A Szalmasapkás

Part2

Épphogy csak sikerült elmenekülnünk Saboadyról. Nem volt egy könnyű helyzet az biztos. Kuma kinéneztű robotszerű valamik ellen harcolni elég kellemetlen volt. Bár nem lepett meg, hogy a tengerészet nagy haderőt vetett be. Elvégre szétrúgták az Égi Sárkányok seggét.

De hogy hol is vagyok most? És mit csinálok? Nos éppen újra Saboadyn vagyok, mivel azóta már visszajöttünk. Ennek oka pedig az, hogy Portogas D Ace-et elkapták, és éppen a kivégzést tartsák, bár ezt Fehér bajusz és a szövetségesei nem hagyják szó nélkül. Szóval a Younko egy tagja és a Tengerészet között éppen egy háború dúl, és ezen a szigeten vetítik az eseményeket.

Már egy ideje tart a harc. Egyik fél sem enged. Már a háború kezdete előtt bejelentették Lángöklű valódi származását. Az egész világ meglepődőt. Mégis ki gondolta volna, hogy a Kalózkirály vérvonala még életben van.

Valami zuhan. Egy hadihajó. De mégis mi a jó büdüs életbe zuhan egy tengerészeti hadihajó?!Körülöttem ez emberek meglepődnek. Míg a képernyő túloldalán az emberek tele kételyekkel. Nem érti senki, hogy mégis melyik fél támadása akar ez lenni. Majd fehér fekete csíkos ruhás alakokat lehet kivenni a káosz közepette. Valószínűleg az Impel Down rabjai. De mégis mi a fészkes fenét keresnek ezek ott!? Hogyan jutottak ki, amikor még soha senki se jutott oda be vagy épen ki élve!? Pár percig csodálkoznak és hasztalanul lézengenek a harc közepette az emberek. Viszont ezt egy hangos kiáltás megzavarta.

-Accccceeeee! -ordította ahogyan csak a torka bírta Szalmasapkás. De mit keres ő ott?
Luffffffyyyy-Kiáltott vissza Lángöklű.
-Ace azért jöttem, hogy megmentselek. -amint ezt kimondta Ivankov a forradalmár seregből, Buggy a bohóc, két volt Shichibukai : Jimbei, és Corodail termett Szalmasapkás mögött. Mégis mi folyik itt? Mi van ezzel a sráccal? Akárhogy nézem valószínűleg betört az Impel Daownba, elvégre, ha elkapták volna a Világkormány már eldicsekedett volna vele. Most pedig Marinfordra látogatott el, ahol éppen egy háború dúl, és meg akarja menteni Lángöklűt?! Mi ez az egész, a Tengerészet a fétise? Már az összes Tengerészeti állomáson járt és nem éppen beszélgetni ment.

Az emberek értetlenül és izgatottan figyelték a képernyőt.

______________________________________

Megmentettem. De még is mit gondoltam??-Éppen Szalmasapkással szemben ülök egy székben míg ő egy ágyon fekszik ájultan egy műtét után. Mint kiderült Lángölű miatt ment, aki a fogadott testvére. Ő pedig Dragon a forradalmár fia, és Garp a hős unokája. Már csak a család gondolatára megfájdul a fejem. Ráadásul sikerült Jimbeit is megmenteni bár ő nem volt a tervben. Viszont a lényeg az, hogy megmentettem! Mégis miért is csináltam ezt? Hová fogok most menni? Mi lesz, ha felkel? -a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Mindegyik megoldásra várt, de egyik sem kapott kielégítő választ. -Közben pedig az előttem ülő arcát bámultam. Nem tudom pontosan mit érezhet most, de valószínű nem volt egyszerű gyerekkora. Szerette testvérét ez nem vitás. Nehéz lehet most neki, bár mivel nem tudom a körülményeket lehetetlen, hogy teljesen át érezem a helyzetét.

A helységet egy kisebb lámpa világítja meg, de csak annyi fényt ad, hogy ne esünk fel a saját lábunkban. Egyedül vagyunk csak ő és én. Nézem megtört arcát. Nem tudom miért, de jó őt nézni. Nem csinálunk semmit nem beszélünk hiszen eszméletlen nem harcolunk, amit egyébként minden kalózkapitány tenne egymás jelenlétében. Egyszerűen csak nézem az arcát, amitől furcsa boldogsággal telítődőm el. Valahogy kedvesnek hat. Jó a társaságában lenni még akkor is, ha ez teljesen érdektelen. -töprengésemet kinti zajok állítják meg. Ki sétálok és Boa Hankok a Shichibukai ál velem szemben.

