Back In Time(Namjoon ff)

III.

Nem hittem el, hogy végre valami más is történik velem az álmaimban, minthogy simán felkelek, s aztán szenvedek a nyomoktól. Meg kell szereznem a...Kulcsot? Kulcsot, igen, azt mondta Namjoon. Igaz, még mindig nem egészen voltam képben semmivel, de az évek óta tartó álmok, amiket senki nem hitt volna el, s gyötörtek, mert nem értettem, végre úgy látszik, hogy értelmet nyernek ezzel az új, fura álommal. Amiben van egy társam.
  Lassan sétáltunk London utcáin, csendben, de nekem rengeteg kérdésem volt.
- Miért nem érhetsz hozzám?
  Namjoon hitetlenül felnevetett.
- Mert ez egy szabály – magyarázta. – Amikor utazunk, sosem érhetek hozzád, csak te hozzám, hiszen minden segítséget meg kell adnom, hogy megérintsd a Kulcsot.
- Szóvaaal, csinálhatom ezt – karoltam bele, s úgy sétáltunk tovább. Teljesen döbbenten nézett rám Namjoon.
- Igen, de megkérnélek, hogy ne.
  Felnevettem, majd elengedtem.
- Hát jó, majd máskor – sétáltam tovább. – Szóval ha megérintem a Kulcsot, akkor belémszáll? Vagy mi?
- Ha megérinted, minden úgy alakul, ahogy a mi jelenünkben tudunk róla. Ha nem, és elkésünk, valami... – vett egy mély levegőt, s az utat pásztázta egy pillanatig. – Valami szörnyű fog történni.
  Nem feleltem, csak próbáltam felfogni, hogy mi az a szörnyű. Bár felesleges volt, úgyis felébredek.
  Mielőtt elindultunk volna, Namjoon bevezetett egy koszos hálószobába, ahol volt egy kopott ágy, poros ágyneművel, egy családi portré a falon, valami angol család lehetett. Az egyszerű faszekrényhez fordult, s kinyitotta. Tömve volt ruhákkal. De nem olyan szépekkel, mint amilyeneket a magazinokban láttam. Elszomorodva néztem Namjoonra, aki felém tartott egy sötét zöld szoknyás ruhát.
- Mi az?
- Nem tetszik, igazából egyik sem – mondtam.
- Ez most nem a tetszés-nem tetszés ideje – nyomta a kezembe, s ő is kutatni kezdett valamit magának.
  Én azonban odamentem, s elkezdtem keresni valami szebb darab után. Aztán meg is találtam, egy rózsaszín, arany színnel szegélyezett ruhát. Én elvigyorodva vettem ki, Namjoon meg csak megforgatta szemét. Kinyújtottam rá a nyelvem.
- Egyszer vagyok itt, hagy öltözzek már fel úgy, ahogy akarok – rántottam le magamról blúzomat, majd nadrágom gombjához nyúltam.
Namjoon hirtelen megdöbbenve fordult el. Értetlenül néztem hátát.
- Mi van? – kérdeztem levéve a nadrágom is, majd a fűzőért nyúltam. Aztán ahogy néztem, ehhez nem kellett melltartó. Úgyhogy azt is levettem, majd magamra tekertem az anyagot.
- Nem egészen 3 órája ismersz, és így levetkőzöl előttem? – kérdezte továbbra is megfordulva. Nem értettem, mi baja van ezzel.
- Miért kéne rejtegetnem magam? Semmi okom nincs, hogy ne bízzak magában, meg egyébként is, társak vagyunk. És nem mellesleg nem érhet hozzám, nemde? Akkor meg? – bajlódtam a fűzővel, de nem tudtam összekötni egyedül. – Segítene? A fűző nem én vagyok, szóval megfoghatja. Nem érek el a hátamig.
  Megfordultam, s felé tartottam a fűzők végeit, de nem éreztem, hogy megfogta volna.
- Na!

Namjoon pov

  Nem hittem a füleimnek. Ez a lány teljesen hibbant? Mitől ilyen felszabadult, nyitott és energikus? Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz a feladatom vele.
