Back In Time(Namjoon ff)

X.

Sooyoung POV

Sokfélét álmodtam az este. Újra azokon a helyeken voltam, ahova elutaztunk, s mindenféle szörnyűséget láttam újra. A lefejezéseket Londonban. Namjoon halálát. Az arab katonát, akit én szúrtam le a puszta kezeimmel.

Felriadtam, így hirtelen ültem fel az ágyban. Vagyis, egy kanapén. Már megint.

Sötét volt, s a háttérben halkan szólt egy kis klasszikus zene, én pedig nem tudtam elhinni, hogy itt aludtam el ismét. Eszembe jutott az előző alkalom, hogy akkor teljesen más ruhában keltem, mint amiben aznap voltam. Így óvatosan a takaró alá kukkantottam, de megnyugodtam, mert minden ugyanúgy állt rajtam, ahogy tegnap.

Kissé fájt a fejem, a számnak nagyon rossz íze volt, s nagyon leakartam fürödni, úgyhogy amint összeszedtem magam, felkeltem, s megágyaztam magam után. Majd láttam a sörös dobozokat is, és úgy éreztem, tartozom Namjoonnak, nem is keveset, úgyhogy elpakoltam az üvegeket, mielőtt felöltöztem, s kiléptem az ajtón.

Még sötét volt kint, amikor kiértem az utcára, s próbáltam egy taxit fogni a hajnali forgatagban. Elővettem a telefonom, ami éppen két százalékon küzdött még, de arra pont elég volt, hogy lássam, háromnegyed négy van. Nekem meg órám reggel kilenckor. De jó!

Egy taxi nagy nehezen megállt nekem, én pedig bemondva a címem ültem be. Az álmosság, kis másnaposság és a rengeteg gondolat a fejemben lehetett az oka, hogy hirtelen arra lettem figyelmes, már megállt az autó. A sofőrnek odanyújtottam a kártyámat, aki egyből le is csippantotta, én pedig odavánszorogtam a kapuhoz, beírtam a kódot, majd a másodikon a bejárati ajtómnál szintén.

Innentől pedig nem nagyon emlékszem, mi történt, de mikor "reggel" szerencsére az ébresztőm keltett, óriási kupit találtam a kis nappalimban. Szóval szépen érkezhettem meg.

*

Sooyoung POV

Eltelt egy kis idő, mióta utoljára Namjoonnal az óráján kívül találkoztam. Igazából egy hét majdnem. Féltem, hogy majd megfog keresni, s rám erőlteti azt a kiképzést, amit említett, vagy megint utazunk. De nem tette. Igazából olyan volt, mintha nem is ismert volna. Nem figyelt már az órán. A folyosón sem nézett rám. Nem teljesen értettem, mi történik, de nem haragudtam rá, sőt. Bármi oka is volt erre, hálás voltam neki, akár szándékosan tette, akár nem. Mondjuk, ahogy eddig megismertem, talán tényleg nekem akart jót.

Ma is egy ilyen átlagos napom volt. Amikor órák után Byul elkap a folyosón, majd együtt kajálunk az étkezőben. Aztán átjön hozzám és tornázunk egyet, majd estére jól ráisszuk a sört, hogy ne legyen semmi nyoma az edzésnek. Egy ilyen estém volt ismét. És valahogy eszembe se jutott az a két nap, amíg Namjoonnal voltam. Olyan volt, mintha egy álom lett volna az egész. Talán már majdnem őrültnek éreztem magam, amikor hétvégére hazamentem a szüleimhez, ahogy mindig is szoktam. Minden olyan volt, mint azelőtt.

Anya a nyakamba borulva üdvözölt az ajtóban, apa, mint mindig, bagózott a teraszon, de azért rám mosolygott az üvegen át. Anya csinált nekem egy kávét, majd kimentünk apához, s beszélgettünk, kivel mi történt a héten. Minden túl nyugodtnak tűnt. Talán ezt hívják a vihar előtti csendnek?

Estére anya összedobott egy vacsit, addigra már a bátyaim is megérkeztek. Ők majdnem egy tíz évvel idősebbek nálam, ráadásul ikrek is, de nem egypetéjűek. Hát igen, kicsit kilógok a családból. De szerencsére minden rendben van velünk, sok más család nincs ennyire egyben, mint mi.