Szégyen meg gyalázat

Sarlatán

Alig alszom már vagy egy hete, tegnapelőtt írtam egy majdnem 1000 szavas elemzést egy Móricz novellához, ami lehozott az életről (és így is sikerült kihagynom pár kulcselemet — I constantly thank god for my lit teacher for correnting it right away tho, bless her), szóval most rantelni fogok a filmről, amit tegnap előtti este néztem távmozin.

Amire én ezen a szép esős vasárnapon pénzt költöttem, az Agnieszka Holland 2020-as Sarlatánja volt, a cseh filmfesztivál keretein belül.

(Carelessly fogok spoilerezni össze-vissza, ezért előre is bocsánat.)

A film Jan Mikolášek életéből inspirálódott, aki azzal híresült el anno Csehszlovákiában, hogy betegei vizeletmintáiból pontos diagnózist volt képes megállapítani.
(Őszinte leszek, én ennyire esztétikus shotokat vizeletmintákról még eddig sohasem láttam... strangely enough, ez a legkevésbé fura dolog ebben a filmben.)

A film 3 idősíkon mozog, az első világháború és a közvetlen utána következő időszakban, a náci megszállás alatt, és a kommunizmus alatt. Nagyra értékeltem, hogy Agnieszka szépen, egyértelműen választotta el a subplotokat egymástól (pl a fényekkel, díszletezéssel), így abszolút követhető volt a film, a maga posztmodern mozaikosságával együtt.

Talán a legkaotikusabb rész az egészben a Gestapós jelenet — legalább 3 különálló cselekmény történik itt egyszerre.

Františeket nem tudtam igazán hova tenni. Első ránézésre egy olyasmi idealizált, inkább szimbolikus, mint életszerű karakterre számítottam, mint amilyen Jim az A Single Manből. Aztán kiderült, hogy nem csak, hogy van neki személyisége, de ráadásul egy szemét dög. Nem mondom, hogy nem ütött szíven, de örültem a változatosságnak. (Mindemellett személyesen akartam bosszút állni rajta a felesége nevében, de ez már más téma.)

Jannak van egy mefisztói állásfoglalása (itt a Klaus Mann regényre gondolok), amikor vagy százszor elmondja neki mindenki, hogy el kéne hagyni Csehszlovákiát (amit mind a százszor visszautasít). Mindig az apolitikusságra törekszik, többször is kijelenti, hogy nem támogatja egyik rezsimet sem, mégis... akárhogyan nézzük, kiszolgálja a rendszert. Amit csinál, az még nem is passzív ellenállás, egyszerűen csak beletörődés. (Ehhez kapcsolódva megemlíteném a Gestapós jelenet elején azt a részt (amin nem hiszem, hogy illett volna nevetnem, de olyan abszurd volt az egész, hogy nem bírtam ki), amikor egy intim pillanatban František óvatosan megkérdezi Jantól, hogy nem gondolja -e egy picit túlzásnak az autójára tűzött náci zászlót.)

Ebben a folytonos tagadásban is egyfajta kettősség van. Egyik oldalon ott van a kiválasztottságtudat és az önzetlen segítés vágya. A másik oldalon, meg ott van František felesége. Rajta áll bosszút František nevében, egy olyan dolog miatt, amiről nem ő tehet. Attól még, mert Jan embereken segít, nem jelenti azt, hogy ne lenne képes kegyetlen dolgokra. Ugyanaz a kéz, amelyik gyógyít, pusztít is. Szép analógia, de borzalmasan fájt.

Mindkét főszereplő bűnös, de egyikük sem úgy, ahogy elsőre gondolnánk.

Van bennem valamennyi hiányérzet a film kapcsán — például ott van a Janban mélyen megbúvó kegyetlenség (ami szorosan köthető a háborús PTSD-jéhez), amit örültem volna, ha egy cseppet kimélyítenek. (Persze, tudom én, hogy nem minden férhet bele egy 2 órás filmbe, de no.)

A másik, amiből többet szerettem volna, nem feltétlen mennyiségre, inkább mélységre, az a vallásos szimbolika. Legtöbbször damoklészi kardként ott lebeg a jelenetek felett, meg tény, hogy tele van keresztekkel a legtöbb képkocka (első tíz percben 6 crucifixet számoltam), de nem feltétlen erre gondoltam. Be van lengetve a gyógyítással és a vezekléssel egy Jézus párhuzam, de vágytam volna valami többre. És itt érkezünk el Jézus véres térdéhez.

A kereszt előtti sziklakövön térdeplés a történetben háromszor (szép kis számisztika) jelenik meg, mindig egyfajta gyónási rituáléként. A folyamatosan fellépő kézmotívum is Jézushoz köthető, ez a kiválasztottság jele. És persze az árulás, a társadalmi elítélés és a (kvázi) rituális feláldozás.

A végén pedig a courtroom scene... tönkretett, de így teljesen. Mi volt ez itt, Agnieszka. Válaszokat akarok.

A tanulság? Nekem nem szabad a keleti blokkban játszódó filmeket néznem, ha nem akarok magamnak maradandó lelki károsodást.

With that being said, az első dolgom érettségi után az lesz, hogy még legalább két filmet megnézek az AHCU-ból (Agnieszka Holland Cinematic Universe).

Köszönöm mindenkinek, aki végighallgatott.

Love,
Holli

2021. 04. 20.