Larry OneShots

A kulisszák mögött

Hallottam a több tízezer ember sikítását, miközben Lou, a fodrászunk a hajamat igazgatta. Teljesen felesleges volt, 10 perc után általában szétjön, de ennek a rajongók általában örülnek. Főleg, ha éppen a Liammel folytatott vízicsata közben megy szét. Valamiért megőrülnek a fanok, ha egymásra locsoljuk, az egyébként általában hideg vizet. Bár nem csodálom, Liamnek nagyon szépen kidolgozott teste van, persze, hogy a fanok örülnek, ha látják. Egy-egy ilyen kisebb háború utáni napon rögtön látom Twitteren a koncertől származó videókat.

Mielőtt mutatták, hogy mehetünk a színpadra, én még gyorsan odarohantam Harryhez. Megszokott dolog nálunk, hogy mivel nem lehetünk együtt a színpadon, ezért minden fellépés előtt egy gyors és általában szenvedélyes csókot váltunk. Borzalmas úgy emberek elé állni, hogy minden pillanatban arra kell összpontosítanod, hogy ne legyél önmagad, hogy ne legyél azzal, akit szeretsz. Ezért minden koncert előtt adunk egy amolyan „búcsúcsókot".

-Szeretlek – suttogta a számra, de sajnos el kellett válnunk, hiszen szóltak, hogy 10 másodperc és kezdődik. Elfoglaltuk a helyünket a felvonón, természetesen a legmesszebbi pontokon, hogy véletlenül se legyünk közel egymáshoz, és egy-egy szeretleket tátogtunk egymásnak. Igen, tátogjuk, mert egyszer túl hangosan kiabáltuk, és a színpadhoz közelállók meghallották. Ezt persze feltették a fanok a YouTubera, Twitterre és minden létező platformra kiélesítve, lelassítva és mindenféle módon, hogy még tisztábban lehessen hallani, ez pedig nem kis port kavart. Utána alapos fejmosást és fenyegetést kaptunk Simontól. Megszoktuk, már kívülről fújjuk az összes szöveget. De nem csak mi, hanem minden egyes bizalmas dolgozó, aki tudja, hogy együtt vagyunk Harryvel. Szóval nem érintett meg minket, úgy ahogy nagyjából semmi, amit mond vagy tesz. 4 év alatt megedződtünk.

A színpadra fellépve kis hatásszünetet tartva élveztük az emberek kiabálását, sikítását. Még ennyi idő után sem lehet megunni. Azt mondják, hogy a pénz, hírnév és pl. befolyás a legjobb dolog a hírnévben. De akik ezt mondják, azok álltak valaha színpadon több ezer olyan ember előtt, akik imádják őket? Akik megőrülnek minden mozdulata után. Akiknek egy nézéssel szebbé teszed a napját vagy akár életét? Akiknek, ha sikerül képet vagy aláírást szerezniük, akkor egy gyönyörű emléket kapnak. Valószínűleg nem. Mi pedig ilyen emberek előtt lépünk fel nap, mint nap.

A koncerten egyébként sor került a vízicsatára is, amit egyébként rettentően élvezek csinálni. Emellett Niall ugrált, mint akinek valami beleszorult a seggébe, annak ellenére, hogy nagyon nem kéne a térde miatt. De most őszintén, mikor is érdekelt minket mi jó, mi egészséges vagy mi rossz és egészségtelen? Emellett a fanok elképesztőek voltak. Énekelek, ugráltak, sírtak, sikítottak. Ők a legjobb fanok a világon. Persze a legnagyobb őrületet Harry keltette. A Little things közben végig rám nézett. Mélyen a szemembe. Ezen kívül szokásos módon a „these" helyett „his"-t mondott. És ha ez nem lenne elég a szöveg végét úgy énekelte, hogy „And all Lou little things". Annyira jellemző. Viszont nem mondom azt, hogy nem olvadok el minden egyes pillanatban, amikor nekem énekel. Akár a színpadon, akár otthon, az ágyban pihizve, vagy a fürdőben a kádban ülve, áztatva magunkat. Minden egyes alkalommal jobban beleszeretek. Ezen kívül talán ejtettünk egy pár perverz utalást egymásnak. Nem sokat. Csak egy keveset.

