-Vine ugye tudod, hogy szabályt szegtél ami büntetéssel jár ?hiszen a legfőbb bűnt követed el azzal, hogy meg mutattad egy halandónak a sors könyvét,-mondta mérgesen még is kihangsúlyozott hangnemben Jedezeus.
-Egy halandónak?-köpte nevetve a szavakat a démon majd kikapta Jedezeus kezéből a könyvet és fellapozta.
-Tedd a könyvet vissza a polcra és kövess ,-mondta már már kiabálva Jedezeus.
-Még mit nem bebizonyítok neked valamit,-mondta majd lapozta tovább az elnyűtt könyvet amit a fiú messziről egyre izgatottabban figyelt.
Jedezeus Vine karjából kirántotta a könyvet ám Vine ellen állt és ahogy a könyv ide-oda járt a két démon közt ami miatt, egy lapja kiszakadt és szépen lassan hintázva földet ért mire észre vették a lapon szereplő sorok eltűntek s a papír lap a szemük láttára lángra lobbant majd semmivé foszlott.
-Ez meg, hogy történt?-kérdezte Jedezeus kétségbeesve. Azonban Vine nem válaszolt csak a kezébe vette a könyvet, hogy meg vizsgálhassa a többi lapon minden sor hibátlanul látszott viszont egy oldal a gyermek életéből eltűnt. A kérdés már csak az, hogy a múltja vagy a jövője egy darabja foszlott szerte.
-A te hibád!-kiabált Jedezeus miközben a másik démonra mutatott.
-Szerinted nekem ebből mi hasznom van épp, hogy magamnak is ártanék vele ezt, hogy nem tudod felfogni? -kérdezte idegesen a Vine névre hallgató.
-El kell vinnünk a könyvet Horatiusnak hátha ő tudja mit tegyünk, hisz ezelőtt ilyen még nem fordult elő ha nem teszünk valamit ez a fiú nagyon megfogja szenvedni,-mondta mindentudóan Jedezeus majd elindultak egy hatalmas ajtó felé ahová a fiú is követni kezdte őket ám Vine megállt és bevárta míg mellé ér és megszólalt.
-Te most menj el mielőtt észre vesznek és nyugodj meg itt én mindent megoldok,-mondta a lény majd a kezét a mellette álló döbbent fiú homlokára tette mire a fiú felébred. Ahogy kinyitotta szemét egyből az órát kereste tekintetével már délután 3 volt. Ezért úgy döntött ki megy hiszen már régen megy a bulija csak nem maradhat le a 17. születésnapjáról. Azonban mikor kiért a Partira olyan látvány fogadta ami nem kecsegtette semmi boldogsággal hiába volt születésnapja.
YOU ARE READING
Egy elrendelt sors
FantasyMit tennél akkor ha megtudnád,hogy a sorsod előre meg van írva? A könyved egyetlen sorát sem változtathatod meg. Ha érdekel egy fiú története aki valami csoda folytán megtalálta a sors könyvét? Akkor olvass bele a köveztkező történetbe....