Élettánc [Befejezett]

BOGI

Október 2., csütörtök

Egyszerre tűnik nagyon rövid és nagyon hosszú időnek az az egy hónap, ami a kilencedikes tanévemből eltelt. Mintha csak tegnap lett volna, hogy az első szeptemberi napon először betettem a lábam a suliba, ugyanakkor úgy érzem, hogy már vagy ezer éve ide járok, annyi élményt szereztem.

Az utóbbi napokban és hetekben sikerült beleszoknom ebbe a környezetbe, megszoktam a sok művészeti órát, próbáltam lépést tartani a dolgozatokkal és számonkérésekkel, szakadatlanul rajzoltam és festettem, megismerkedtem több osztálytársammal, sok időt töltöttem Lellével és egész sokat Annával is, eljártam családi terápiára a szüleimmel és a húgommal, és igyekeztem foglalkozni Blankával, amikor a szüleimnek nem volt rá ideje. Elég gyors ez az életritmus, így van, hogy estére már nagyon fáradt vagyok, és rosszabb napjaim is vannak, de összességében nagyon bejön minden, és ahogy eddig is, mindig a jót keresem a dolgokban. Még akkor is, ha van éppenséggel egy személy, aki általában mindent megtesz azért, hogy lehangolt legyek.

Jó, lehet, hogy túldramatizálom. Dani valójában semmit nem tesz, de pont ez a baj. Szerintem egy szót nem szólt hozzám azóta, hogy lepattintott, amikor vissza akartam adni neki a buszjegy árát. Az vált a normálissá az elmúlt időben, hogy tudomást sem vesz rólam. Mivel én egy elég érzékeny lélek vagyok, ez nagyon rosszul tud esni, illetve tudna, ha hagynám. De nem nagyon hagyom, ahelyett, hogy a suliban Danival foglalkoznék, inkább Lellével beszélgetek, lemegyek a büfébe, vagy nekiállok tanulni, illetve rajzolni. Otthon sem nagyon van üres percem, amikor unatkozhatnék, mert folyton segítenem kell anyunak, menni kell Blankáért a suliba, a fennmaradó időben pedig nem ártana a tanult rajzos technikákat gyakorolni, illetve a keményebb tárgyakra tanulni. Egyedül elalvás előtt, amikor lenyugtatom a zsongó gondolataimat, akkor van egy rövidke időm Danira gondolni. És olyankor meg is teszem. Tudom, hogy gyerekes, de mindig elkezdek ábrándozni, különféle idilli álomképek úsznak az agyamba, amiket már nem nagyon van energiám irányítani vagy leállítani. De amikor mégis megteszem, és szembesülök vele, hogy a valóság ettől távolabb nem is állhatna, akkor bizony eléggé sajnálom magam.

Attól tartok, hogy ha az előbbi szokásomról Lelle tudomást szerezne, még az én kedves, megértő barátnőm is prüszkölve nevetne, és azt mondaná, hogy nevetséges vagyok. De amúgy sem mondanám el neki, kijut mostanában neki is a viszonzatlan szerelemből. Hiába hajtogatom neki, hogy próbáljon meg közeledni Somához, megértem, hogy miért nem teszi, ugyanis az utóbbi időben Soma és Zita mintha még közelebb kerültek volna egymáshoz. Kevesebbet nevetnek és beszélgetnek együtt, és olyan, mintha valami baj történt volna velük, de ez látszólag csak még bensőségesebbé tette a kapcsolatukat. Soma olyan védelmezőn karolja át Zita vállát, simítja meg a kezét vagy a haját, hogy nem sok kétségünk maradt afelől, hogy barátságnál több van köztük.

De Lellével megbeszéltük, hogy nem hagyjuk, hogy holmi fiúk a kedvünket szegjék. Itt vagyunk mi egymásnak, egy legjobb barátnő amúgy is általában többet ér, mint egy pasi.

Ma reggel a konyhaasztalnál ülve éppen töri fogalmakat motyogtam a tejesbögrém fölött, amikor megjelent anyu, és egy „Jó reggelt" köszönés kíséretében leült velem szemben az asztalhoz. Meglepődve néztem fel a töri füzetemből, ugyanis ő ilyenkorra már rég meg szokott reggelizni. De mint kiderült, nem reggelizni jött.

– Beszélnünk kell, Bogi – sóhajtott, és komolyan nézett a szemembe. Nagyot nyeltem, és az a kevéske étvágyam, amit nem vett még el az első órás töri TZ gondolata, most az is eltűnt. Látszott, hogy valami komoly dologról van szó, és anyu meg én nagyon régóta nem beszélgettünk komoly dolgokról, főleg nem azóta, hogy olyan csúnyán ottfelejtették a húgomat és engem a pszichológusnál, és én emiatt kiabáltam anyuval. Nem azt mondom, hogy azóta folyamatosan haragot tartunk és levegőnek nézzük egymást, de érezhetően egyikünk sem felejtette el a történteket, mert nem viselkedünk egymással olyan fesztelenül, mint előtte.