Back In Time(Namjoon ff)

IX.

Déjà vu-m lett, amikor betettem a hátsó ülésre. Vajon hányszor fog ez még megtörténni? Na meg, hogy nálam ébred ismét. Megrázva fejem sóhajtottam egyet, majd beindítottam a kocsit és elindultam a lakásom felé. Közben forogtak a fogaskerekek a fejemben, hogy vajon mikor lesz lehetőségem elmondani mindent. De ezt Sooyoung megoldotta helyettem.

A mélygarázsban leparkolva óvatosan megint a kezembe vettem a lányt, s beléptem a liftbe. Egyébként egyáltalán nem volt nehéz, meglepően nem. Semmim se fájdult meg, pedig tartottam tőle.

Amíg a lift fel nem ért, az arcára tévedt tekintetem, ami nem feltétlen volt idilli szép, ugyanis a nyaka hátrahajlott, s elnyíltak ajkai, de mégis tanulmányoztam. Olyan fiatal és naív volt hozzám képest, mégis néha vannak olyan pillanatok, amikor én tudnék őtőle tanulni.

Ahogy kinyílt a liftajtó, Sooyoung ébredezni kezdett, nyammogott, s nyitogatta a pilláit. Amikor beszenvedtem magunkat az ajtómon már szinte ébren is volt, úgyhogy letettem a kanapéra, ahol magától megült, ásítva egy hatalmasat. Talán mégsem olyan ittas?

Gyorsan elszaladtam egy üveg vízért, s átkapcsoltam a villanyt a halványabbikra, hogy ne bántsa a szemét. Odaadtam a kezébe, s leültem elé a kis puffra, majd figyeltem, mit akar mondani, ugyanis láttam, hogy van valami mondandója. Ő lehajtott fejjel piszkálta az üveget.

- Én...sajnálom, Namjoon. Nekem ez nem megy...Nekem ez túl sok felelősség, nem bírom és nem is akarom magamra vállalni...Sajnálom.

Nem kertelve közölte ezt velem, mintha mindketten tudtuk volna, hogy mire gondol a másik. Talán így is volt. De mit mondhattam volna? Hogy ne butáskodj, jó lesz ez? Vagy vágjam a fejéhez, hogy ezt nem ő dönti el? Azonban valami ilyesmit kellett neki mondanom...

- Nézd, Sooyoung, én teljesen megértelek és én is sajnálom... – kértem én is bocsánatot, de láttam rajta, hogy nem érti, miért mondom. – Tudod, ennek nem egészen így kellett volna kinéznie...Már hónapokkal az első utazás előtt meg kellett volna keresselek téged, és elkezdeni kiképezni, hogy ne így ismeretlenül cseppenj bele. De nem jöttek így össze a dolgok, és nem tudlak megnyugtatni. Ez nem egy olyan dolog, amit te választasz, vagy én.

- Hát ki? – nézett rám kíváncsian, s úgy éreztem, ha ezt most jól kezelem, akkor talán meggyőzhetem, bár ugye, mindegy, hogy akarja-e, vagy nem.

- Hozok egy sört – döntöttem az alkohol mellett, ugyanis én meg sem éreztem azt a korsót, amit megittam az étteremben. – Te is kérsz?

- Nem, nekem most jó a víz.

Amíg elmentem a hűtőhöz, agyaltam, hogy is vezessem fel, de már minden meg is volt előre. Amint visszaültem, a sört felpattintottam, s leívva a habot kezdtem bele.

- Akik mindent eldöntenek, azok ott vannak fent – mutattam fel a plafonra, s követte az ujjamat. Aztán teljesen értetlenül nézett rám.

- Fent? Az égen? – kérdezte hitetlenül.

- Igen, ott.

Pár pillanatig mozdulatlanul nézett rám, majd minden előzmény nélkül elnevette magát, s nem nagyon hagyta abba. De megértettem, én is így reagálnék.

- Azt akarod nekem mondani, hogy akik ezt az időbeli utazást lehetővé tették, amit még mindig nem hiszek el egyébként, azok a mennyben vannak? Isten meg az angyalai? Ez csak valami vicc ugye? – nevetett fel újra, de én csak néztem. – És te láttad már őket? Mert akkor lehet el tudnám hinni.

- Nem mindig az a valódi, amit látunk, Sooyoung. – Kicsit megkomolyodva figyelt rám. – Megértem, hogy nem tudod ezt elhinni. Nekem is nehéz volt először. De egy idő után könnyebb lesz.