Talán igaz se volt (PUF)

Vidd haza

– Elég sokat ivott. Kérlek, vidd haza – kérte Boka.

Barabás nem úgy tervezte a hajnali óráit, hogy Nemecseket pesztrálja.

Nyomban bánni kezdte, hogy veszített kő-papír-ollóban Kolnay ellen, és neki kellett hazavezetnie, ezért kénytelen volt alkohol nélkül jól érezni magát.

– Miért nem alszik nálad? Te úgyis itt laksz egy köpésre.

– Mert ivott – nézett sokat sejtetően Barabás szemébe. – Ezerszer megmondtam neki, hogy amennyiben iszik, nem alhat nálam.

– Nem értelek, Boka – rázta meg a fejét. – De legyen. Hazaviszem.

A már alvó – és horkoló – Kolnayt betuszkolta a hátsó ülésre; Nemecsek pedig, dacára a tucatnyi elfogyasztott sörnek és kupica pálinkának, tökéletes mozgáskoordinációval kapcsolta be biztonsági övét.

***

– Akkor jó éjt!

– Fel sem kísérsz? – biggyedt le Nemecsek ajka. – És ha elalszom félúton a lépcsőházban?

Nemecsek egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban bevágná a szunyát.

Barabás felsóhajtott, majd egy pléddel betakarta a kocsiban durmoló Kolnayt. Úgy vélte, pár percre talán egyedül lehet őt hagyni.

A kék szempár szokatlan izgatottsággal csillogott, miközben tulajdonosa Barabás keze után nyúlt és összefűzte ujjaikat. A magasabb furcsállotta a dolgot, de az alkohol számlájára írta, ezért nem is tulajdonított neki nagy jelentőséget.

Tehát kézen fogva sétáltak fel a harmadik emeletre.

– Kösz a fuvart – tapadtak hideg ajkak Barabáséra. – Meghálálom.

Barabás nem értett semmit.

***

Teljesen józan volt, mégsem emlékezett, hogyan kötött ki Nemecsek ágyában, és mikor került le róla valamennyi ruhája.

Az időközben felmelegedett ujjak mintha mindenhol ott lettek volna. Barabás tudta, hogy azonnal szabadulnia kell, mert Kolnay vár rá.

– Mi a fenét művelsz? Bokával jársz! Én meg Kolnayval. Aki... – Felszisszent, amikor Nemecsek ujja illetlen helyre tévedt.

– Aki több hónap után sem volt hajlandó lefeküdni veled? – kíméletlenül harapott a nyak puha bőrébe.

– Honnan...?

– Ne kérdezz hülyeségeket. Rátok van írva. Kolnay segge olyan szűz, mint az enyém.

Barabás minden akarata ellenére megvonaglott Nemecsek karjaiban.

– Hagyd abba! – szűkölte.

– Eszemben sincs.

Barabás fájdalmas nyögése betöltötte a szobát.