Ha valaki meglátott az utcán minket, miközben Harryvel, Louisval és Niallel hazafelé ballagtunk, az nagyon megbámult. Vagy azért, mert felismerte a fiúkat, és nem értette, mit keresnek éppen itt, vagy pedig azért, mert mind a négyünk egymás szöges ellentéte volt.
Harry magas és göndör, sötétbarna haja van; Louis közepes, és világosbarna hajú; Niall pedig alacsony és szőke. Én pedig lány vagyok, és kicsi. Nagyon, nagyon kicsi.
Szerencsésen megérkeztünk, de sokáig nem mehettünk be, mert meg kellett várnunk Liamet. Jogos kérdés, hogy miért nem egyvalaki várta? Azért, mert nem akartam őket beengedi egyedül, kinthagyni se akartam őket, egyedül se akartam kintmaradni, és egyetlen egy fiút sem akartam kiközösíteni azzal, hogy egyedül hagyom az ajtó előtt. Így együtt vártuk Liamet. De nem ő érkezett meg. A sarkon feltűnt egy magas fiú. Először azt gondoltam Liam az. De nem. Adam volt.
A nagy felfordulásban el is feledkeztem róla. Elkezdtem felé rohanni, és mikor elértem, a nyakába ugrottam.
- Adam! Annyira aggódtam! Jól vagy? – kérdezgettem, de nem válaszolt, csak lerázott magáról.
- Hagyjál, jól vagyok. – morogta.
- Összepakolom a cuccaimat, és elmegyek egy pár napra. – közölte.
- Adam! 17 éves vagyok! Nem hagyhatsz itt egyedül! – kiáltottam utána.
- Ti hárman! – kiáltott ő is Niallre, Louisra és Harryre. – vigyáztok rá helyettem?
- Persze! – mondta Louis, és ez furcsa módon megnyugtatta Adamet. Engem már kevésbé.
- De mégis hová mész?
- Melissához költözöm.
- De én még mindig nem tudom ki az! – fakadtam ki.
- Tudod, még a főiskolán jártunk! Nem emlékszel? – válaszolta türelmetlenül.
- Az a szőke? – kérdeztem. Leesett, hogy ki az. Akkor eddig se volt semmi baj, csak túlkombináltam mindent. Megint. Szuper.
- Igen, a szőke. Mostmár elengedsz? – kérdezte.
- El. De ne maradj sokáig. – kértem. Annak ellenére, hogy ő már túl volt a húszon, én pedig csak 17 voltam, aggódtam érte. Nem tudom megmagyarázni, miért, de aggódtam. Nagyon aggódtam.
Felment a szobájába, összepakolta a cuccait, és kirakta őket a ház elé.
- Ki az a fekete hajú tag a nappaliban? – fordult hozzám értetlenül.
- Zayn. Ne foglalkozz vele. Hosszú történet. – legyintettem.
- Jó, akkor vigyázz magadra. – ölelt meg Adam, és elballagott arra, amerről jött. A sarkon majdnem eltarolta őt egy srác, aki lélekszakadva rohant felénk. Ez csak Liam lehet. Tényleg ő volt.
- Liaaam! Broooo! – kiabálta Louis.
- Te is ééélsz mééég! Kicsit sok időbe telt, mire idetaláltál! – veregette meg Liam vállát Louis.
- Te sem tudtál volna idetalálni Susy nélkül! És amúgy is! Minden a kanál hibája! – kezdett el megint hülyeségeket beszélni Liam.
- Na jó, szerintem menjünk be, oké? – vetettem véget a vitának.
Benyitottam a hatalmas, tölgyfa bejárati ajtón, és félreálltam, hogy a fiúk bemehessenek.
- Szia Susy, volt elég cu... - kezdte Zayn, de elakadt a szava, amikor meglátta, hogy helyettem a fiúk léptek be. Gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót, és beálltam Zayn és Louis közé, nehogy egymásnak essenek.
