A Szalmasapkás

Part 5

Lassan kapom vissza tudatom, és hagy el álomországom. Kinyitom a szemem, de vissza is csukom hátha így tovább aludthatok, de mozgolódást érzek magam mellett e miatt képtelen vagyok felébredni. Lassan tudatosul bennem mi is történt az előző pár napban. Majd a mellettem lévőre vezetem tekintettem. Válamnak dőltöt fejel mélyen alszik mellettem. Szája szélén egy száradt nyálcsík és valamit gügyög is, amit sajnos nem értek. Nagyon aranyos így. Érzem ahogy a melegség elönt valószínű arcom is felvet egy pirossas árnyalatot, de most ez nem zavar hiszen nem látja. Megtudnám szokni közelségét, hogy reggelente úgy ébredek, hogy mellettem van. Rám támaszkodik esetleg hozzám bújik persze ez egy távoli álom. Túl távoli, hogy megvalósuljon. Nagy ábrándozásomban csak most vettem észre, hogy egymás kezét fogjuk. Eddig fel sem tűnt. Nem akarom elengedni, de vajon mit reagálna, ha így ébredne? Olyan jó fogni a kezét!

Lassan mozgolódni kezd szempilái megremegnek, majd pár pillanat múlva ki is nyitja a szemeit. Még párat laposan pislog, mire felfogja a történteket. Kikapja a kezeit a kezeim közül és felpattan a nyirkos földről.

-Bocsi, alvás közben sokat mozgolódok- kezd el szabadkozni -Ugyan, semmi baj- próbálom meggyőzni őt, hogy nem történt semmi sem amire megharagudhatnék. Sőt igazából nagyon is boldoggá tett a helyzet, de neki erről nem kell tudnia egyelőre. Majd, ha lesz egy megfelelő idő és helyszín, ahol kettesben vagyunk és lehetőleg nem egy dohos alagútban, elmondom neki. Csakis így juthatunk egyről a kettőre, vagy viszonozza érzéseim, vagy pedig jól beletipor a lelkembe és a padlóra kerülök érzelmileg, de már az is haladás, hiszen nem kergetem magam hiú ábrándokba. Jobb lesz minél előbb túl esni rajta.

Közben pedig már elindult Szalmasapkás nem is figyelve, hogy merre csak megyek utána. Gondolom az út tele van csapdákkal és megint a kimerültségtől fogunk összeesni, bár remélem mielőtt ez megtörténne kijutunk innen, hiszen nem valami fényes a helyzetünk. Sem étel, sem ital nincs nálunk és már mindketten éhesek vagyunk, ezt pedig megerősíti Szalmasapkás egyre gyakrabban megkorduló gyomra.

______________________________________

Zuhanok 10 percen át!! De hogyan is jutottunk ide?

A csapdák természetesen ott voltak ahogy gondoltam. Viszont arra nem számítottam, hogy ezeknek az egyszerű csapdáknak lesz egy veszélyesebb változata. Ahogy bekanyarodtunk az egyik folyosón minden veszélyesebb lett. Kisebb folyók inkább már patakok, amiben különféle mérgek csordogáltak és mindenféle állat is nehezítette a dolgunk. Őszintén nem értem, hogy hogyan képesek ezek itt élni és miért nem haltak éhen vagy haltak bele egy betegségbe. Bár az biztos valami nagyon nincs rendben hiszen mindegyiknek van valami rendellenessége. Egy óriásgyík üldözött minket, aminek patái voltak, amikor is egy pikkelyes tigris jelent meg egy ajtóból ami azonnal el is tűnt mihelyt a tigris kijött. Szalmasapkásnak nem volt ideje reagálni és az állat ellökte. Egyesesen nekem csapódott, de túl nagy erővel igy én is a falra kenőttem. Valószínűleg beindítottunk egy csapdát, bár ki tudja mi is okozta, de egy a földön keletkezett nyílásba estünk mindketten.

