𝐓𝐡𝐞 𝐭𝐫𝐮𝐭𝐡 𝐮𝐧𝐭𝐨𝐥𝐝 || 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌

🅘🅝 🅣🅗🅔 🅖🅐🅡🅓🅔🅝

Amikor felkeltem unottan bámultam a szobám minden egyes részletét.
Soha nem változik.

Egyetlen egy sóhaj szökött ki az ajkaim közül majd kihajtottam a takarót és felálltam.

Kezembe vettem a fontos eszközeimet és a kertbe mentem miután biztosra mentem, hogy senki nincs az utcán.

A virágos kertemhez térdeltem és meglocsoltam aztán gondosanan újabb gödröt ástam a virágoknak.

Egy őszinte mosoly szaladt végig rajtam amikor végeztem a gyönyörű virágokkal. Elégedett mosollyal töröltem meg a kezem.

Régen voltam már kint a friss levegőn és hagytam még néhány percet magamnak.

Meglepően gyorsan telt az idő és a hűvös éjszakában a holdat és a csillagokat kémleltem a sötét égen.

A virágaim különös csillogással tündököltek eme hűvös éjjelen.
Élettelin és erősen virágoztak.

Ezek a virágok nem olyan, mint a többi virág.
A világon sehol máshol nem lehet ilyet találni, amit egy különös boszorkánytól kaptam még pár évvel ezelőtt.

Ez a kert és virágok voltak az egyetlen okom amiért éltem.
És mert nem akartam gyenge és gyáva lenni.

Lehunytam a szemem. Egy erősebb széllökéstől a szemembe lógó hajtincsek keringőzni kezdtek.

Egy óvatos pillantást vetettem magam köré, hogy biztonságban vagyok-e. Csak a virágok a sötét éjszaka és én voltam ebben a kertben.

Remegő kezekkel húztam le a kapucnimat a fejemről.
A hajam, amit összefogtam megkönnyebbülten a vállamra omlott.

A szél azonnal táncolni kezdett a hajammal. Csak azért volt hűvös mert fúj a szél, de egyébként egy kellemes nyári éjszaka volt a mai.

Elterültem a füvön. Istenem mennyire hiányzott ez a csípős hideg. A fű, ami a testem szabad pontját csiklandozta még mélyen elnyelt egy másik világba.

Talán itt az idő.
Régen voltam már az álmaimban.

'- Hát visszatértél! - egy hosszú barna hajú leány ugrott a karjaim közé. Egy egyszerű mozdulattal körbe fordítottam a levegőben.

Az ő édes és telt ajki az enyémnek nyomódtak, hogy viszont lássák egymást.
Kuncogva fogta kezébe a hajamat.

- Megígértem, hogy visszajövök. -

- Nagyon megnőtt a hajad. - lazán megvontam a vállamat aztán egy aggódó pillantást vetettem a lányra, aki most már a talajon állt.

- Talán nem tetszik? - éreztem ahogyan az aggódalom és a félelem a torkom köré fonja vastag és hideg ujjait. Rettegtem attól, hogy csúnyának talál.

- Erről szó sincs. - tiltakozott rögtön és a kezemet fogta. Végig húzott a mezőn.

Egy apró házikó előtt álltunk meg de éppen csak egy kis időre amíg kinyitotta az ajtót.

Amint betértünk két apró gyermek szaladt hozzám.
Nevetve a kezembe vettem őket.
Megcsókoltam az arcukat.

Talán ez az egyik legnagyobb kívánságom, hogy legyen valaki, aki szeret és néhány apró csöppség.

- De ez... nem valós. - suttogtam amikor a tükörben megláttam magamat.

A kezeimben már nem a gyerekek, hanem a bűneim tarottam. Csúnya vagyok. Egy szörnyeteg.