Stop for a second (Marvel f.f) BEFEJEZETT

10. fejezet

A felkelő nap félhomályba burkolta Anadil szobáját és a napsugarak egyre erőssebben ragyogtak be a hatalmas ablakokon. New York izgatott ébredezése felhallatszott a torony minden egyes erélyéig, tompa háttérzajként.

A lány hallotta, hogy Pietro felkell a másik szobában és elkezdett készülődni. Pakolgatott, becsukta a szekrénye ajtaját, majd megnyitotta a csapot. Már megsem lepődött, hogy ugyanakkor ébredtek fel. A harmónia köztük még mindig erős volt, és ezek szerint már nem is igazán fog halványulni. Átfordult a másik oldalára és a párnába temette az arcát.

Fogalma sem volt, hogy milyen hatással lesz minden napjaikra, amit tegnap mondott a férfinak. Szégyellte magát és tudta, hogy mély árkot ásott kettejük közé, azokkal a szavakkal. Jól elintézte, talán már sosem lesz ugyanolyan a kapcsolatuk, mint ezelőtt. De tudta, hogy szükséges volt.

Felkelt és undorodva pillantott a mankója irányába. Még csak pár napja használta, de teljesen megnehezítette az életét. Hálásnak kéne lennie, hogy tud járni egyáltalán.

Anadil felöltözött és miután végzett a fürdőben mankójával a hóna alatt sétált az ajtóhoz. Gondosan rátapasztotta fülét és figyelmesen fülelt. Egy ideje már nem igazán hallott semmit a másik oldalról, reménykedett benne a férfi talán vissza aludt, vagy már rég elment a Bosszúállókkal valami küldetésre. Így vagy úgy, de elakarta kerülni Pietrot pár napig. Szilárdan hitt benne, hogy jót fog tenni mindkettőjüknek a szünet.

Szikrázva összedörzsölte két tenyerét, mire szobája olvadni kezdett körülötte, a színek egymásba folytak pixelenként összeállt egy teljesen más képpé és kis szédülés kíséretében máris a konyhában ácsorgott. Lent sokkal melegebb volt és világosabb. Letámasztotta a mankóját és a hűvös kövön hangosan koppant a bot fémes vége. A pultra támaszkodott és mély levegőt vett majd szaggatottan fújta ki, hogy megtudja tartani az egyensúlyát.

- Valami problémába ütköztél? – Pietro olyan váratlanul szólalt meg, hogy Anadil összerezzent. A hangja mély volt és az alig kihallható orosz akcentus ugyanolyan bársonyosan hallatszódott szavaiból mint mindig. A lány megfordult és a semmiből ott termett férfit mustrálta. Elég volt egyszer a szemébe néznie és újra elfelejtett levegőt venni. Pietro íriszei akár az olvadt zafír, a csillogás benne, mint a gyémánt és olyan mély és átható, hogy a hátán végig futott a hideg. Olyan volt, mint a tükör.

És ez csak egy normál reggeli kinézete semmi extra.

- Nem, jól vagyok – rebegte, de ő is hallotta, hangja mennyire zavart.

A férfi ennyiben hagyta a beszélgetést és ő is pulthoz lépett, inkább suhant. A lány tincsei meglebegtek a hirtelen felkavart levegőben, ahogy Pietro lefékezett mellette. A szokásos mámorító illat megcsapta és érezte ahogy gyomra fordult egyet. Csak akkor jön rá az ember mennyire hiányzott neki valaki miután elveszik tőle. És most, hogy Pietro újra a közelében volt, rájött, hogy mennyire is hiányzott neki.

Olyan volt, mintha illatát először érezné, mintha a szemében táncoló fényt először látná. Most, hogy sokáig nem voltak egy társaságba, sokkal jobban zavarba jött tőle. Mintha újra először esett volna bele.

Teljesen kiment a fejéből, hogy miért is jött a konyhába. Sőt igaziból mindent elfelejtett, csak állt lesütött szemekkel ás a konyhapult márványát bámulta. Szeme sarkából látta, hogy Pietro zavartalanul pakolgatja a poharakat és a tányérokat. A torony teljesen néma volt, mindenki élte a saját életét, az is lehet, hogy már korán elhagyták az épületet.

