Álmomban már láttalak

Kilencedik fejezet

Natashával elkerekedett szemekkel néztünk egymásra. Steve kiviharzott a szobából, hogy beszéljen Buckyval. Ez idő alatt Natasha velem maradt.
- Jártok? - kérdezte egy kis szünet után.
- Ez nekem is új - sóhajtottam fel - de azt hiszem igen - mosolyodtam el.
- Le sem tagadhatnád mennyire oda vagy érte - vert vállba nevetve. Erre nem tudtam zavaromban mit mondjak - De az a baj, hogy ő sem.
- Ennyire látszik? - kérdeztem nevetve.
- Viccelsz? - mélyen a szemembe nézett - Mikor először meglátott le sem bírta venni rólad a szemét.

- Flora - Bucky szó szerint majdnem bezuhant az ajtómon - ti mióta jártok? Miért nem mondtad?
- Bucky tűnj el - hirtelen Steve jelent meg mögötte.
- Kb tíz perce járnak hivatalosan - gondolkozott el Natasha.
- Nat, ezzel nem segítesz - néztem rá, majd láttam, hogy elmosolyodik. Ettől nekem is kezdett felfelé görbülni a szám.

- Bucky figyelj - fordultam az ajtó felé - Nagyon aranyos voltál mikor találkoztunk, de tényleg Stevevel járok - mondtam tettetett szomorúsággal.
- Akkor miért hagytad, hogy... egyáltalán - Bucky teljesen összezavarodott.
- Sajnálom - hajtottam le a fejem.
- Ezt akkor sem hiszem el - fonta össze maga előtt a kezeit.
- Nem is kell - vonta meg a vállát Natasha.
- Nat! - szóltam rá, de ő rám kacsintott - Nem jár se veled, se Stevevel, és egyikőtökkel sem fog - magyarázta lazán.

- Ezt te döntöd el? - kérdezte Bucky felháborodva. Steve amolyan mi a fenéről beszélsz fejjel nézett minket Bucky háta mögül.
- Azt hiszem igen - vonta meg Natasha a vállát, majd felém fordult - Bízz bennem - suttogta a lehető leghalkabban, majd megcsókolt. Először nem hittem el ami történik, majd lehunytam a szemem és viszonoztam Nat csókját.

- Sajnálom, nem tudtam... azt hittem - magyarázkodott Bucky.
- Mit hittél? - szólt rá agresszívan Steve.
- Te azt mondtad veled jár - háborodott fel Bucky.
- Bocs, majd legközelebb megmondom, hogy nem a te súlycsoportod - vigyorodott el Steve, majd félreállt, hogy Bucky kimehessen - Ez meg mi a fene volt? - nézett ránk összevont szemöldökkel.
- Kimentettem a barátnőmet Rogers - nézett rá szigorú tekintettel Nat, majd leszállt az ágyamról - de legközelebb szólj, hogy ne tegyem - azzal vállba verte Stevet, rám kacsintott, majd kiment a szobámból.
- Tényleg szép mentés volt - ismertem el, majd Steve végre elmosolyodott.

Délután a nappaliban ülve gondolkoztam. Beszélni akartam Bruce-szal. Amint ez a gondolat kipattant a fejemből, Bruce lépett ki a szobájából.
- Bruce - szólítottam meg.
- Igen, Flora? - mosolygott rám, majd észre vette, hogy nekem nincs olyan jó kedvem - Mi a baj? - leült mellém a kanapéra - Nat mesélte mi történt délelőtt - mosolyodott el ismét - Nem vagytok semmik.
Gyenge mosolyt erőltettem az arcomra, majd az ölemben tartott kezeimet kezdtem el bámulni.

- Mondd, mi bánt? - kérdezte, már aggodalmas tekintettel méregetve.
- Emlékszel, hogy a múltkor sikerült levelet küldened nekem? Tudod, abba az univerzumba ahonnan jövök - magyaráztam.
- Hát megkaptad? - virult fel az arca - Ez fantasztikus, akkor tudjuk tartani a kapcsolatot, ha esetleg visszamész.
- Pont erről szerettem volna beszélni veled - magyaráztam zavartan. Bruce értetlenül nézett rám - Tudod, mióta megismertelek titeket, úgy érzem, hogy ennél fantasztikusabb dolog nem is történhetett volna velem. Ti igaz barátaim vagytok és nekem már ti vagytok a családom - könnyek szöktek a szemembe - Éjszakánként, amikor visszatérek a saját univerzumomba, már nem érzem jól magam, én itt vagyok otthon és amikor el kell innen mennem, az mindennél rosszabb még akkor is ha tudom, hogy úgyis visszajöhetek.