  Na meg ez a fűző...Nem elég, hogy rám mozdul, de még le is vetkőzik. Lehet a koromból adódik, de nekem ez a viselkedés idegen és furcsa. Én nem így nevelkedtem. Bár, 500 évvel ezelőtt azért tényleg más volt a világ, és nyilván, kicsit hozzá kéne azért szoknom a maihoz, de mégis. Ez nekem sok, és nem feltétlen tetszik.
  Abban viszont igaza volt, hogy a fűzőt nem tudja felvenni egyedül, illetve "a fűző nem ő", így "hozzá érhetek". Életem szerintem eddigi legjobb döntése volt ezt hazudni neki. Ez kegyes hazugság, nem rosszból tettem, így még csak bűntudatot sem kell éreznem.
  Véve egy hosszú levegőt megfordultam, s a padlóra szegezve tekintetem mentem közelebb hozzá. Ez igazából csak azért nem volt jó ötlet, mert már nadrág sem volt rajta, így elém tárult feneke. Egy pillanatra elkaptam tekintetem.
  Sokáig éltem emberek között, tulajdonképpen az elmúlt fél évezredben folyamatosan. De nem nagyon interaktálódtam velük. Nem is feltétlen lett volna jó, ha barátokat, vagy szerelmet szerzek magamnak, mert ideiglenes halhatatlanságom csak elrontott volna mindent, sok fájdalmat okozva. És abban az időben, amikor még tényleg éltem, nem lehetett házasság előtt nőkkel érintkezni. Tehát igen...nemhogy nem szeretkeztem még senkivel, nem is láttam még nőt az igazi valójában. Bűntudatom is lett volna, ha házasságon kívül ilyesmi történik velem. Ezért is feszengek SooYoung mellett. Túl hiperaktív, túl vad. És nem mellesleg nagyon szép is. Veszélyes. Ez a szó illik rá.
- Na! – kiáltott rám, mire összerezzentem.
Lassan visszafordítottam tekintetem, s csupasz hátát, s vállait pillantottam meg. Akarva-akaratlanul is megkellett állapítanom, hogy gyönyörű bőre van. Megráztam fejem.
  Közelebb léptem, s kivettem a kezéből a fűzőket. Lassan elkezdtem bedugni a kis lyukakba, s szorosan meghúzni őket.
- Elég, elég, nem kapok levegőt! – sóhajtott egy mélyet.
- Ennek sajnos ilyen szorosnak kell lennie – rántottam rajta még egyet, mire SooYoung háta ívbe feszült. De legalább helyre került minden, aminek kellett, így masnira kötöttem, s kész is volt. – Meg is van.
- Megfogok fulladni – suttogta felém fordulva, s a derekára támaszkodva.
- Dehogy fogsz! Az én koromban a nők reggeltől estig ezt hordták, nem volt semmi bajuk a légzéssel – mentem vissza a szekrényhez keresni egy harisnyát a buggyos nadrág alá.
- De én nem ott nőttem fel, ezekben! – zizgett mozgott, hátha kényelmesebb lesz. De nem lesz.
- Pedig jól áll – szaladt ki a számon, mire elhallgatott. Tudtam, hogy valószínűleg önelégülten vigyorog. A fenébe. De végül nem mondott semmit. Talán érezte, hogy nem kéne.
  Miután megtaláltam, amit kerestem, az ajtó fele indultam.
- Gyere ki, ha kész vagy – léptem ki, nem nézve felé, ugyanis még mindig csak egy fűző és egy alsónemű volt rajta.
  Felkaptam magamra a régi, poros, dohos szagú ruhákat, amik valószínű egy szűcs mesteré lehettek, ugyanis mindenhonnan szőrök álltak ki belőle, és egy bőr kabát is járt a bő inghez.
  SooYoung nyitotta az ajtót, s próbált kilibegni rajta, de megakadt a keretben, majd visszaesett a szobába.
