Larry OneShots

Interjúk előtt

Csodás nap lesz a mai. Ja, nem. Két interjút kell adnunk valami rádiónak talán, de ebben sem vagyok biztos. De az biztos, hogy megint feltesznek vagy 100 teljesen értelmetlen kérdést. ,,Van valamilyen lány a képben jelenleg?". Nincs. ,,És ha esetleg lenne, akkor lehetne a barátnő jelölt, egy fan?". Nem. ,,Miért?". Mert melegebb vagyok, mint a nap. Na de most komolyan. Ha nem lenne már 3 éve barátom, akkor sem jönnék össze egy lánnyal, bármilyen überhiperbaromimenőgyönyörűkedvesvicces is. Sajnos, vagy nem sajnos, nem az ellenkező nemhez vonzódom, bár nem hiszem, hogy ez bármit is számít. Ha viszont nem lenne barátom, és lenne egy fiú, aki a rajongóm, és tetszene, akkor persze, összejönnék vele, hiszen ugyan olyan ember, mint mindenki más. Viszont ilyen nem lesz. Mert sajnálatos módon (legalábbis sajnálatos módon a képzeletbeli fiúrajongónak), ellopták a szívemet. Természetesen ilyen választ nem adhatok egyetlen interjúban sem. Szóval a válasz mindig, igen, összejönnék egy fannal. Igen, tényleg. És nem, nem zavarna, hogy a fanom. Nem, nem hiszem, hogy ellopná a fogkefémet, hogy aztán eladja. Nem, szerintem a fésűmet sem lopná el. Nem, szerintem semmit nem lopna el. Egyáltalán ki kíváncsi ilyenekre? Valószínűleg senki. Le akarják járatni az emberek fanjait, ezzel lealacsonyítva magát az embert is. Sosem értettem, hogy ez mire jó, de valószínűleg így felsőbbrendűnek érzik magukat. Egészségükre.

De őszintén... Kinek van ehhez idegzete? Mert nekem 3 évnyi folytonos turnézás, 3 lemez és vagy ezer interjú után, nincs. Az interjúk többsége ki sem került a nyilvánosság elé, hiszen egy tizedmásodperccel több ideig néztem Louisra. Viszont leginkább a banda többi tagját sajnálom. Sok végigszenvedett idióta interjú, a semmiért. De az Isten szerelmére, én csak szerelmes vagyok. Automatikusan rá nézek minden egyes alkalommal, amikor ő jut eszembe egy kérdésről. Ez pedig valljuk be, elég gyakran megtörténik. Annyira színes interjúkat tudnánk adni, annyira érdekes dolgokat tudnánk közvetíteni, ha lenne engedélyünk egyes sztorik elmesélésére. És persze, ha az emberek tudnák, hogy Lou és én együtt vagyunk. Nem hiszem, hogy melegnek lenni olyan rossz dolog, viszont, ha híres vagy, akkor semmiképp nem egy leányálom. Persze vannak olyanok, akik önmaguk lehetnek, de a többségre ez nem jellemző.

A turnébuszba beszállva várjuk, hogy odaérjünk a szállodába, ahol az interjút adni fogjuk. Mindenki a busz nappali részében van. Mint mindig, most is át kellett beszélnünk, hogy mit szabad mondani, és mit nagyon nem. Egyáltalán nem figyeltem, 3 év alatt már ezerszer végighallgattam, és minden fiú kívülről fújta a szöveget. Zayn sosem figyelt, maximum az első két alkalommal, utána már teljesen hidegen hagyta minden. Liam mindig végighallgatta, ezért általában Simon vagy a többi okos neki magyarázott, mert ő volt az egyetlen, aki figyelt. Niall ilyenkor általában eszik, tehát neki teljesen mindegy, hogy mi történik körülötte, ő minden esetben a táplálkozással van elfoglalva. Louis és én szinte mindig összebújunk tudva, hogy egy kis ideig, ami akár több óra is lehet, nem érhetünk egymáshoz, nem nézetünk egymásra, nem mondhatjuk ki egymás nevét, főleg nem becézve, mert az már végképp túl feltűnő. Tehát ilyenkor általában minden pillanatot kihasználunk, hogy mindenhol egymáshoz érjünk, hogy mindent elmondjunk, amit az elkövetkezendő pár órában nem tudunk elmondani, és minden csókot, ami ilyenkor elcsattanna, azt bepótoljuk.

Most is ezt tesszük. Louis az ölemben ül, velem szemben, fejét a mellkasomon pihentetve. Én szorosan ölelem, megvédve attól, hogy másodpercenként felpattanjon a gödröktől, amiken egyfolytában áthaladunk a busszal. Néha felnéz rám, megcsókol vagy csak egy apró puszit hint az arcélemre vagy államra. Néha csak bámul rám, miközben én elveszek a tengerkék szemeiben, amit aztán a feje lehajtásával elrejt előlem, ami nekem olyan, mintha a levegőt vennék el az embertől. Ilyenkor mindig felemelem a fejét, és még egy hosszú csókot lopok tőle, majd elégedetten engedem, hogy visszabújjon a mellkasomba.