Anadil nem bírta megállni és a mellette sürgő forgó férfira nézett. Pietro leejtett egy poharat, de természetesen gyorsabb volt és mielőtt az szilánkokra törhetett volna az utolsó pillanatban elkapta. A gyors reflex szexi...
Nyugodtan töltött magának egy bögre vizet és pultnak támaszkodta ivott bele. A némaság tapintható volt és a lány nem tudta levenni a szemét Pietro nyakáról, ahol az erek sokkal jobban kiélezőtek ivás közben.

A férfi megfordult és mint aki észre se veszi, hogy bámulják letette a poharat és minkét kezével a pultra támaszkodott. A márványon nyugvó kezét ökölbe szorította, olyan erővel, hogy az inak tisztán kirajzolódtak bőre alatt. Anadil tekintete elidőzött a kecses hosszú ujjakon és teljesen belefeledkezett az alkaron lüktető erek mintázatába. Olyan volt mint a fák gyökerei. Pietro hangja térítette magához.

-Kéz fétis? – szórakozottan nézett le a lányra, hangja pimasz volt és olyan, mintha a nevetését próbálná visszatartani. Kezével hátrasimította platina fehér fürtjeit, majd hagyta, hogy a tincsek ugyanúgy visszahulljanak és tökéletesen keretezzék arcát. Mosolygó szemekkel fürkészte a megbabonázott lányt, aki még mindig szótlanul, lefagyva állt. Anadil alig észrevehetően megrázta a fejét és elszakította a tekintetét, hogy újra a pultra nézzen. Francba! Pietro mindig is ilyen vonzó volt, vagy csak már elfelejtette, hogy milyen megfulladni valaki jelenlététől...

Zavartan nyelt egyet, és visszanézett.

- Bocs – motyogta halkan, mire a férfi szeme melletti nevető ráncok még mélyebbek lettek.

Csöndes percek teltek el, Pietro csak szelíd önbizalommal élvezte ahogy Anadil egyre kínosabban érzi magát és egyre vörösebb lesz az arca majd leült az egyik bárszékre, és tovább itta a vizét.

-Tudod, azt hittem nehéz lesz mindent újra kezdeni. Hogy majd távolságtartó leszel velem, és semmibe veszel... de tévedtem – nyugodt volt és kipihent.

A lány próbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, és határozottságot erőltetni hangjára. – Nem mondtam semmi olyat, ami miatt reménykedhetnél – szavai valóban élesen csattantak.

- Igaz, de a szemeid ezer szónál is többet mondtak – a férfi elégedetten hallgatta a csöndet, amit szavai hatása váltott ki és a lány egy másodpercre elnézett a zöldséges tálról, de gyorsan vissza is kapta a tekintetét. Ráparancsolt a gondolataira, hogy abba hagyhatná az agya Pietro tökéletes arcélének az elemzését és végre koncentrálhatna a paradicsom szelésre, hátha akkor nem kell ujjaitól megválnia.

Hátában érezte a fürkésző pillantást. Úgy gondolta jobban jár vele, ha inkább nem válaszol és próbálta azt tenni, amit Pietro mondott. Semmibe venni.

Szerencsére amikor a férfi át ült a székekre, vitte magával az illatát is így legalább attól nem remegett gyomra és nem volt kába elméje.

- Reggeli után elmegyek futni, nincs kedved csatlakozni? – szólalt meg váratlanul Pietro. Anadil egy pillanatra kiesett a szerepéből és értetlenül válaszolt.

-Mankóval vagyok. Rémlik?

- Nem mondtam, hogy neked is kell futni – ált fel Pietro és poharát a mosogatóba tette.

- Röntgenre megyek – habozott Anadil.

- Látom minden kifogást megragadsz, de igaziból mindegy. Este felé a többiekkel elmegyünk egy bárba, Tony mondta, te is jössz. Ott majd kellőképpen megismerkedhetek személyiséged elrejtett redőivel – húzta széles mosolyra ajakait aznap először, de nem utoljára, és Anadil abban a pillanatban jött rá, hogy nem fogja megúszni a törött lába miatt bármennyire szívesen is elbújt volna az alkalom elől.