Két nappal a koncert után van. Éppen a kamu profilomon vagyok, és görgetem a Twittert. Olyan oldalakat nézegetek, akik azt próbálják elhitetni, hogy „Larry is real". Minden apró mozdulatunkat elemzik. Néha idegesítő, viszont majdnem mindenben igazuk van. Ezeket a videókat nézve, egyszerűen nem értem, hogy létezik olyan, aki ezek után sem hisz bennünk. Egyáltalán nem szeretem kevésbé azokat, akik nem hiszek a szerelmünkben. Elnézve mennyi bizonyíték van ránk, csodálom, hogy még nem rúgtak ki minket. Például Wellington. Vicces történet. Kicsit be voltunk csiccsentve. Na és amikor még jobban becsiccsentve, kézenfogva mentünk be a szállodába, ahol beszélgettünk a fanokkal, majd szintén kézenfogva távoztunk a liften keresztül, ahol a belépésünk pillanatában egymásnak estünk. És ez mind megvan egy videón. Bár mindkettő videó olyan minőségű, mintha egy koszos krumplival vették volna fel, de annyira egyértelmű minden. Aztán lejjebb görgetve a féltékeny pillanatok jöttek fel. Azt tudtam, hogy én nagyon csúnyán tudok nézni, na de Harry... Ha így nézne rám, akkor tuti összetojnám magam. Bár szokott csúnyán nézni, mikor nem viszem ki a szennyest vagy nem mosogatok, de ez mindent felülmúl. Mondjuk úgy, hogy nem szeretjük, ha fogdossák a férjünket. Ezen kívül egy csomó olyan rövid videót láttam, amiben azt mutatják, hogy rengetegszer ugyan olyan mozdulatokat csinálunk. Egyszerre mozdulunk a mikrofonért, a vízért, egyszerre túrunk bele a hajunkba vagy csak egyszerre lépünk. Őszintén, ez ijesztő. Nem tudtam, hogy ilyeneket csinálunk. Ezt meg kell majd mutatnom neki. Meg fog őrülni. Bár őszintén nem csodálkoznék, ha ezeket már mindx látta volna. Szoktunk együtt is nézni néha videókat, de párszor már rajtakaptam, hogy ilyeneket nézeget a neten. Egyszer sírva találtam a kanapén, miközben telefonozott. Már akkor tudtam, hogy ezeket nézte.

És hogy miért sírt? Nem tudom. Talán a sok színjáték miatt, ami miatt minden percben félre kell tolnunk az igazi énünket, és előtérbe helyezni azt, amit látni szeretnének. Vagyis amit Simon látni szeretne. Esetleg azért sír, mert elnyomva érzi magát. Egy komment miatt, amiben ő újra egy szoknyavadász én pedig a rosszfiú. Mert ezeknek kell lennünk. Játszanunk kell a ránk osztott szerepet, mint egy színdarabban. El kell játszanom a káromkodó, szeszélyes srácot, aki mindent leszar és baromi laza. Talán ilyen lennék alapból is, de ennél sokkal több vagyok. Én és Harry lennénk a tipikus szerelmespár, akiről messziről süt, hogy együtt vannak. Szerelmesek és nagyon boldogok lehetnénk. Ehhez képest Harry be van állítva egy tiszteletlen seggfejnek, aki minden lány bugyijába be akar jutni. A való életben pedig soha nem fogsz olyan tiszta lélekkel találkozni, mint ő. Mindenben meglátja a jót, mindenkiben a legjobbat keresi, mindenkit szeret vakon, aki nem tesz az ellen, hogy szeresse. Ő az a srác, akit látsz az utcán egy fát ölelgetni, és hülyének nézed. Ő az a srác, aki részegen hazafele menet egy macskához beszél. Igen, elkezdett egy macskához beszélni. Valószínűleg őrültnek hitted volna, ha elsétálsz mellette. De nem őrült, csak mániákus macskaimádó. Olyannyira, hogy egyszer ellopta a szomszéd macskáját, mert szerinte nála jobban érzi magát. Szerencsére visszaszolgáltattuk a cicust a gazdájához, de egy ideig csúnyán nézett ránk a szomszéd bácsi.

