Álmomban már láttalak

Tizenharmadik fejezet

- Jól vagyok - nyugtattam meg Stevet.
- Azt hiszem sikerült - Bruce a gépét tanulmányozta - ez..... fantasztikus.
- Nem hittem volna, hogy ekkora sikerrel járunk - vigyorodott el Tony - ez több mint remek.
Nem akartam megszakítani az ünneplésüket, de úgy éreztem valami nincs rendben. Szólnom kellett.

- Srácok - szólaltam meg a megszokottnál is visszafogottabb hangon - azt mondtátok, hogy a folyamat alatt láthatok emlékképeket.
- Igen, ez így van - bólintott Bruce.
- Mi van akkor, ha nem a múltat láttam... - hezitáltam egy pillanatig - hanem a jövőt?
A szobában csend lett. Mindenki elkerekedett szemekkel nézett rám. A legkiakasztóbb Tony tekintete volt. Az arca teljesen olyan volt, mintha szellemet látna.
- Az nem lehet - döbbent le teljesen Bruce - ez ellent mond a tudománynak.
Tördelni kezdtem az ujjaimat. Nem tudtam merjem-e folytatni, végül ismét megszólaltam.
- Ezekben az emlékképekben, amikbe belecsöppenek, nem láthat senki - töprengtem el halkan - de mi van, ha mégis?

Tonynak teljesen elfehéredett az arca. Leült egy székre, majd tenyerét a homlokára helyezte. Eddig is tudtam, hogy baj van, de a többiek reakciója után nem tudtam mit gondoljak. Tisztában voltam vele, hogy mindent el kell mondanom amit láttam.

- Azt mondod - Bruce nyelt egy nagyot - hogy láttál valamit a jövőből.... és a jelenlévők észrevettek téged?
- Azt nem tudom pontosan... mármint ketten voltak és csak az egyikük vett észre. Egyenesen a szemembe nézett. A hideg is kirázott attól a lila tekintettől - magyaráztam.
- Mesélj el mindent - lépett előre Thor.

Elmondtam mindent amit láttam. Azt hittem a többiek tudni fogják ki volt az a rémes alak, de tanácstalanok voltak mindannyian. Lehet, hogy csak egy részletet láttam a távoli jövőből. De bármi is volt az, a Földre tart és nem barátkozni jön.
- Mi vagyunk a kicseszett bosszúállók, nem igaz? - kérdezte hangosan Tony.
- Hogy beszélsz? - szólt rá szigorúan Steve.
- Bocs kapitány, de bármi vagy bárki akad az utunkba, vagy esetleg el akarja pusztítani a Földet, mi szembe szállunk vele, nem igaz? Ez a munkánk - lehajtotta a fejét - de bármit is láttál Flora, még messze jár. Nincs semmi ok az aggodalomra.
- És ha tévedsz? - kérdezte Thor - Ha mégsem évek múlva köszön be valaki, hanem már holnap?
- Nyugodj meg Tarzan, ha valaki egy ilyen procedúra alatt meglátja a jövőt, csak a távoli dolgokat láthatja. Persze már az is nyugtalanító, hogy előre lát dolgokat, de jobb ha nem görcsölünk rajta.

Délután a szobámban ülve elmélkedtem. Próbáltam nem gondolni mindarra, amiket az álomban láttam. Megrémített. El akartam felejteni.
Steve a nappaliban ücsörgött. Lassan odasétáltam, majd leültem mellé. Kezemmel végsimítottam a vállán, mire ő mosolyogva rám emelte tekintetét.
- Nem is örülsz? - kérdeztem mosolyogva - Innentől kezdve nem megyek sehova. Csak a tiéd vagyok - suttogtam, majd az ölébe ültem.
Kezeit a derekamra helyezte, majd mélyen a szemembe nézett. Halványan elmosolyodott, majd eltűrte a hajam a fülem mögé.
- Nem hagy nyugodni amit láttál - mondta meg őszintén.
- Engem sem. De próbálom elfelejteni. Nem akarok vele foglalkozni - mondtam halkan, majd a füléhez hajoltam és belesúgtam - Én csak téged akarlak.

Megragadta a derekam, a kanapéra lökött, majd fölém hajolt és megcsókolt. Ujjaimmal végigsimítottam a karjain, a tarkóján, majd beletúrtam a hajába. Egy nyíló ajtó hangját hallottam a kanapé mögül. Tony lépett be a nappaliba.
- Jajj kérlek - sóhajtott fel hangosan - itt mások is laknak.
Stevevel mindketten elmosolyodtunk, majd felültünk a kanapén. Tony kávét töltött ki egy bögrébe, majd helyet foglalt velünk szemben. Pár perc múlva Natasha és Bruce is csatlakoztak hozzánk.

Hosszasan beszélgettünk minden féléről. Szerencsére a látomásom nem jött fel témának. Mindenki úgy volt vele, hogy szeretné minél hamarabb elfelejteni. Az első üveg sör felnyitása után tűnt fel valami nagyon szokatlan.
- Hol van Thor? - kérdeztem kíváncsian.
- Azt mondta ma ellátogat Asgardra - válaszolta vállvonogatva Tony - de nem láttam elmenni.
- Érdekes - válaszoltam elgondolkodva.

Egy perc sem telt el, valami őrülten fülsüketítő hangot hallottunk az épület mellől. Ezt egy hatalmas rengés követte. Rémülten néztünk egymásra, majd az ablakhoz rohantunk.
- Az Thor? - kérdezte felvont szemöldökkel Bruce.
- Azt hiszem igen - válaszolta Steve - és nem fest valami túl jól.
- Gyerünk, lefelé - utasított minket Tony, majd lerohantunk az épület mellé.

Egy hatalmas lyuk tátongott a földben az alján Thorral. Tony felvette a páncélját, majd lerepült a lyuk aljára, hogy felhozza Thort. Miután visszaért és a sebesültet letette a földre, csak ennyit mondott.
- Azt hiszem ide orvos kell.