______________________________________

Már két teljes hete! Már két hete, hogy itt vagyunk Amazon lilyn. Nem tudom honnan ismeri Szalmasapkás az itt lakókat, de nagyon aggódnak érte. Ami már egy kicsit idegesít hiszen majd felkel, ha a teste úgy érzi, hogy elég kipihent. Azóta történt egy két dolog. A Kígyóhercegnő kérésére vagyunk most itt. Felajánlotta, hogy ápoljuk a szigetén Szalmasapkást. Aminek csak örülni tudok, ez sok gondot megold, hiszen itt csak nem talál ránk a Tengerészett. Nem tagadom aggódom nem igazán értem ezt az érzést egyszerre vagyok feszült, izgatott, rémült és valahogy ebbe a kavalkádba még boldogság érzett is beletartozik. Olyan az egész mintha egy nagy kő nyomná szívem, ami nem hagy nyugodni. Nem tudom mi a bajom, és ez megrémiszt.

A napok így teltek és ez az érzés csak egyre erősödik. Nem hagy nyugodni. Valahogy érzem, hogy ennek kiváltója valószínűleg Szalmasapkás, de nem tudom, hogy mit is vált ki. Már már fáj ez az egész kínoz és úgy érzem összeroskadok. Viszont nem szólok róla senkinek tartogatom magamnak, amitől csak rosszabb lesz. Teszem a dolgom, ami megáll egy bizonyos személy szalmakalapjának bámulásában, és hagyom, hogy az ismeretlen felemészen. Bár úgy érzem tudatalatt már nagyon is tudom miről van szó, de annyira félek ettől, hogy nem akarom bevallani még saját magamnak se.

Nagy ricsaj üti meg fejem. A hajónk szinte romokban. Szalmasapkás pedig csak úgy kirepült belőle. -Felébredt és most tombol. Valahogy megértem. -Testét kötések fedik, a levegőt nehezen veszi, de sikerül annyit a tüdőjébe juttatnia, hogy megszólaljon:
-Ace hol van? -kiáltotta, ahogyan jelenlegi állapota engedi. Majd keresi az említett személyt, a legénységem pedig hevesen próbálja elkapni. Viszont ő ilyen állapotban is könnyedén lerázza őket. Egy kis tanácskozás után végül Jimbei megy őt felkaparni a földről.

A helyzetre való tekintett miatt csak várni tudok, ám hirtelen egy Tengercsászárát látunk meg a vízen, amit ép utolsó pár lélegzetvételére küldtek mielőtt végleg elsüllyedne a tengerfenékre úgy, hogy onnan már soha nem jön fel. Rá pár pillanatra váratlan vendégként megjelenik Silvers Rayleigh és Szalmasapkás felől érdeklődik. Le se tagadhatnám, hogy itt van mivel éppen a kalapját fogom. Abban a pillanatban viszont felfogom, hogy számomra már nincs itt hely s jobb, ha élmegyek, mivel egy ilyen alak nem véletlen jött ide. Vagyis így gondoltam amíg egy kéz meg nem ragadott. Szalmasapkás ált előttem. Jimbei már vissza is hozta. Félszegen nézett rám, látszott rajta, hogy volt már boldogabb is.

-Köszönöm, hogy megmentettél. Sokkal tartozom. -mondta miközben elejtett felém egy halvány mosolyt szívem pedig hevesebben vert. Ott helyben megmerevedtem és mozdulni se bírtam. Ő pedig csak kivette a kezemből a kalapját s a fejére tette. Az aprócska mosolyból egy óriási vigyor lett és jóval boldogabban újra megszólalt:
-Így még is csak jobb. - Majd elsétált.

Ekkor jöttem rá, hogy mi is ez a furcsa érzés. Nekem tetszik Szalmasapkás. A tudat megrémisztett. Viszont mintha egy kő esne le a szívemről. Tudom, hogy ez egy lehetetlen szerelem. Bár még nem igazán nevezhető annak, hiszen csak pár szót váltottunk. Azt is tudom, hogy talán még elfelejthetem. S hogy sok problémám lesz még ezzel az érzéssel, de ha túl akarok lépni rajta először elkel fogadom, és még kell vele békélnem. Mindent lassan, türelmesnek kell lennem magammal, és az érzéseim majd egyszerűen elfolynak. -Így álltam ott pár percig szinte megsemmisülve, pedig közben rengeteg gondolatot ütötte meg fejem.

Majd fogtam magam és a legénységem és indulásra készültem. Hiszen itt már nincs ránk szükség. Elmondtam, hogy mi már elhagyjuk a szigetet és közöltem Szalmasapkásnak, hogy mire figyeljen amíg meg nem gyógyul. Egy halvány mosollyal az arcomon még egyszer visszanéztem és tudatosult bennem, hogy vele kapcsolatban mindennek vége. Felszáltam a hajóra és új kalandok után kutatva tele álmokkal és reményekkel elindultam eme furcsa érzéssel, ami majd egyszer elmúlik.

Legalábbis szerettem volna, de sose gondoltam, hogy a dolgok a jövőben nem úgy alakulnak ahogy itt elképzeltem.