Larry OneShots

Átlagos buli nálunk

–Szia, Harry! Végre itt vagy! – üdvözölt Liam, miközben nagyobbra tárta a háza bejárati ajtaját, hogy én is beférjek.

–Szia. Hoztam sört és egy kis nasit – bújtam be mellette. Gyorsan levettem a cipőm és ledobtam a farmerdzsekim. Beljebb lépve, a nappaliban megtaláltam a csapatunk maradékát, a három jómadarat. Mindhárman egy-egy férfias ölelésbe vontak, amikor beléptem. Liam bepakolta a söröket a hűtőbe, hiszen mint láttam, van pár elővéve. A mogyorót és társait kis tálakba tette, majd az üvegasztalra helyezte, miközben leültem Louis és Niall mellé a kanapéra. Zayn a mellettünk levő fotelben foglalt helyet, míg Liam a másik oldalunkon, egy ugyan ilyenbe.

–Hogy éreztétek magatokat eddig?

–Jól, amíg meg nem jöttél – szólalt meg a mellettem ülő Louis, azzal a magas, rekedt és elég furcsán kellemes hangján.

–Ne tagadd, örülsz, hogy itt vagyok! – incselkedtem.

–Szivi, felesleges vagy itt, mint Szaharában a homokozó – vágta rá a kis szeszélyes törpe. A beszólását követően eszement vigyorgásba kezdett. Örül a fejének. De nem sokáig.

–Minek örülsz ennyire, Boo? Hatost dobtál?

–Álmában. Annyira hülye, hogy óvodában megbukott játékból – szólt bele a magas eszmecserénkbe Zayn. Ezt a megszólalást hatalmas röhögés követte, míg Louis puffogott magában egy kicsit, de sokáig ő sem bírta, és belőle is kitört a nevetés.

Ezek után nekiálltunk Fifázni. Általában ezzel ütjük el az időt, miközben beszélgetünk, zenét hallgatunk és panaszkodunk egymásnak. A banda feloszlása után egyre ritkábban vannak ilyen összejövetelek, de mindig jó összeülni egy kis hülyéskedésre. Ilyenkor általában játszunk vagy filmet nézünk.

–Srácok! Nem rég jött ki a Tükrök című film. Meg kéne nézni, le van töltve – mondta Liam, és elkezdett keresgélni a laptopján.

–Milyen film? Mondd, hogy nem horror – kérdeztem. Utálom a horrort, mindennél jobban. Borzalmasan félek tőlük, minden egyes film után 2 hétig rosszat álmodok.

–Ne fossál. – Persze neki is bele kellett szólnia. Louis sosem hagyná ki a lehetőséget, hogy beszóljon, de ezért szeretjük.

–Nem fosok. Kemény, felnőtt férfi vagyok. – Azért nem hagyom magam. Megszoktuk őt, de nem kell hagyni, hogy nagyon elbízza magát.

–Igen, igen – gügyögte, mintha egy 1 éveshez beszélne. – Egy kemény felnőtt férfi, aki Disneyt néz és sír a Titanicon.

–Mondja az, akinek még mindig énekelnie kell az abc-t, hogy tudja, mi jön az „S" után – vágtam vissza. Tényleg szeretem a Disneyt és a Titanicon is sírtam, de ezt kevesen tudják.

–Megbeszéltük, hogy arról soha többet nem beszélünk – kiabált rám Louis. Mérgében és szégyenében vörösre változott az arca. Úgy nézett rám, mint akit meg akar ölni. És valószínűleg ez teljes mértékben így is van.

–Ne már, Louis. Komolyan énekelted az abc-t? – nevetett fel azzal az ikonikus nevetésével a szőke barátunk.

–Az nem úgy történt! Egyszer volt ilyen, és akkor is nagyon fáradt voltam. – Louis próbálta menteni a menthetőt, de nem igen sikerült neki. A srácok dőltek a röhögéstől, viszont nekem kicsit bűntudatom volt. Tényleg megbeszéltük, hogy nem mondom el senkinek, de ez a pár sör rásegített, hogy megszegjem az ígéretem. – És egyébként is. Beszél az, akire azt hitték, hogy egy 5 éves kislány miközben sikított, mert megijedt egy póktól.

–Az nem csak egy pók volt. Akkora volt, mint Csenge feje. Ja, várjunk, az szarvasbogár volt – gondolkodott el Niall, majd a saját hülyeségén vagy... akármién kezdett el hangosan nevetni. Mi semmit sem értettünk, de ráhagytuk. Ő Niall, tőle megszoktuk.