- Azt akarod mondani - nézett rám aggódó tekintettel - hogy segítsek itt tartani téged éjszakára is? Hogy ne tudj visszamenni oda, ahonnan jössz? - egyre rémültebben vizslatott.
- Igen azt - válaszoltam. Tudtam, hogy meg fogom rémíteni. Ez még talán a legnagyobb koponyáknak is nehéz és veszélyes lehet, de mindenképp ragaszkodtam hozzá, hogy próbáljuk meg.
- Flora ez - rázta meg a fejét - ha sikerül is, ennek borzasztó következményei lehetnek a te világodban és nem tudhatjuk, hogy nem lesz-e kihatással az ebben a világban levő énedre.
- Akárhogy is - néztem Brucera a lehető legkomolyabb tekintetemmel - meg akarom próbálni.

- Rendben tegyük fel, - nyelt egy nagyot - hogy megpróbáljuk. Egyedül akkor sem fog menni. Szólnunk kell Tonynak.
- Rendben - bólintottam.
- De te fogsz beszélni vele - vállba veregetett, majd felállt mellőlem. Ez volt az az egy dolog amit el szerettem volna kerülni.
- De... - szóltam Bruce után.
- Semmi de - már a szobája ajtajában volt - Ezt te akarod, nem én. Beszélj vele te - majd bement a szobájába. Örültem neki, hogy beleegyezett, annak már kevésbé, hogy nekem kellett Tonyval beszélnem. Tudtam, hogy nagyon ki fog akadni.

- Bejöhetek? - nyitottam be Tony szobája ajtaján.
- Gyere csak - mosolygott rám Tony - mi járatban?
- Beszélni szeretnék veled - tördelni kezdtem az ujjaimat.
- Ajaj - nevetett fel - Mit szeretnél drágám?
- Tudod - kezdtem zavartan - beszéltem Bruce-szal.
- Mire akartok rávenni? - pislogott rám, majd felnevetett és elém sétált. Megragadta a karomat, majd közelebb húzott magához - Nem kell félned a válaszomtól - suttogta - Tudod, hogy bármiben segítek neked. Kérj amit csak szeretnél - csillogó szemekkel vizslatta rémült arcomat. Tudtam, hogy miután elmondom mit szeretnék, már nem lesz ennyire lelkes.

- Tony - elkaptam tekintetemet. Az arcomra helyezte a kezét, majd a hajamat lassan a fülem mögé tűrte. Visszavezettem tekintetemet az arcára - Megkértem Brucet, hogy segítsen elérni, hogy ebben a dimenzióban maradhassak. Hogy ne térhessek vissza oda ahonnan jövök.
- Mi? - arcáról eltűnt a mosoly, szemeiben kétségbeesést véltem felfedezni - És Banner ebbe belement? - hüledezett.
- Nem ment könnyen - vallottam be.
- Flora, drágám lehetetlen dolgot kérsz - hátra lépett egyet - Nem fogom kockáztatni az életedet csak azért, mert meguntad a másik világodat. Talán Bruce nem említette a lehetséges következményeket? - kelt ki magából teljesen.

- De igen - válaszoltam zavartan - de megmondtam, hogy vállalom a kockázatot. Nem akarok elmenni innen. És mi van ha aludni megyek és soha többé nem térhetek vissza hozzátok? Inkább magam mögött hagyom a másik életemet, mint titeket - Tony leült a székére majd arcát a tenyerébe temette - Azt mondtad bármiben segítesz - könnyek szöktek szemeimbe, egy hajszálnyi választott el attól, hogy elsírjam magam.

- Szeretlek Flora.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Szeretlek - ismételte meg - pont ezért nem fogom hagyni, hogy kockára tedd az életed.
- De Tony - háborodtam fel.
- Flora! - kiáltott rám, majd felállt a székéből és elém sétált - Ha sikerülne is elérni, hogy az ottani testedben többet ne ébredj fel, akkor a te világodban meghalsz - vágta a fejemhez - Te sem akarod, hogy ez történjen. Nem cseszhetsz ki az ottani szeretteiddel, a családoddal.
- Nekem ti vagytok a családom - mondtam teljes nyugodtsággal már a sokadik alkalommal. Tony lehiggadt, majd halkan folytatta.

- Ha tényleg ezt akarod, akkor is számolnod kell a következményekkel - magyarázta - Semmi nem garantálja, hogy az itteni énednek nem lesz baja. Ha az eredeti éned sérül akkor meglehet, hogy ez is.
- Szeretnék belevágni - mondtam őszintén.
- De ha bármi baj történne a folyamat közben - nézett rám szigorúan - akkor befejezzük. Nem akarom, hogy bajod legyen.
Bólintottam, ezt követően magához húzott és szorosan átölelt - Most pedig szépen elmondod Rogersnek, hogy mit kértél tőlem.
A szemeim elkerekedtek, ismét úrrá lett rajtam a bizonytalanság. Idő közben teljesen megfeledkeztem arról, hogy Steve kicsit sem fogja támogatni ezt az egészet.