Álmomban már láttalak

Első fejezet

Flora vagyok, egy átlagos életet élő tizennyolc éves lány. Gimnáziumi éveim végét járom művészeti szakon. Mindenem a rajzolás és kreatív dolgok alkotása. Nem vagyok túl népszerű sem az osztályban, sem pedig az ismerőseim között. Csupán egy barátnőm van, Dorcas aki velem ellentétben elég nagy népszerűségre tett szert már kilencedikes korunkban. Rengeteget jár bulizni, folyton másik fiúval jár, nagyon divatosan öltözik és mindezek ellenére remekül tanul. Én is igazán jó tanuló vagyok, viszont szabadidőmben a szobámban ülve filmeket nézek vagy képregényeket olvasok. Szeretünk Dorcassal kettesben moziba járni amolyan legjobb barátnős programként. Tökéletes ellentétei vagyunk egymásnak és ez a filmek terén is megmutatkozik. Amíg Dorcas a romantikus filmek iránt érdeklődik addig én élek-halok az akció és fantasy filmekért, kimondottan a Marvel filmekért. Legtöbbször rengeteget agyalunk egy mozizás előtt, hogy olyan filmet találjunk ami mindkettőnknek megfelel.

- Tudod.... nem is volt olyan rossz ez a film - nevetgéltem a moziból kifelé tartva - A végén még megszeretem a csajos filmeket.
- Te sosem fogod Marvel csaj - nevette Dorcas, majd vállba vert - Jézusom! - kapott a szája elé - az ott Alex?
A barátnőm a szemben levő járda felé mutatott ahol egy fehér kapucnis pulcsiban álldogáló fiú nézelődött.
- Azt hiszem igen - Sóhajtottam fel megbarátkozva a ténnyel, hogy Dorcas nem fog hazakísérni.
- Nem haragszol? - kérdezte nem túl őszinte szomorúsággal a hangjában.
- Holnap találkozunk a suliban - köszöntem el és már úton is voltam hazafelé. Még utoljára visszanéztem a vállam mögül barátnőmre aki pillanatok alatt Alex karjaiba vetette magát. Csak megráztam a fejem, majd tovább haladtam.

Már a mozizás előtt megírtam a maradék házi feladatomat így korán lefeküdtem, hogy másnap időben fel tudjak kelni.
Kényelmesen hanyatt feküdtem az ágyamban, magamra húztam a takarómat, majd lehunytam a szemem. Éreztem ahogy lassan elnyom az álom. A szobában teljes volt a sötétség mégis úgy éreztem csukott szemeimen keresztül mintha valaki feloltotta volna a lámpát. A szempilláim elnehezedtek, majd mire sikerült kinyitnom a szemeimet, nem a saját ágyamban találtam magam. Az ágy amin feküdtem két személyes volt, rózsaszín virágokkal díszített fehér ágyneművel. A szoba hófehér volt tele az összes személyes holmimmal.

- Most csak álmodok - suttogtam magam elé. Felkeltem az ágyból, majd az ablakhoz léptem és elhúztam a függönyt. A szobám egész magasan volt egy ismeretlen épületben egy ismeretlen, ám nagyon is szép területen. Ahogy kinéztem az ablakon a lélegzetem is elállt.
- De hisz.... az előbb feküdtem le aludni - a nap fényesen ragyogott az égen, nagyjából reggel tizenegy óra lehetett - Csak álmodom... ez lehetetlen.
Teljesen átjárt a félelem, nem értettem mi történik. Próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy ez csak egy álom. Egy nagyon valóságos álom. Máskülönben hogy a fenébe kerültem volna egy másik szobába, ráadásul az összes holmimmal együtt amit a szobámban tartok.

Lassan kiléptem a szobából, hogy felfedezzem az épületet. Ahogy a folyosóra értem megpillantottam az én ajtómhoz hasonló további ajtókat.... ezek szerint mások is laknak itt. A folyosóról kiérve egy hatalmas nappaliban találtam magam hatalmas ablakokkal illetve a nappali mellet egy szoba helyezkedett el ami nagyon hasonlított egy tárgyaló teremre. A konyha egyben volt a nappalival. Kinyitottam az egyik szekrényt, hogy kivegyek egy poharat és igyak egy kis vizet amikor megpillantottam a poharak között a kedvenc bögrémet amit még Dorcastól kaptam a születésnapomra. Ijedtségemben levertem a poharat, ám egy idegen kéz még az utolsó pillanatban elkapta így megóvva a bögrét attól, hogy darabokra törjön.
- Csak óvatosan - szólalt meg egy nagyon ismerős férfi hang.
Ahogy az idegen felé fordultam, meglepettségemben úgy éreztem egy pillanat és elájulok.
- De fehér az arcod - tette le a bögrét a férfi, majd a kanapé felé vezetett, hogy üljek le - Minden oké?
Alig bírtam megszólalni. Valahogy éreztem, hogy ez nem álom és ez teljesen megrémített. Éreztem, hogy egyre nehezebben kapok levegőt. Meg kellett nyugodnom. A férfi helyet foglalt mellettem a kanapén, le sem véve aggódó tekintetét rólam. Tele voltam kérdésekkel és gondolatokkal. Hogy kerültem ide és mégis hogy lehetséges ez?
- Tony - szólítottam meg a mellettem ülő férfit - Azt hiszem el fogok ájulni.

Halihó! Elérkeztünk egy történethez, amit elég komolyan veszek és igyekszem be is fejezni. Ha érdekel a történet és az első rész elnyerte a tetszésedet, kérlek írd meg nekem kommentben, hogy van igény a folytatásra.