- Az isten ba-
  Olyan kurta és részletes káromkodást, mint amilyet abban a két percben mondott el Sooyoung, sosem hallottam. Belepirult a fülem is, és szerintem nemcsak az én 500 évvel ezelőtti értékekkel élő fülem tette volna ezt, hanem bárki másé is.
  Miután leszidta az égből az istent is, kisegítettem, s megmutattam neki, hogyan kell ezzel a ruhával bánni. Bár túl vad volt ez a lány, azért egy kicsit elmosolyodtam én is ezen az egész helyzeten.
- Na, figyelj rám egy pillanatra kérlek – álltam elé. – Először is, a hajadat fel kell kötnünk egy kontyba, másodszor pedig, futni fogunk leginkább, de a lehető legkevesebb feltűnést kell keltenünk, akárhányszor megérkezünk valahova. Na most, ezt már szerintem úgy elkúrtuk, ahogy van... – dörzsöltem meg arcom gondterhelten. – De az alap etikett része ebben a korban, hogy a nőket a férfiak vezetik. Nem mellettem, hanem kicsit mögöttem kell jönnöd, a karomba kell kapaszkodnod. Próbáld meg – álltam picit elé, s kitartottam karom felé. Sooyoung kissé ügyetlenül, de belekarolt alkaromba. – Ebben a korban a nők a tisztaság, a szűziesség jelképei voltak. Egy nő akkor volt szép, ha engedelmes volt. Ezért nem szabad felnézned, főleg nem más férfi szemébe, ha az utcán vagyunk – magyaráztam.
- Ez borzasztóan undorítóan hangzik, megint hányni fogok – tettetett rosszul létet.
- Valahol jó dolog volt, de valahol meg nem, valóban – bólintottam.
- Te ezzel egy kicsit is egyet értesz? Szűz anyám...
- Ezt nem most beszéljük meg – próbáltam lezárni ezt a nem ide való beszélgetést.
- Pff – forgatta meg szemét.
- Ha kimegyünk, így viselkedj, kérlek – néztem rá, mire aprót bólintott. Ebbe nem kötött bele, hihetetlen. – Akkor induljunk.
  Gyorsan kötött egy kontyot Sooyoung a fejére, majd egy kalapot húztam a sajátomra, s mehettünk is. Kilépve a bejárati ajtón sok ember figyelt fel ránk. Pont ezért akartam ennyire elmagyarázni mindent. Ahogy lassan sétálni kezdtünk, a körülöttünk lévők figyelme lankadt, így sietősebbre vehettem.
  Megint a Big Bennél kötöttünk ki, de nem hagyhattam se magamnak, se Sooyoungnak, hogy bámészkodjon, mennünk kellett tovább, úgyhogy magam után húztam a látványban elmerült lányt, s lassú futásnak eredtünk.
  Nekem sem volt könnyű a buggyos nadrágomban, de Sooyoungnak sem a nagy szoknyában, így néha el kellett kapnom, nehogy elhasaljon a sárban. A pocsolyákból felcsapódott a koszos víz, ahogy ki nem kerülve őket haladtunk az Old Palace egyik bejáratához. Lovaskocsik szaladtak el mellettünk, és egyre nagyobb ember tömegen haladtunk át. A végén már verekedtünk. Nem tudtam, mit keresnek itt ilyen sokan, de céltudatosan mentem az Old Palace udvarának bejáratához, ahol feltehetőleg a Kulcs lehetett.
  Hirtelen Sooyoung megállt mögöttem, nem is figyeltem a környezetünkre, így váratlanul is érintett, hogy megállt. Felé fordultam, majd láttam, hogy elnyílt szájjal néz a tömeg irányába. Követtem ijedt tekintetét, s amint megláttam, amit ő is, eléugrottam, s testemmel takartam a látványt.
  Három embert akasztottak fel abban a pillanatban, amikor sikerült elállnom a látóterét. Hallottam, ahogy az emberek élesen beleszívnak a levegőbe, s mintha nekem is megfeszült volna mellkasom, pedig nem is láttam. És még sokan álltak sorban a pódium mellett.