Keeping in terror (Taekook ff)

4.RÉSZ

-Csak nem gondoltad, hogy haza mehetsz az ajándékod nélkül? -kérdezte gúnyosan Yoongi.
-Kérlek ne bánts. -néztem fel rá könnyes szemekkel miközben a kezére fogtam, hátha tudok enyhíteni azon, hogy ne húzza ennyire a hajam.
-Jaj most miért sírsz? Még nem is csináltam semmit! -engedett el, ami megkönnyebbülés volt a fejbőrömnek, de a lelkemnek nem.
Lekapták rólam a táskám és arrébb hajították, majd valamelyik hátulról a vállamnál fogva a földre húzott, így a koszos aszfalton feküdtem háttal. Próbáltam azonnal felkelni, de Yoongi lefogta a lábaim. A következő ötletem az volt, hogy megpróbálok elmászni, de Hoseok hirtelen gyomorszájon rúgott amitől össze húztam magam.
-Ne hidd azt, hogy eltudsz menekülni! -mosolygott gúnyosan Yoongi.
A könnyeimtől homályosan, de láttam, ahogy az a pár diák aki még a suli udvarán tartózkodott körének gyűlt.
-Nézd kicsi Tae, még nézőközönsége is lesz annak ahogy szétverünk. -súgta a fülembe Yoongi, majd hirtelen valamelyik három barátja közül az egyik hátulról fejbe rúgott. Össze szorítottam a szemem és nagyot nyelve vártam mi fog történni. Nem kellett sokat várni hiszen szinte azonnal neki álltak össze vissza rugdosni és nem egyszer tapostak a gyomromba amitől hányingerem is lett és a fájdalom miatt hamar elsírtam magam. Az a pár diák aki nézett mind ujjongva nézte végig ezt az egészet. Olyan volt mintha kitaposták volna belőlem a lelket is. A szívem dobogását hallottam csak. Levegőt venni szinte nem is tudtam, de ha tudtam akkor az is fájt. Végül abba hagyták és otthagytak egyedül. Össze kuporodva feküdtem a földön a hasam fogva, mert az fájt a legjobban. A sírásom lassan abba maradt és a szívverésem normalizálódott. Nem tudom meddig feküdtem ott, de mikor megláttam, hogy az a pár tanár aki még az épültben volt elkezdett kijönni erőt vettem magamon és a táskámhoz másztam. Amint megmozdultam újra elkapott a síró görcs, mert annyira fájt mindenem.
-Maga miért fetreng a földön? Álljon már fel! -kezdett felém jönni az egyik tanár nő.
Nem törődve a fájdalmammal álltam fel és kaptam magamra a táskám, majd gyors léptekkel elhagytam a helyszínt. A lábaim remegtek és csak sírtam miközben a hasamra szorítottam mind két kezem az árvaház felé menet, de már lassabb léptekkel. Szédültem és homályosan láttam. Úgy érzem hamarosan elfogok ájulni...

...

Szerencsére még mielőtt az utcán estem volna össze beértem az árvaházba. Minho már Jiminnel nevetgélt, Jungkook pedig az egyik széken ülve várt gondolom engem. Próbáltam észrevétlenül felmenni a szobámba, de ez nem sikerült. A lépcsőzés közben seggreültem és ezt Jungkook, Jimin és Minho is észre vették. Próbáltam felállni, de egyszerűen nem volt energiám és a látásom is sötétülni kezdett miközben forgott velem az egész világ.
-Taehyung jól vagy?! -simított az arcomra lágyan Jungkook és a szeme aggódással volt tele.
-Fáhj. -nyögtem ki nehezen.
-Hol fáj? -kérdezte aggodalmasan.
-Mindenhol. -folyt le egy könnycsepp az arcomon.
-Minho, szólj gyorsan az igazgatónőnek. -mondta Jungkook miközben az ölébe kapott.
Jimin pedig utánnam hozta a táskám.
Erősen kapaszkodtam Jungkook nyakába és próbáltam nem elájúlni. Mikor felértünk a szobába ő lerakott az ágyra és megfogta a kezem.
-Mi történt?
Erre a kérdésre nagyon nem akartam válaszolni. Nem akarom, hogy az miatt ne fogadjon, majd örökbe, mert egy szerencsétlen nyomorék vagyok, aki nem tudja magát megvédeni.
-Tae!?
-Nem...nem akarok róla beszélni. -mondtam szenvedve, ugyanis nem tudtam másra koncentrálni csak arra, hogy mennyire fáj most a gyomrom.
Nem is csodálom hiszen most a gyomrom és a hasam kapta a legtöbb ütést.
-Mi a baj? -futott be az igazgatónő az árvaház doktornőjével és Minhoval.
-Össze esett a lépcsőn. -magyarázta Jimin.
Az orvos oda jött hozzám.
-Mit érzel?
-Hányigerem van és szédülök.
-A fejed fáj?
-Mindenhol fáj. -szorítottam össze a szemem.
-Húzd fel a pólód.
Ettől a mondattól a vér is megfagyott bennem. Nem akarom, hogy lássák a zúzódásokkal díszített testem.
-Ne...nem sze...szeretném. -mondtam egy nagyot nyelve.
-Másképp nem tudom meghallgatni a szíved és a légzésed. -mutatta fel azt a kütyüt.
-De én...én nekem...én... -sose tudtam mit mondani ilyen helyzetben.
Nagyon rosszul hazudok.
-Taehyung! -szólt rám az igazgatónő.
Remegve nyúltam a pólóm alljához, majd húztam azt fel. Így mindenki szeme elé tárult a megkínzott testem. A hasam az oldalam és a bordáim mind lila és zöld színekben pompáztak. Jelenleg a gyomromnál lévő rész volt a legrondább, mert az kapott a legtöbbet.
-Édes istenem! -kapott a szája elé megilletődve a doktornő.
A többiek pedig kikerekedett szemekkel bámulták a sebeim.