𝙑𝙖𝙡𝙚𝙣𝙩𝙞𝙣𝙚 [𝙇𝙖𝙣𝙙𝙤 𝙉𝙤𝙧𝙧𝙞𝙨 𝙛𝙛] Befejezett

chapter 11

3,5 évvel később (2023 lenne  ebben a sztoriban és a csapatok az én fantáziám szerint lettek alakítva)

Chloé és én boldogan csacsogtunk az Aston Martin garázsában a francia nagydíjon. Sok idő után először látogattam meg  bátyámat a versenyén. Pontosabban azóta először. A verseny számunkra csodálatosan alakult hiszen Lance a harmadik helyen volt míg a csapattársa Seb második volt. A mezőnyt George Russell vezette ahogy ezt megszokhattuk. Miután 2021 végén bejelentették hogy Bottas átmegy  az Alfához, George kapott ülést a Mercedesnél. A fiatal férfi teljesítményén észrevehető volt hogy azelőtt is csak egy jó autó kellett volna neki.

Az utolsó körökben Lance megelőzte a csapattársát ezzel második helyre behozva a kocsit.

"Ana menjünk Lance bácihoz. Léci" 

Abigail Cisca Stroll. A személy aki beragyogja a mindennapjaimat. A lassan két és fél éves kislány volt az utóbbi időkben a támaszom, mert igen, azzal hogy elhagytam a brit férfit el is akartam felejteni, de ez nem történhetett meg. Nem volt lehetséges miután kiderült hogy az utolsó együtt töltött napunk után a kislányát hordoztam a szívem alatt

Megfogtam Aby kezét és úgy mentünk a testvéremnek gratulálni. Ezelőtt kevesen tudtak az új családtagról de tudtam hogy nem titkolhatom létezését. És neki is ideje megtudnia.

Amikor Lance meglátott minket nagy örömmel az arcán sétált felénk és boldogan emelte a magasba az unokahugát.
"Nem gondoltam hogy tényleg eljöttök. Hát szia Abigail kisszivem, nagyon hiányoztál ám"
A bátyám tovább gügyögött a kislányomnak ami engem hihetetlen boldogsággal töltött el.
"Persze hogy eljöttünk. Megígértem. Soha nem hagynálak cserben"

______________________________

"Eleanora? Tényleg te vagy az?"

A hotel bejárata felé tartottam Abigail kezét fogva amikor valaki utánam kiabált. Nem is csak valaki hisz pontosan tudtam hogy ki az. Lando Norris.
"Kicsim menj be, Lance bácsi a recepciónál van, várj meg ott."
A kislány boldogan szaladt be én pedig felegyenesedtem és egyenesen a férfi szemeibe néztem. Az évek ha lehetséges még helyesebb lett, a haja kissé hosszabb lett és ő egy kicsit izmosabb lett.

"Szia Lando"
"Szia? Csak ennyi? Hónapokig szenvedtem, nem tudtam miért és hova mentél. Egyszerűen elhagytál és összetörted a szívemet. És róla nem is akartál szólni? Mert nem mondhatod hogy nem az enyém. Ugyan úgy néz ki mint én. Meddig akartad titkolni hogy van egy gyerekem?"
"Már terveztem hogy elmondom de egyszerűen nem tehettem. Sajnálom Lando, annyira de annyira. De nem tehettem mást."

"Csak egyet mondj Eleanora....miért?"
"Apa miatt......"

A férfi nem kérdezett semmit csak a karjaiba vont. Talán egy megbocsátás volt, vagy csak egy kedves gesztus, de nekem többet jelentett bárminél az egész világon.