Az ég árnyéka

5

Kocsiba ülünk, hátha akkor kinő valami gondolat a fejünkből. Mert úgy nőnek ezek, mint a növények. Ha nincs fény, nincs víz, nem szökkennek szárba, és fény meg víz alatt itt alkoholt kell érteni. Meg a bódulat egyéb specifikus kellékeit.

A Vinnel való idő is ilyen gondolatnövesztő. Korábban azt sem tudtam, hogy kell nekem ilyen, hogy gondolat. Most meg már teszek is érte. Száguldunk a csillagok alatt, a lehúzott ablakon át ömlik be a hűs, városi levegő, meg a tücsökcirip. Ez utóbbi csak miután elhagytuk Pestet.

Vin bámul kifelé, lobogtatja a haját, ugrálnak a kunkori fürtök. Kék neonba borult arcélét látom csak, mikor beszélni kezd.

Magyarország egy olyan osztályra hasonlít, ahol ciki tanulni. Minden suliban megvannak az ilyenek. Előfordul, hogy az összes ilyen. A diákok gáznak tartják a jó tanulókat. Piszkálják vagy komolyan abuzálják őket. Így a befolyásolhatóbbak egyből átállnak a lazázásra. Könnyebb is ez, az ember a kisebb közegellenállás felé szédül. A maradék okos, szorgos titkolni fogja a tudását, hogyha nem akar közutálatot. Vannak ilyen osztályok, meg vannak azok, ahol egymást motiválják a diákok. Mi nem a motiválósban élünk.

Támasztja a fejét, kisujjával a halántékát kaparássza, alsó ajka lebiggyed. Száraz szemmel mered az útszéli fekete fákra.

Az egész világ kinyílt előttünk, nem nehéz belelátni más kultúrák tényleges működésébe. Külföldön nem ciki tanulni. Ott kimondhatod, leírhatod, hogy eddig így gondoltad, de azóta több információ áll a rendelkezésedre, és már másképp gondolod. Mi a fejlődés, ha nem ez?

Megvakarja az állát és felém fordul. Enyhe füstszag száll vele.

Őbennük van hajlandóság a belátásra, folytatja Vin. Itt jöhetsz észérvekkel, nem érsz el semmit. Annyit próbáltam már! Kiműveltem magam tisztességgel. Mert érzésekre hivatkozni ezeknek nem lehet. Mikrobiológia kell, genetika, természet, a csigák nemváltása, meleg jegesmedvék, meg ilyen faszomságok, hogy szóba álljanak veled.

A nemváltó csigákon felhorkantok, mire Vin arcán is oldódik a feszültség, mintha egy csomó lazult volna ki. Csak szemem sarkából látom, de így is érzékelem a gunyoros kis mosolygödröket az ajkainál.

És ez még, folytatja Vin, ez csak a materiális rétegnek a berögződése. Vannak a vallásosak, akiknek a dogmáival mégnehezebb vitába szállni. A vitába véleményeket ütköztetünk. Nyitottság mindenképpen szükségeltetik. Különben csak saját mániánk hangoztatása lesz.

Miért vitatkozol velük? kérdezem. Vin élénken pillant felém.

Ha én sem magyarázom el nekik, mi van, akkor ki fogja?

Fáradt meggyőződéssel mondja ezt.

Megy a zene, aztán a tücsökcirip. A tóparton lefékezek, hamar kiszedjük a cuccunk, az érték marad a kocsiban, aztán átvágunk a susnyán, le a törölközőt, és trappolunk a langyos vízbe. Lemaradok, ácsorgok a sárban. Zavarban vagyunk, és nekem kell ezen felülkerekednem, mert én vagyok a könnyebb helyzetben. Én azért vagyok zavarban, mert sajnálom, hogy miattam is feszengeni kell. Direkt éjjel jöttünk, mikor nincs ember rajtunk kívül. A lábammal maszatolom, kenegetem a sarat.

A fiún strandpóló, kék-fehér, kis pálmafákkal, semmi extra, alatta meg valami, amitől a mellkasa semmivel sem látszik másabbnak egy átlag férfimellkasnál. A gatyája is pont olyan, mint az enyém, csak az övében van némi színharmónia, a felsőjével együtt, rajtam meg ha lenne is póló, harmónia akkor sem lenne.

A Marsot is feltérképezzük, de arról, hogy mi van bennünk, még mindig semmit sem tudunk. Vin ezt térdig a vízben állva, nekem háttal mondja. A combja körül fodrozódik a víz, fekete és ezüst csíkok indulnak szét a testétől.