𝐵𝑢𝑐𝑘𝑒𝑡 𝑙𝑖𝑠𝑡 /𝐶ℎ𝑎𝑟𝑙𝑒𝑠 𝐿𝑒𝑐𝑙𝑒𝑟𝑐/

𝙳𝚒𝚡 // 𝙸𝚍𝚘̋𝚖𝚎́𝚛𝚘̋

Mick 5. lett az időmérőn. Nagyon büszke vagyok rá, és jól meg is ölelgettem, amit mosolyogva tűrt. Miután kiörömködtünk magunkat, gyorsan vissza indultunk a Hotelbe (Mattia már hamarabb elment), hogy átöltözzünk és hatra, a Seb által megadott címre menjünk, ahol a vacsora lesz. Mick-kel megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk lent. Mivel a hajam egész jó állapotban van, ezért kicsit vasalok rajta. A sminkemet felfrissítem, és gondolkodom mit vegyek fel. Valami elegánsat, mégse túlzott. Egy fehér nadrág mellett döntök, hozzá egy rövid, felül csipkés felsőt veszek fel. Elkészülve elindulok le, ahol a találkozó helyet beszéltünk. Ahogy közeledek meglepve tapasztalom, hogy Mick nincs egyedül. Mattia és Charles áll mellette, mindannyian elegáns ruhában. Hát persze, hogy ők is jönnek. Ha tudtam volna, hogy Charles is ott lesz talán kicsit jobban kiöltözök... Végül is a csapattársa, persze hogy ott lesz. Ő vesz észre elsőnek, és kérdőn emeli fel a szemöldökét.

- Sziasztok - lépek oda hozzájuk.

- Te? - kérdi Charles, nem túl udvariasan.

- Én? - kérdek vissza ugyanúgy.

Fel kell emelnem a fejem, hogy a szemébe nézek. Határozottan bámulok vissza a világos szemeibe, jelezve én aztán nem hátrálok meg.

- Jön velünk, Sebastian meghívta - tájékoztatja Mick.

Mattia lepetten pillant rám, ezek szerint ő se tudta. Charles elgondolva mér végig, aztán bólint.

- Induljunk - szólal meg Mattia végül - Gigi, gondolom te Mick-kel mész? - kérdi, mire bólintok.

- Igen, vele is jövök vissza - mondom, mire Mattia bólint.

Ő és Charles együtt mentek, úgy, hogy Charles vezetett. Na itt megjegyzem, hogy nagyon mókás kis út volt az étteremig. Mikor elindultunk Mick és én mentünk elől, ám hamar Charles és Mattia kerültek elénk, ugyanis megelőztek minket. Nos Mick egyből megérezte a verseny szagát, és hamar visszaelőzött. Charles erre még jobban beindult így hamar benyomta a gázt, ám mivel nem voltunk előttünk senki , ezért Mick is tövig nyomta a gázt, így egymás, mellett mentünk a 100km/h-ig korlátozott úton, 210 km/h-val minimum. A motor csak úgy bőgött, én pedig teljesen az ülésbe préselődtem. Ekkor jött szembe egy autó, de a két fiú még mindig nem lassított. Kitágult szemekkel, bámultam oldalra és visszafojtott lélegzettel vártam melyik engedi fel a gázt. Charlesra tippeltem, ugyanis Mick elég maximalista, plusz nem ő vele szembe jön egy másik autó, ám végül Mick nyomta meg hamarabb a féket, hogy Charles, tényleg kicentizve besoroljon elénk, és nem ütközzön frontálisan. A szívem egész végig a torkomba dobogott, ám az adrenalin száguldott bennem. Eltátott szájjal bámultam a most már előttünk haladó autót, és ekkor tudatosult bennem. Charles nem ismer félelmet, és mindent megtesz, hogy elérje amit akar. Veszélyes, és istenem, de ez annyira vonzó számomra.

- Őrület! - pattan ki olaszul káromkodva Mattia - Nem megyek visszafelé veled! - kiabálja majd felén fordul és rám mutat - Visszafele velem jössz, te meg - mutatt Charlesra - Mick-kel. Komolyan, majdnem meghaltam - akad ki.

- Nyugi - mondja Charles, de Mattia csak mondja a magáét.

Majd elindul be, továbbra is olaszul hadoválva. Nem teljesen hallom távolodó hangját, de még ki veszem az "életveszélyes" "meggondolatlan" "őrült" "világbajnok" és a "félelem" szót. Pár ember érdeklődve pillant felénk, én pedig akaratlanul is elkuncogom magam. A két srác is szélesen elmosolyodik, majd hangosan felnevetnek.

- Visszafele egy visszavágott? - fordul Charles felé Mick.

- Hogy a viharba ne - röhögi Charles majd összepacsiznak.