Persze, csak fáradt vagyok, nem aludtam valami jól az éjszaka.

- Miért nem ébresztettél fel?

- Nem akartam, hogy te is éjszakázz. Olyan három körül sikerült is elaludnom, de most egy kicsit fáradtnak érzem magam.

- Nem csodálom, alig aludtál öt órát. Menj szépen, feküdj le, majd én befejezem a mosogatást. Tudod jól, hogy nem szabad megerőltetned magad, már csak két hét van a szülésig!

- Lehet azt elfelejteni? – mosolygott, miközben végigsimított a pocakján. – Jól van, felmegyek és ledőlök egy kicsit. Ha elaludnék, akkor ne felejtsd el, hogy Fabio jön át hozzánk, míg Gaby elmegy interjúzni. Csak éjszaka jön haza, úgyhogy lehet, hogy itt is alszik.

- És nekem miért nem szólt erről? – csóválta meg a fejét a férfi. – Na, mindegy, menj csak! Aludj jól – nyomott egy puszit az arcára, majd mosolyogva figyelte, ahogy felballag a lépcsőn.

El sem tudta hinni, hogy két hét múlva már két apró kislány apukája lesz. Végre minden vágya valóra válhat, pár röpke hét múlva. Focista egy nagy csapatban, közel egy trófeához, hiszen még mindig első helyen a csapat, már férj, és hamarosan apa lesz. Senki nem kívánhat ennél többet.

Mosolyogva pakolta a tányérokat a helyükre a mosogatóból, hogy beindíthassa az újabb, reggeli adagot. Beindította a gépet, majd leült a konyhasziget melletti egyik bárszékre, és kezébe vette az aktuális Sports Weeklyt.

Miután Ronaldo elment Madridba, az angol sajtó kezdett leszállni róla, a spanyolok azonban annál többet foglalkoztak játékosukkal, ami így van rendjén. Ahogy a többi angol lapot, úgy a Sports Weeklyt is most inkább David Villa nyári Liverpoolba igazolása foglalkoztatja.

Ugyan sokszor nyilatkozta, hogy nem hagyja el Valenciát, nem hagyja el Spanyolországot, most mégis idejét érezte annak, hogy átigazoljon egy nevesebb klubba.

Átlapozta a magazint, majd firkantott egy cetlit, ha Olalla felébredne, hogy elment sétálni. Órákig csak céltalanul bolyongott a környéken, bebuszozott a városba, majd vissza, miközben a gondolataiba mélyedt. Pár babaruhával gazdagabban tért haza, és szinte ahogy ledobta a kulcsát az előtérben, megszólalt az otthon hagyott mobilja. A képernyőn Fabio képe villogott.

- Hol az istenben voltál? – lihegte.

- Bementem a városba. Mert?

- Gyere azonnal a kórházba! Oli itt van. Nem tudott elérni téged, mert otthon hagytad a mobilodat, már vagy húszszor hívtunk. Megindult a szülés, már egy órája vajúdik, és érted ordít. Gaby is elindult már haza, felhívta Tomot, az interjút majd megcsinálja később, már a repülőn ül.

Love in Liverpool F.C.Donde viven las historias. Descúbrelo ahora