Hiányzol - One Direction ff.

Hatodik rész

Eléggé megcsappant a zsebpénzem, mire kifizettem a kétnapi hotelt, főleg úgy, hogy Niall egy hadseregnek is elég kaját zabált fel, ráadásul ki kellett fizetnünk egy kecske orvosi ellátását is, mert véletlenül lenyelte Harry haját. Persze égre, földre esküdöznek, hogy valahogy visszaadják az összeget, de ez eléggé hihetetlen, őszintén szólva... Hogyan is számíthatnék öt agyamentre?!
Még mindig kissé hihetetlennek tűnt, hogy felbukkan itt a jelenlegi leghíresebb fiúbanda, hogy nálam lakjon... Mondjuk Johnny Deppnek lehet, jobban örültem volna, mivel a srácokat egészen idáig nem is ismertem, de azért egy kicsit mégis örültem nekik; legalább nem lesz unalmas a szünetem... Ez a feltevésem már az első nap beigazolódott.
Mire Niall, Liam, Louis és Harry összepakolták a cuccaikat, legalább a fél nap elment, főleg, hogy Niall megpróbálta a beleegyezésem nélkül belegyömöszölni a kiválasztott kecskét a táskájába. Persze ezt nem engedtem meg neki, és ő fél óráig sírva búcsúzkodott a kecskétől, majd még háromnegyed óra volt, amíg összepakolt, és így is vagy négyszer visszamentünk a fiúk ottfelejtett dolgaiért.
Mikor leértünk a hallba, (amiben csak tíz méter hosszú út volt az ajtóig) még fél óra volt, amíg átverekedtük magunkat az összes szállodai alkalmazottból összeverődött tömegen, akik mind fotót akartak a fiúkkal, mintha eddig két napig nem lett volna rá alkalmuk... Jut eszembe, nekem nem is volt még velük... Na nem baj, majd bepótoljuk.
Nagyon nehéz volt eljutni az amúgy pár utcára lévő házamhoz, mert a fiúk mindig elkószáltak mindenfelé. Niall azon bőgött, hogy nem tarthatta meg a kecskét, Harry egy random emberrel kezdett el táncolni (?) az utca közepén, Liam meglátott egy műanyag kanalat, és elmenekült, hogy fél óráig kelljen keresnünk, és csak Louis volt képes arra, hogy normálisan jöjjön mellettem. Most már tényleg kezdtem úgy érezni magam, mint egy anyuka, akinek négy kibírhatatlan gyereke van.
-          Harry, légy oly szíves, hogy abbahagyod a táncolást, mert mindenki megbámul! Niall te ne bőgj, van otthon kaja! – dobtam be a csalit, és ő azonnal, gondolkodás nélkül ráharapott. – Uuu, és kaphatok? – kérdezte a szája szélét nyalogatva, mire Louis rászólt.
-          Reggel betoltál egy kilónyi áfonyás muffint, három tányér rántottát, és két és fél virslit, na meg öt adag uborkasalátát. Hogy fér beléd ennyi??
-          Nem tehetek róla, hogy gyorsan emésztek... - sütötte le szemét a fiú, mire én összeborzoltam rakoncátlan, szőke tincseit.
-          Ezt miért kaptam? – kérdezte vigyorogva.
-          Csak mert... iszonyatosan cuki a hajad! – borzoltam össze megint a már így is kócos haját, majd Louishoz szóltam.
-          Fel tudnád hívni Liamet, hogy hol a fenében kószál, mert nem akarjuk elveszteni, nem?
-          De, persze, felhívom. – vette elő a telefonját Louis.
-          Szia Payno, mi a helyzet? – szólt a telefonba. Liam láthatólag biztos beleordított a telefonba, mert Louis kicsit hátrébb tartotta a fülétől a készüléket.
-          Igen, már eltűntettük a kanalat a helyszínről. – folytatta Louis. – igen. Már nincs itt. Figyu, gyere akkor már Susyhoz. Hogy hol lakik? Hogy kérdezhetsz i... - a fiú befogta telefonja mikrofonját, mintha bármit is használt volna, eltartotta magától a készüléket, majd felém tátogott.
-          Közlekedj okosan? – olvastam le a szájáról.
-          Mi van? – kérdeztem, visszatartva a röhögésemet.
-          Hólét raksz tokosan? – kérdezte felháborodottan tátogva, belőlem pedig kitört a harsány hahota.
-          Sajnálom, nem tudok szájról olvasni - nyögtem ki, miközben szabályosan fuldokoltam a nevetéstől.
-          Hol is laksz pontosan? – kérdezte immár hangosan és mosolyogva.
Lediktáltam neki a címet, amit több újrapróbálkozással sikerült lediktálni Liamnek is, és így végre valahára elindulhattunk hazafelé.