Keeping in terror (Taekook ff)

Prológus

-Szia TaeTae. Mit olvasol? -jött oda Yoongi és kapta ki a kezemből a könyvet.
-A...add vissza ké...kérlek. -dadogtam el.
-Kussolj!

Már évek óta én vagyok a kiszemelt célpontja a suli menő bandájának. Név szerint Min Yoongi, Jung Hoseok Kim Seokjin és Kim Namjoon. Már általános iskolában kiszemeltek maguknak. Mikor kitudódott, hogy meleg vagyok mindenki elpártolt mellőlem csak Park Jimin nem és ők pedig szinte minden nap meg vertek a suli mosdójában. Jimin is csak azért barátkozik velem, mert szobatársak vagyunk az árvaházban. Mikor átkerültem középiskolába azt hittem jobb lesz, de Yoongiék itt is az osztálytársaim lettek és hamar elterjedt a suliban, hogy meleg vagyok és a verések is folytatódtak. A sebeim nagyon lassan gyógyulnak a folytonos bántalmazás miatt. Elég sokszor kerültem már miatta kórházba is.

-Hm. Igaz, ha neked nincs szerelmi életed mert rohadt csúnya vagy, akkor már legalább olvass róla. -vágta hozzám a könyvet Yoongi röhögve.
Én meg sem mertem szólalni csak lenyelem a beszólását. Minden nap megkapom és nagyon fáj. Nem bírom megszokni. Szánalmas vagyok... hiszem még a szüleimnek sem kellettem.

-El ne sírd magad. Habár olyan vagy, mint egy kislány.
Oh igen...elég feminim az alakom, de nem tehetek róla.

-Utolsó óra után a mosdóba gyere! Mielőtt azt hinnéd megúszod a mai napot! -mondta gúnyosan, majd ott hagyott.
Már előre fáj minden amit tenni fognak velem...

Órák után csiga lassúsággal pakoltam el magam után a cuccaim. Nagyon nem akarom én ezt. Már csak a gondolattól, hogy bántanak görcsbe áll a gyomrom.

Szépen a hátamra kaptam a táskát és megindultam a wc felé, de mikor a kilincsre tettem a kezem elgondolkodtam. Ha most haza mennék akkor a mai napot megúsznám, viszont holnap duplán kapnék. Logtam már meg előlük... Az lett a vége, hogy másnap már korán reggel berángattak a mosdóba és addig vertek még el nem ájultam. A következő pillanatban a kórházban ébredtem. Persze senki nem tudta ki tette ezt velem és a mai napig titok a tanároknak és az orvosoknak, mert már senkit nem érdekel.

Mély levegőt vettem és letettem a táskám az ajtóba, majd benyitotam a mosdóba.
-Azt hittem már soha nem érsz ide. Ugye nem akartál meglogni? -jött egyre közelebb hozzám Yoongi annyira, hogy a falnak nyomodtam teljesen.
A kérdésére nem válaszoltam csak lehajtott fejjel nyeltem egy nagyot. A szívem hevesen dobog és gyomorgörcsöm van amihez társul egy kis hányinger is.
-Kérdeztem valamit! Talán süket vagy? -ütött ököllel gyomron, mire a szemeim össze szorítva és kezeim a hasamra téve próbáltam picit össze húzni magam.
-Nem. -mondtam halkan a sírás szélén állva.
Hetedikes korom óta tartanak terrorban szinte napi szinten és a lelki világom a testemmel együtt tele van sebekkel. Lehet megkellett volna az évek alatt erősödnöm testileg és lelkileg is, de helyette napról napra egyre gyengébb vagyok.
-Nem? Pedig én úgy éreztem. Na nem baj. Jin! Namjoon! Fogjátok le! -mondta és már ugrottak is az említettek.
Én pedig egy könnycseppet elejtve fogadtam el a sorsom...