Így kerültünk ebbe a helyzetbe és mar egy ideje zuhanunk. Komolyan ennyi idő alatt átgondolhatom az egész életem töviről hegyire. Ráadásul nem kellemes ez a zuhanunk szituáció, a végén még huzatot kapunk. Szalmasapkásra pillantok, aki természetesen mosolyogva élvezi a szabadesést. Ezen már meg sem lepődők, sőt számítottam rá. A gondolatra egy kisebb mosoly kerül az arcomra és ahogy ránézek meg is nyugodtam, minden idegeségem elszált. Ám ami fontosabb az az, hogy kezdünk a végére érni hiszen látom a talajt.

-Room.-mondom miközben kinyújtom a kezem és tenyeremet lefelé fordítom, újaimat pedig behajlítom. Képességem egyből megjelenik. Majd a Shambles segítségével kicserélem magunkat két kavicsra így biztonságban földet értünk.

Szétnézek és kellemes meglepetés ér. A földet zöld fű borítja minden felé szentjánosbogár repked ezzel halványan bevilágítva a helyet. Kicsit messzebb egy tó van, remélem ez nincs tele méreggel. Szétszórtan pihenget néhol egy egy szikla, amit már belepett a moha. Helyenként egy virág bontotta szirmait. Viszont még mindig zárt helyen tartózkodunk, szerencsére messzebbről fény jön be, remélem ott már a kijárat lesz. Szalmasapkással elindulunk, ahogy a tóhoz érünk megbizonyosodunk, hogy a benne lévő folyadék nem káros. Majd iszunk belőle és az arcunk is megmossuk. Tovább megyünk és végre a külvilágot pillantom meg.

A nap erősen süt a szemembe, de most nem zavar talán még egy kicsit üdítően is hatott. Egy tisztáson vagyunk, ami egy szirtre végződik és a tengerre magasodik fölébe. Ahogy tovább megyünk két építményt látok meg, egy nagyobbat és egy kisebbet. Ahogy közeledünk egyre jobban kezd kirajzolódni, de nagyon remélem nem azt látom, amit gondolok. Viszont most a szerencse nem ér utól. Most újra félve nézek Szalmasapkásra mivel ezúttal biztos vagyok benne, hogy nem a szokásos mosoly lesz az arcán. A gyanúm pedig beigazolódott. Összeszorított ajkakkal lép előrébb majd még egyet és igy tovább, én pedig lehajtott fejel figyelem ahogy közelebb lépked. A szívem egyre jobban belesajdul ahogy belegondolok, hogy mit érezhet most ő, bár ezt sosem érezhetem át teljesen. Hiszen épp előtte van most a testvére Portgas D Ace sírja mellette pedig Edward Newgate-é. A bátya nyughelye előtt leül és bár nem látom arcát hiszen háttal van nekem legnagyobb meglepetésemre halom, ahogy halkan felnevet.

Luffy szemszöge:

Ahogy közelebb megyek észreveszem, hogy egy kis faláda van a sírja előtt, amin három szakés pohár. Nem tudom ki tette ide és honnan tud az ígéretünkről, de nem is fontos. Szép emlékeket idéz fel emiatt akaratlanul is elnevetem magam, viszont ugyan olyan gyorsan is költözik szívemre a gyász és szomorúság. Eszembe jutnak az emlékek, az agyamat ellepik, a gyerekkoromban és a háborúban történtek. A be nem tartott ígéret miszerint sosem hal meg és azok is, amiket betartott hiszen állítása szerint nem bánt meg semmit. A látásom könnyek homályosítsák. Hisz attól, hogy túl tettem magam rajta még fáj. Sosem felejtem el őt, a kedvességét, szeretettét, azt, hogy mindig vigyázott rám, ott volt mikor kellet és számíthattam rá. Ő volt az én bátyám, akit igazán szerettem, sosem gondoltam volna, hogy egy nap a sírjával fogok szembe nézni. Minden nap eszembe jut és minden nap szomorkodok egy kicsit miatta, de az élet nem ál meg. Egy nap én leszek a Kalózkirály és ezt nem akadályozhatja meg semmi sem. Élvezni fogom az életem akár vele akár nélküle.