A nagy pénzrablás//Professzor ff//

chapter 7

Csípős reggelünk van. Ezt onnan tudom hogy még csak hajnali 4 óra van de én mégis a tetőn ülök. Hogy miért gubbasztok itt kint, és miért nem alszok mint egy normális ember? Egyszerű. Feszültség. Ennyi az egész. Túl sok van belőle, és már szinte tapintani lehet. Mivel ma fogunk be menni.

Pár órával később...

Elindultunk. A vesztünk be rohanunk, és ezzel teljes mértékben tisztában vagyunk. De, mégis belementünk ebbe az őrültségbe. Egy kis teherautó szerűségben ülünk, velem szemben ül Denver, a jobbomon Tokió a nő mellett pedig Nairubi, Denver sorában pedig Oszló. Elöl Helsinki vezeti a kocsit. Rió egy másik kocsiban van Berlinnel, a fiatalabbik a kamerákat és a biztonsági rendszert hekkeli meg éppen.Én meg csak emésztem magamat belülről. Hogy miért? Nem tudom. Nem a Professzor miatt, nem is a rablás az oka. Egyszerűen csak fura érzésem van, ilyet már éreztem párszor a laborban néhányszor egy kísérlet miatt. Ott mindenkin elvégeztek egy kísérletet, és miután az kész volt beadtak egy nekünk egy furcsa, zöld színű folyadékot injekción keresztül egyenesen a véráramba. Másnap pedig fura dolgok történtek, de senkivel sem ugyanaz. Volt aki látott a jövőből egy kis töredéket, volt aki mások gondolatait hallotta és még egy jó pár ilyen dolog. Na de én...én manipulálni tudok érzésekkel.Ez nem feltétlenül rossz, de nem is a legjobb dolog. És akkor érzem ezt a hányinger szerű érzést mikor ezt kell használnom, és azt hiszem itt szükségem lesz erre.

Egy hatalmas épület előtt vagyunk. És meg kell hagyni elég szép is. Percek kérdése és bent is vagyunk, hogy félek? nem, én rettegek. Hogy mitől? Mindentől.
A feltűnés mentes kocsik amikben ülünk, elindultak az épület belsejébe, majd bent is találtuk magunkat. Szinte tapintani lehetett mindenkin a nyomást, viszont ezek az emberek erősek, és végig tudják csinálni. És én a végéig kitartok mellettük.
Mindenki a helyére állt, majd kezdőtött a razzia. Olyan gyorsan történt minden, hogy levegőt alig lehetett venni. A riasztó fülsüketítő hangja kíséretében ejtettük foglyul a túszainkat, fiatalt, nőt, gyereket és időset nem kímélve. Mindegyikőük pánikolt, amit meg is értek, ugyanis egyik félnek sem kellemes ez a szituáció. A többiek elmondták a miheztartást a foglyoknak akik csak csendben ültek. Az én agyam teljesen más utakon járt, a Professzornál. Már most érzem a maró hiányát. Viszont most nem kontcentrálhatok csak erre. Muszáj teljes mértékben a rablásra kontcentrálnom, még ha nehéz is.
Denver az egyik tússzal veszekedett aki nem volt hajlandó együtt működni. Rápillantottam Nairubi-ra, aki csak nézte Denver és a fogoly között zajló vitát. A Professzor előtt ő volt az, akiben megbíztam a csapattagok között a legjobban. Olyan mintha a nővére lenne itt mindenkinek. Folyton segít, és ha kell kisírhatod előtte fél életed. Abban biztos vagyok, hogy ő a legerősebb nő akit valaha láttam. Egy kis idő múlva, a túsz és a csapattagunk végre abba hagyták a vitát. Ki osztottuk a foglyok feladatát. Néhányan pénzt nyomtatni mennek, páran pedig alagútat ásni. A többiek meg már csak dísznek vannak. Én Nairubi-ékkal mentem a nyomtatós részhez, részben csak felügyelni a dolgokat, és.ha plusz munkaerőre lenne szükség, ne kelljen annyit rohangálni.
-Na jó emberek! Mindenki munkára! Nem érünk rá, hiszen 2.4 millió eurónak kell ütnie a markunkat pár nap leforgása alatt!-utasított a nő mindenkit, majd szépen neki álltak pénzt nyomtatni.
-Aztamindenit!-csodálkoztam a hallottakon.
-Tudom csajszi..!-ölelte át a vállam, majd mi is munkához fogtunk.

Professzor szemszöge:

Elkezdődött, a világ legnagyobb rablása. Minden, és mindenki a helyére került. Az én helyem egy kisebb helyen van. Egy régi műhelyben húztam meg magam, és onnan irányítom a történéseket, kommunikálok mimdenkivel, és figyelem a csapatom. Velence egész jól bírja oda bent. Aminek örülök, ugyanis így kevésbé érzem a hiányának átkát, mivel tudom hogy nagyjából biztonságban van. Viszont ha kell bármikor ki tud jönni hozzám, viszont ez eléggé veszélyes lenne. És nem szeretnék emiatt is kockáztatni.
Rendőrök sokasága tornyosul az épület előtt, ahol meglátom a nyomozót, aki vezetni fogja azt hogy véget vessenek a rablásunknak. Ami, akárhogy is próbálkozik, nem fog összejönni neki.
Már kapcsolatba is léptek a bent tartózkodó személyekkel, rajtuk kersztül pedig vekem. A nyomozó okosabb mint hittem. A többi ember ilyenkor pánikba esik, és inkább nem válalja az ügyet, viszont ő, másabb mint ők. Ügyesebb, és sokkal több tűz van benne. Viszont, ő sem tudja hogyan kell kezelni az olyan eseteket mimt én. És ő ebbe fog belebukni. Magabiztos, de az összetörés ott liheg a nyakában. Ezt a csatát mi fogjuk megnyerni, ha törik, ha szakad.