Rókapajtás

1. fejezet

Mindenek előtt nagyon szépen köszönöm ezúton is a borítót KFannix -nak! Tényleg csodás lett, Babám! Remélem, a történetet is méltónak találod hozzá.

Azt mondják, hogy a sors az utadba sodorja a lehetőséget, amikor úgy érzi, hogy készen állsz rá. Természetesen keresni kell a megfelelő helyzeteket, de amennyiben nem életbevágó döntésről van szó, a végzet majd elrendezi az embernek. És ami amúgy is elrendeltetett, azt minek siettessük?

Naruto szerette eszerint élni az életét. Azt gondolta, hogy a lehetőséget az élet majd elé gurítja, neki pedig elég nyitott szemmel sétálnia, és a megfelelő pillanatban kinyúlnia érte. Persze nem mindig volt ez így, de az esetek többségében ehhez tartotta magát. Kivételnek számított, amikor eldöntötte, mihez szeretne kezdeni az életében, és továbbtanult, valamint állást keresett. Amiben persze az apja nyomdokait követte.

Ellenben az tökéletesen mintázza ezt a felfogást, ahogy partnerével megismerkedett. Uchiha Sasukét mindenki bunkó és karót-nyelt embernek titulálta, és ezzel ő maga is tisztában volt. Azonban amikor Naruto 4 éve, még az egyetemi évei alatt menőnek érezte, hogy másnaposan elhányja magát a reggel nyolcas előadás közepén, akkor csak ő nevetett. És utána a szőke megkereste Sasukét a büfében. A beszélgetésük pedig egész nap tartott, meglepően sok közös témával. Két gyakorlatot hagytak ki miatta, de akkor lényegtelen volt.

És ez a kapcsolat azóta is tartott. Két éve költöztek össze, az életük nem is lehetett volna teljesebb és nyugodtabb. Hétközben mindketten elfoglaltak voltak, de este jól esett összebújni a Netflix előtt a kanapén. Hétvégén pedig kirándultak, étterembe mentek, találkoztak a barátaikkal, vagy csak egy elvitelre kért kávéval a kezükben sétáltak. Mennyire tökéletes volt!

Narutonak azonban a fejében már érett egy ideje a gondolat, hogy ideje fentebb lépni a létrán ilyen szempontból. A társadalom nem kimondottan támogatta az ő kapcsolatukat, és 26 évesen nem is érezte magát késznek nagyobb lépésre, de...egy háziállat képe kettejük mellett nagyon piszkálta a fantáziáját. Állatorvosként dolgozott, és az egyetemi évei előtt mindig volt saját háziállata. Akkor azonban megtört a lánc a kollégium és az elfoglaltságok miatt.

Sokat beszélgettek erről Sasukével, és az elején lelkesen keresgélni is kezdtek. Egy kutyát, egy macskát, egy teknős...akármit. De valahogy mindig nevetésbe fulladt a dolog. Egyik alkalommal Naruto éppen a nappali hófehér szőnyegén ült, a dohányzóasztalon a laptopja pihent. Sasuke a kanapén nyúlt el mögötte, amelynek hátát támasztotta, és fejét vállára hajtotta, ahogy figyelte a képernyőt.

- Hozzá mit szólsz? – kérdezte Naruto egy kölyök kiskutyára bökve.

- Ez a fajta nagyon nagy mozgásigényű, nem? – kérdezte Sasuke végigolvasva a leírást.

- Kipróbálhatnánk – rántotta meg a vállát Naruto, amitől Sasuke álla megugrott rajta.

- Te vagy az állatorvos, ne idegesíts! Nem kísérletezünk ilyennel! – morogta, mire Naruto halkan kuncogni kezdett.

- Bevinném magammal minden nap a rendelőbe. És ott nem unatkozna – merengett el a szőke.

- És a rendelésre jövő állatok jó szemmel néznék? – kérdezte Sasuke kétkedve.

- A rehabilitáción lévő állatokkal is találkoznak, és most tele vagyunk velük. Nem szokott baj lenni – gondolkozott hangosan a szőke, ahogy eszébe jutott, hogy az asztala mellett milyen jól mutatna egy kis kuckó a leendő kutyájának. – De ehhez tényleg nyugodt fajta kell...