-Akkor elkezdem én az ajándék osztást ha nem baj,-mondta a lány mosolyogva.
-Nem persze szívem csak nyugodtan,-mondta Iréné.
-Mégis mióta van barátnőm? és mióta van ilyen jóba anyámmal? -kérdezte a fiú magában majd az az érzés fogta el, hogy a kérdések száma csak növekedni fog.
A lány mosolyogva elé emelt egy kis barna dobozkát melyen egy kis kék masni foglalt helyet középen. A fiú egy kis hezitálás után átvette ajándékát és hamar fel is nyította. A dobozban nem más volt mint egy kulcstartó aminek csak a fele volt meg.
Vine kivette a dobozból a majd a kezében körbe forgatta s meg is látta a kulcstartó hátán a nevét.
A lány mosolyogva figyelte ahogy a fiú az ajándékát vizsgálta majd közelebb lépett hozzá és a jobb kezén lévő karkötő medálját hozzá illesztette a fiúéhoz és így együtt megfordítva mutatta Vine-nek.
Az össze illesztett medálon a kővetkező állt.
Vine x Sophia forever
Happy 21 Brithday Vine ❤
A fiú arcára egy kisebb megkönnyebbült mosoly szökött hiszen legalább megtudta a "barátnője" nevét bár magát a tényt ,hogy barátnője van még nem tudta feldolgozni.
A lány ajándéka után sorban mindenki szépen odaadta ajándékát Vine-nek és egy kisebb ünnepi ebéd majd vacsora után elhagyták a házat.
Egyetlen egy személy marad aki nem más volt mint Sophia.
A lány a buli végeztével egy puszit adott Vine arcára majd elindult a fürdőbe kezében egy tűsfürdővel samponnal törölközővel na meg a pizsamájával.
Még egy megjegyzendő tény mondta magában a fiú, -szóval akkor nem csak, hogy a barátnőm, de már itt is alszik. Vajon hány éve jöttük össze?-kérdezte a fiú magában miközben maga előtt nézett a padlóra intenzíven.
Édesanyja odalépett az elbambult fiához majd egy puszit adott neki és Jó éjt Kívánt majd elfoglalta a másik fürdő szobát.
Miután Sophia végzett Vine szobájában az íróasztalhoz ült és ott várta barátját. A fiú összeszedte a dolgait és kiment a fürdőbe a napi rutint elintézni majd mikor végzett vissza tért a szobájába.
DU LIEST GERADE
Egy elrendelt sors
FantasyMit tennél akkor ha megtudnád,hogy a sorsod előre meg van írva? A könyved egyetlen sorát sem változtathatod meg. Ha érdekel egy fiú története aki valami csoda folytán megtalálta a sors könyvét? Akkor olvass bele a köveztkező történetbe....