Nem ezt érdemeljük. Nagyon nem. Ez az egész felemészt minket belülről. Nem csak engem és Harryt, de a többieket is. Folyton turnén vagyunk, és amikor megállunk, akkor albumot kell írni. Mert ez így megy. Kapunk 2 hetet, hogy megírjunk egy albumot, de ha nem elég jók a számok szerintük, vagy esetleg az őszinte érzéseinkről írunk, akkor egyszerűen csak nem engedik, hogy kimenjen. Nem alszunk. Legalábbis nem eleget. Ha alszunk 4 órát, azzal már elvagyunk. De megesik, hogy 10 percet alszunk, és indulni kell hangpróbára, stylisthoz, fodrászhoz, megbeszélésre vagy őszintén bárhova, ahol nem akarunk lenni, mert egy turnébusz ágyában alvás is kecsegtetőbb. Múltkor Zayn elájult, és mikor felkelt, azt mondta, hogy nagyjából 2 éve most először kipihent.

És... Őszintén... Aggódom Harryért. Soha nem panaszkodik, mindig csinálja, amit kérnek. Nem követi az utasításokat vakként, de mindent megtesz, amit elvárnak tőle. Nekem is ritkán akad ki. Általában ha feszült, vagy ideges, akkor másban vezeti le. Vagy edz, amit őszintén nem bánok, vagy pedig rajtam vezeti le. Fizikailag. Amit mondjuk ki, még kevésbé bánok. Mindez szép és jó, de nem neki. Egy bizonyos ideig bírhatja, de túl hosszú ideje megy ez ahhoz, hogy normális legyen ez a viselkedés. Azt akarom, hogy tomboljon, zokogjon, törjön, zúzzon vagy csináljon bármit, de ne tartsa magában. Annyira aggódom érte. Nem akarom, hogy tönkre menjen.

Iszonyúan szerelmes vagyok belé, és olyan nehéz titkolni. Annyira, de annyira nehéz. Olyan irigy vagyok, hogy más párok megfoghatják egymás kezét az utcán, csókolózhatnak bárhol, tehetnek ki közös cuki összebújós képeket, és mutatkozhatnak együtt. Mi nem. A napunk 60%-a lopott érintések, szavak és pillantások kavalkádja. Mert ez jutott nekünk. Ez a sorsunk. Egy eltitkolt szerelmes pár, akik talán kibírják ezt a bezártságot együtt életük végéig, talán nem. Akiket sosem fog egyetlen ember sem szeretettel, közönnyel vagy utálattal nézni, mert nincs rá lehetőségük. Senki nem láthat minket. Egyetlen pillanatot sem láthat senki az életünkből, mert úgy tartanak, mint a rabokat. Bentmaradtunk egy börtönben, amibe lehetséges, hogy életünk végéig leszünk bent. Vajon tényleg ez a jövőnk? A híres fiúbanda akikből kettő sosem házasodott meg, sosem alapított családot. Rejtélyes módon az a kettő, akikről azt pletykálták, hogy együtt vannak. Ezek leszünk mi. Pár véletlenül megmaradt Instagram fanoldal, pár Twitter bejegyzés, pár cikk, néhány videó, és az elfeledett szerelmünk.

Ha tetszett, akkor mindenképp dobj egy kommentet és egy vote-ot!