–Ha lehetséges, ne előttem buzuljatok – szólt ránk az előttünk álló csaj. Natalia a neve, egyszer láttam eddig. Bár teljesen egyértelmű, hogy most ő Simon csicskája, már onnan is, hogy most ő darálja le a kérdéseket és válaszokat, amiket adnunk kell az interjún. Erre a munkára mindig sok a jelentkező, hiszen Simon mindenkit jól megfizet, hogy neki véletlenül se kelljen bármit is csinálnia. Itt pedig semmi érdemlegeset nem kell csinálnia, csak elmondania a tipikus szövegeket, ezért pedig elég borsos árat kapnak. Csak ül és irányít mindenkit, mintha egy király lenne, aki az alattvalóinak dirigál, és ugráltatja őket. És sajnos tényleg elhiszi magáról, hogy ő a király, emiatt pedig lekezelő gyökérként viselkedik mindenkivel.

–Buzuljon, aki az – motyogta mérgesen Lou, majd a csaj szemébe nézett. Mintha eszébe jutott volna valami, merészen elmosolyodott. Rákacsintott, majd belekapott a hosszú hajamba és olyan szenvedéllyel csókolt meg, ahogy csak az ágyban szokott. Nem tudtam visszafogni magamat. Sosem tudom, ha róla van szó. Az ölemből egy gyors mozdulattal leterítettem a kanapéra, amin ültünk, és most én vettem át felette az irányítást.

–Fúj – ennyi reakcióra telt tőle, majd inkább előre sétált a sofőrhöz. Legalábbis valószínűleg ez történt, de nem vagyok benne biztos, nem láthattam mi történik, mert még mindig Louissal voltam elfoglalva, de az érzékeim úgy súgták, hogy nem akart sokáig velünk egy légtérben lenni. Továbbra is rajta feküdtem és a száját ostromoltam, minden lehetséges helyen hozzányomtam magamat, hogy minél jobban érezzem. Egymás szájából loptuk a levegőt. Mindig megrészegít a közelsége. Teljesen elfelejtkeztem arról, hogy mások is vannak a helyiségben, ez pedig nem először fordul elő. Egy apró, de jelentőségteljes köhintésre lettem figyelmes, ami kiszakított a gondolataimból. A gondolataimban pedig mindenféle különböző módon tettem magamévá ezt a Törpillát itt alattam. Nagy nehezen elváltam Louistól és lemásztam róla. Úgy lihegtünk, mintha minimum egy maratont futottunk volna.

­–Huhh... – kapkodta Louis a levegőt. – Nem hittem, hogy ebből a kis akciómból ez lesz, de ha mindig ezzel jár, biztosan nem utoljára csináltam. – vigyorgott idiótán.

–Srácok! – szólalt meg Niall. – Tudjátok, hogy imádlak titeket... de legközelebb figyelmeztessetek légyszíves, mert nem voltam felkészülve. – Ezt úgy mondta, mintha kicsit leszidna, én pedig már kértem volna bocsánatot, amikor folytatta. – Tényleg – mondta nagyra nyitott szemmel és szinte lehetett látni, ahogy a villanykörte meggyullad a feje fölött. – Megyek és készítek ide egy kamerát – gondolkodott hangosan. – De melyiket? Jó, szerintem azt, amelyik csak Larrys videóknak van. – Fejét fogva járkált fel és alá, majd elment az alvó részlegbe, az Isten tudja miért. Tényleg van egy kamerája csak nekünk? Ez fura és cuki is egyben. De leginkább fura.

–Niall! – szólt utána Liam. – Az lenne a minimum, hogy legalább megkéred őket, hogy ne előttünk csinálják megint – forgatta meg a szemeit, és jelentőségteljesen rám nézett, amikor azt mondta, megint.

–Sajnálom srácok, nem fordul elő többet – mondtam vigyorogva, de azért annyira nem sajnáltam. Nem is hitték, hogy sajnáltam. Sosem tudom megbánni, hogy hozzáérek a kis manóhoz. És azt is pontosan tudják, hogy nem utoljára történt ez meg. Mi próbálkozunk. Tényleg. De hogy tudnám magamat kontrollálni, ha ilyen gyönyörű, tökéletes barátom van?

Láttam, hogy Louis ledől a kanapéra, és szétnyitja a lábait. Megörültem, és a fejemmel a hasán feküdtem el rajta. Gyakran fekszünk így. Szereti birizgálni a hajamat, miközben valami sorozatot nézünk, vagy csak egyszerűen beszélgetünk és pihenünk. Ez egyszerűen csak olyan kényelmes, olyan békés. Most is nyugodtan pihentettem a fejem a hasán, miközben hallgattam, hogy a srácok beszélgetnek. Sajnos a kis lazításomat megzavarta, hogy a busz megállt. Felnyögtem, amihez többiek is társultak. Senkinek nem volt kedve ehhez az egészhez ma. Vagy bármikor máskor. 

Part 1

Azt hittem érdekes rész lesz, de inkább egy bevezetővé alakítottam, mert önmagában elég gyenge. A következő rész esküszöm izgalmasabb lesz, mint ez 🤣legalábbis remélem.😳

Most is köszönöm PReni17 -nek a segítséget a javításban.

És köszönöm mindenkinek, aki még olvassa ezeket a szösszeneteket.🥰

Ha tetszett, mindenképp írj egy kommentet, és ne felejts el vote-olni🥰🥺