Hiányzol - One Direction ff.

Első rész

-          Vas happening? – kérdezte az előttem álló, mikor kinyitottam az ajtót. Értetlenül bámultam rá. Az küszöbön egy magas, fekete hajú srác állt farmerdzsekiben és fülében két fekete, kör alakú fülbevalóval. Soha nem láttam még ezt a fiút. Mit keres ez itt nálunk? Mérges voltam rá. Elrángatott a filmem elől, rákényszerített, hogy felöltözzek, és értelmetlen mondatokkal traktál, ráadásul totál ismeretlen.

-          Öhm... ki vagy? – tértem rá gyorsan a lényegre.

-          Tessék? – rökönyödött meg a srác. – te most viccelsz? – kérdezte, bár az arckifejezésemből eléggé látható volt, hogy nem viccelek. Nagyon nem.

-          Szóval, gondolom viccelsz, nagyon jó a humorod, haha. – folytatta, mire én megforgattam a szemeimet. Sajnos nem vette észre, és tovább beszélt. – szóval éppen videoklipet forgatni vagyunk itt Ausztráliában, mert Simon szerint egzotikus dolgoknak kell szerepelniük benne. Ezért jöttünk ide, hogy quakkákkal forgassunk, de sajnos nem találtunk egyet se, és ezért Niall még mindig meg van róla győződve, hogy az egy egzotikus kecskefaj. Az a probléma, hogy Simon nagyon berágott ránk, mert szétvertük részegen a nyaralóját, és ezért elküldött minket onnan, de nem adott pénzt, és a repülőjegyeink csak három hét múlvára szólnak, szóval hajléktalanok lettünk a srácokkal. És az a helyzet, hogy most üldöznek, mert én törtem be a tévét, és ez húzta ki Simonnál a gyufát. Szóval megölnek, ha nem engedsz be. – hadarta le egy szuszra, és már került is volna ki, hogy belépjen a lakásba, de eléálltam.

-          Nem engedek be idegen embereket a lakásomba, sajnálom. – mondtam ridegen. Kellett is nekem egy ember, aki betört egy tévét!

-          És amúgy ki az a Niall meg a többi? – kérdeztem.

-          Te tényleg nem tudod! Ez őrület! Tudoood! One Direction! – próbálkozott, de sikertelenül.

-          Nem tudom, miről beszélsz.

-          Naaaa! Komolyan? Még így sem? – kérdezte, és énekelni kezdett. – Baby you light up my world like nobody else, the way that you flip your hair gets me...

-          Meg vagy huzatva? – kiáltottam rá, és gyorsan berántottam a lakásba, majd becsaptam az ajtót.

-          A szomszédunk késdobáló a cirkuszban, és este öt előadása is lesz, szóval, ha nappal felébreszted, akkor neked annyi.

-          Azt hittem, már felismertél... - mondta szomorúan, én pedig megsajnáltam.

-          Nem ismerlek egyáltalán. Könyörgöm, ne dalolássz ilyen hangosan, és ülj le, vagy valami, és mondd el, ki az a Niall, Simon és a One Direction, és utána húzz el, amilyen hamar csak lehet – mondtam a lehető legkedvesebb hangon. Huppsz, a mondandóm nem ezt tükrözte, na de nem baj... Nem akartam elijeszteni egy srácot, aki önként jött hozzám, és ráadásul még helyes is. Lehet, egy kicsit rámenős vagyok, de 17 évesen még sohasem volt barátom, ami elég gáz, szóval minden lehetőséget meg kellett ragadnom.

Hirtelen eszembe jutott, hogy én most komolyan beengedtem egy vadidegent a lakásomba, úgy, hogy se a szüleim, se a bátyám nincsenek itthon... sajnos túl rokonszenves volt a csávó. Hihihi.

-          Szóval a One Direction egy fiú banda, aminek a tagjai Niall, Zayn, Harry, Liam és Louis. – kezdte, miután leült. - El sem hiszem, hogy tényleg nem ismersz minket! Menedzserünk Simon, aki egy kicsit bunkó, de ezt nem tőlem hallottad. Szétvertük a nyaralóját, amiben én voltam a hibás, és ezért hajléktalanok lettünk a srácokkal három hétig. Az előbb említettek most konkrétan élve akarnak a pokolba küldeni, mert már befutott énekesek vagyunk, mégis kénytelenek leszünk az utcán aludni, ráadásul miattam, szóval azért jöttem ide, hogy elbújjak. Érthető?

-          Ahha, fogjuk rá... - mondtam, bár az egész csalás szagú volt nekem.

-          Ha énekes vagy, légy szíves énekelj valamit nekem. – mondtam, mert tesztelni akartam, hogy tényleg igazat mondott-e, vagy végig felültetett.
Kiderült, hogy igaza volt. Az előbbi dalt kezdte el énekelni, de max hangerővel, és közbe valami fura táncot lejtett körbe a szobában.
-          You're insecure, don't know what for. You're turning heads when you walk trough the do-o-or. Don't need make-up to cover up. Being the way that you are is enou-ou-ough! – dalolta, és rajtam borzongás futott végig. Nem hazudott. Bármilyen zavaros és hihetetlen volt, amit mondott, mégis igaz volt. Ennek titkon örültem.
Már vagy két perce énekelt, amikor nagy sajnálatomra befejezte a dalt és lehuppant mellém a kanapéra, majd kifújta magát.
-          Na, most már hiszel nekem? – kérdezte.
-          Persze! Ez eszméletlen volt! – mondtam, mire felsóhajtott. Eszembe jutott, hogy a nevét sem tudom.
-          Még nem is mondtad, hogy mi a neved!
-          Nem? – nézett rám meglepetten. – A nevem Zayn Malik.