- Ott voltak a boltnál, nem hagyhattam ott őket! – suttogtam Zayn fülébe.
- De most ki fognak nyírni! – suttogta vissza. Iszonyatosan közel volt hozzám; éreztem a leheletét a bőrömön. Ahhww!!
- Nem fognak, mert megígértettem velük. Igaz fiúk? – fordultam a többiek felé.
- Igaz. – válaszolták kórusban, bár igazából csak sejtették, hogy miről beszélünk.
- Na akkor, rendezkedjetek be, megmutatom a szobátokat. – mondtam, és elindultam az emelet felé.
Mikor felértünk, mindenki ledobta magát, vagy a cuccát egy matracra, ezzel birtokba véve azt. Niall a sarokban álló, chipssel megrakott asztalkához ment, és falni kezdte a maradékokat. Harry a girlandokat nézegette, Liam pedig az ablakon bámult kifelé.
- Szép a kilátás... - jegyezte meg.
- Szép. – válaszoltam.
- Van még? – kérdezte hirtelen Niall.
- Nincs. – válaszoltam reflexből. Ha Niall azt kérdezi, hogy valamiből van e még, akkor már tuti felfalta az összeset.
Mikor mindenki elhelyezkedett, lementünk a földszintre, mert Zayn közben elkészült a cukormázzal, és feltétlenül meg akartuk kóstolni, mit alkotott. Amúgy egészen finom lett ahhoz képes, hogy a fiúk elmondása szerint nem Zayn a legnagyobb konyhamester a csapatban. Este filmet néztünk a kanapén; (Zayn mellettem ült, és egymáshoz bújva bámultuk a mozgó képkockákat, és nagyon jóóóó volt.) Körülbelül hajnali egykor lefeküdtünk aludni.
- Harry, légy szíves cserélj helyet Liammel! – mondta hirtelen Niall.
- Miért is? – vágott értetlen arcot Harry.
- Mert akkor leszel a legtávolabb Louistól.
- Erre miért van szükség? – kérdeztem én is.
- Nem túl szerencsés, ha Harry és Louis közel vannak egymáshoz éjszaka... - próbált célozgatni Zayn, és sajnos rájöttem, mi folyik itt.
- Ne mondd! Hazz, Lou, ti...?
- Dehogy is! – tagadott Louis.
- Perszee... - szállt be Liam is.
- Hagyjatok már! – kérte Harry, mire úgy döntöttem, leszállok róluk.
- Jól van na. Hagyunk. – egyeztem bele.
- Na de most már alvás legyen ám! - néztem rájuk jelentőségteljesen.
- Igenis, anyu! – mondták kórusban, mire én megforgattam a szemeimet, majd elmosolyodtam, és lementem a szobámba.
Nem tudtam elaludni. Egész végig a fiúk jártak a fejemben. Mondjuk az is közre játszott, hogy nagyon hangosak voltak, és ha akartam volna, se tudtam volna elaludni a lármájuk miatt. Fel kellett mennem hozzájuk. Jajj.
- Fiúk, fiúk! – nyitottam be a szobájukba, mire egyből elhallgattak.
- Nem tudok tőletek aludni, és nem fogok feljönni ide minden egyes másodpercben felügyelni titeket! – oktattam ki őket egy tanárnő szigorával.
- Akkor maradj itt! – mutatott maga mellé a saját matracára Zayn. Ez egy kicsit sem volt fura, ááá neeeem... De nem tudtam nemet mondani. Hajjajj...
Befészkeltem magam a fiú mellé, és nem törődve a többiek gúnyolódásával, hamar elnyomott az álom.
YOU ARE READING
Hiányzol - One Direction ff.
Fanfiction"- Vas happening? - kérdezte az előttem álló, mikor kinyitottam az ajtót." Susynál a nyári szünet egyik napján megjelent öt totál ismeretlen fiú, hogy felforgassák az életét tetőtől talpig. Ráadásul Adam eltűnik, a szülők is sehol... hogy fog így ki...
