Az ég árnyéka

9

Másnap lecsutakolom magamról a hányást, kitakarítok, és átmegyek Vinhez. Beszélni akarok vele, bármiről, csak ne zúzódjon szét itt köztünk a sérülékeny kapocs. Minka nyit ajtót, mosolyogva betessékel, fintorog kissé a szagomon, és nekiáll a narancsoknak. Tétován álldogálok, Vin merre van? kérdem, Minka a fejével biccent, ami jelenthet bármit.

Letaglóz a tehetetlenség. Nézelődök a házban, mintha most járnék itt először. Idegen vagyok, idegen lettem.

Írnom kéne neki. Nem a lakásán zaklatni. Minka az edényekkel csörömpöl, feltétlen át kell rendeznie az összeset, mielőtt kiszedi a zöld tányérkát, amit kinevezett az enyémnek.

A fekete-fehér kép elé tévedek. Iskolaköpeny, bizakodó, vézna arcok.

Kezem a komódnak koccan. A fiókban ott a szoknyák közt az ékszer a vörös kővel. A tegnapi eseménysor emléke a mellemnek lökődik. Itt görnyedtünk, ezen a szent helyen.

Minka ruhájának szegélye meg-meglebben. Fél szemmel figyelem. Nem néz ide.

Kihúzom a fiókot, beletúrok a ruhákba. A boríték itt a pénzzel, úgy, ahogy tegnap. Kis léghuzat, Minka topogó léptei. Összerezzenek, megfordulok. A boríték addigra a zsebemben.

A lány örvendezve hozza elém a tányért, kezéről csepereg a lé. Sietek, rebegem el, kerülöm, hogy a szemébe nézzek, és udvariasan elköszönök. Olyan udvariasan, ahogy végső búcsút venni szokás.

Hetekkel később sem tudom magamnak megmagyarázni, hogy miért. A legkézenfekvőbb, hogy bosszú. Elutasított. Én meg elvettem azt, ami elvehető tőle. Mert minden értékét belül hordja. Nem lehet őt megrabolni. Ez kézre esett.

Nem a pénzről szól. Hanem a kárról. A fájdalom visszajár.

Érezze ő is ezt, a gyűlölettel bemocskolt szeretetet, a széteső világot, ahol bízni senkiben nem lehet, mert egyedül fuldoklunk.

Meg aztán várom, hogy Vin észrevegye, felkeressen, lebasszon. És erről beszéljünk. Ne a suta érzelmeimről. Mert annál még ez is jobb. És talán reménykedtem abban is, hogy Vin végérvényesen meggyűlöl. Az segítség lenne.

Ám Vin nem adja jelét, hogy gyűlölne, ahogy annak se, hogy az eszében vagyok egyáltalán. Leléptem, és ő nem keres, nem ír, pedig máskor üzenetek halmaza vár reggelre. Hol van az most? Felzabál a bűntudat. Gyűlöljön, azt akarom, legalább annyira, mint amennyire én magam, ebben a csendben nem lehet bűnhődni. Vess rám lángot, átkozz el! Mi a faszért kell hagyni engem megfagyni.

És semmi. Csak a csend.

Hetek telnek el, a pénz nálam, kimarja a maga terét a létezésben. Nem csak úgy van, mint a többi tárgy. Lyukat éget a térbe.

Nem a pénzről szól. De arról is. Mert ez sok pénz, és pontosan tudom, mire rakta félre. Rejtegetem a hálószobában, időről időre ellenőrzöm, hogy itt van, leszámolom, megvan, úgy áll minden, ahogy hagytam, úgy vannak a tetteim, ahogy elkövettem őket. Nem változtat rajtuk senki. Állok a cselekedeteim hullahegyén.

És Iggy jön. És iszunk. Nem bírom elviselni magam.

Ecet és sav bűze kavarog az alkoholéval. Este élek, délután ébredek. Iggy horkol, haja sárga mócsing a beletapadt sörtől, kosztól. Aztán újra. És tudom, hogy nem jó, és tudom, hogy ki kell szállni.

Egy nap nem rakom vissza a pénzt, miután leszámolom. Elindulok vele.

Mikor Iggy nincs, kipakolok. A kevés cucc, amim van, egy nap alatt átkerül a másik házba.

Aztán megint csönd. Már csak azt sem várhatom, mint eddig, hogy Vin megjelenik az ajtóm előtt. Eltűntem a világ elől, nem talál rám senki. Elérni így is elérnének. De nem keresnek. Egyetlen új üzenet sem jön. Rám szakad a valóság. Hogy nekem Vin volt minden társaságom. Neki fel sem tűnik talán, hogy egy haverral kevesebb van, ott a többi, akiktől ugyanazt megkapja, mint tőlem. Nem fut utánam, mert van neki más. Egy sértett perc miatt kiszakítottam magam a közelségéből. Mert azt képzeltem, neki nagyobb szüksége van rám, mint neki rám. És úgysem hagyja.