A nagy pénzrablás//Professzor ff//

Chapter 5

Másnap, gyakoroltuk a fegyver használatot illetve a közelharcot. Hát, nekem a lövöldözés nem ment annyira az elején, de már egész jól megy. Tokió kifejezetten ügyes volt, és azt mondta hogy ha majd kell segítség akkor neki szóljak. Gyakorlás után, csak úgy "játékból" a többiek elkezdtek késsel célba dobni, egy fára kellett hajítani a késeket és minél jobban a közepe felé dobja, az kap egy pontot.
Most éppen Berlin dobott és egész ügyesen. Ezzel az egy körrel összesen 10 pontot szerzett.
Most Denver volt a soron, akinek ez nem annyira ment, mert öszvisz lett 5 pontja. Ezután rá akartak venni hogy én is dobják, először vonakodtam, de végül belementem. Mivel jól tudok összpontosítani, ezért nem volt annyira nehéz mivel már az első kést a fa közepére dobtam. Ezután már mind a négyet ami maradt szépen egymás alá sikerült dobnom, úgy hogy egy vonalban voltak.
Mindenki elcsodálkozott hogy mégis ezt hogy sikerült, én meg csak megvontam a vállam, és csak annyit mondtam hogy jól tudok összpontosítani, és célozni.
Mivel a Professzor is látta a kis akciómat így azt mondta hogy én késekkel fogok "dolgozni" a rabláskor. Meg, azt is mondta hogy szerez majd nekem olyan késeket, amik direkt erre vannak.

Ezután már csak pihentünk, én és a lányok a fűben feküdtünk és beszélgettünk, minden félé dolgokról.
Amikor is szóba került az igazi nevem.
-Velence, téged hogy hívnak igazából? -érdeklődött Nairubi. Hát igeeenn erre a kérdésre nem igazán szeretek választ adni, mivel egy sorszám a "nevem". Illetve, a szabályok szerint, nem is szabadna megválaszolnom, viszont túlságosan kedvelem a lányokat, ezért végre kibököm.
-Hát, a nevem A23.....-erre mindketten felkapták a fejüket, és tekintetüket rám szegezték.
-Mi? Ne már! Adnunk kell egy normális nevét neked a Velencén kívül!-mondta Nairubi, és nagy gondolkodóba estek.
-Mi illene hozzád...?-elmélkedett Tokió.
-Meg van! Lehetne mondjuk Serenity!-állt elő az ötlettel Nairubi.
-Nekem tetszik!-fűzte hozzá Tokió.
-Na mit gondolsz kislány? - várta a válaszomat a név kitalálója.
-Nagyon tetszik!-mosolyogtam rájuk.
-És erről a névről csak mi tudnunk.....-nézett ránk Tokió.
Nekem tényleg nagyon tetszik ez a név, végre van normális nevem, nem pedig egy sorszám, vagy egy város.

Már a vacsoránál ülünk éppen, és olyanok vagyunk mint egy igazi család. Vagy olyasmi...nekem nem volt még családom, de biztos van anyám, mert akkor hogy jöttem volna világra? Igen, minden nap ezt mondom magamnak. Mert azért kicsit fáj hogy másoknak annyi biztos pont van az életében, nekem meg csak ez a rablás, amiről azt kívánom hogy sose legyen vége.
Miközben ettünk, mindenki furcsa, vagy ciki sztorikat mesélt. Na jó mi ez, ha nem egy család?! Örülök hogy végül megtalált a Professzor, mert most végre úgy érzem hogy van családom.

Már vacsora után van, és lefekvéshez készülünk. Vagyis csak a Professzor mert én már kész vagyok és egy könyvet bújok. Valami szerelmes regény, tudjátok a tipikus, amikben olyan konfliktusok vannak amiket egy pofonnal el lehetne intézni. Érzem hogy a szemhéjaim egyre nehezebbek és egyre többet is ásítok, ezért eltettem a könyvet, és mikor hátra fordultam csak akkor vettem észre hogy a Professzor végig figyelt.
-Álmos vagyok....!-nyafogtam neki. De erre ő csak küldött egy kedves mosolyt, tudjátok az a tipikus kedves mosoly, és megvárta míg befészkelem magam az ágyba és leoltotta a lámpát.
Mikor már ő is mellettem volt a kezét az oldalamra rakta, és így aludtunk el.

Másnap
Jelenleg Tokióval ülök kint a fűben, ugyanis most nem bent volt az óránk hanem kint. A tervet hallgattuk. Ami szinte már mérnöki pontossággal volt megtervezve. Én amúgy már megkaptam a késeket, és gyönyörűek.
Fekete nyelük van, az éleik pedig színátmenetesek. Lila, zöld és rózsaszín kavalkádja van benne.
A professzor, terve szerint még van itt 3 napunk a rablásig. Amúgy a pénzverdét fogjuk kirabolni. Az évszázad legnagyobb rablása lesz!

Boldog húsvétot!❤️