Stop for a second (Marvel f.f) BEFEJEZETT

14. fejezet

A vas kemény, ha tűzben edzik meg, de éppen mert rideg, könnyen reped meg s szilánkokra hullik.

Anadilt elég keményen edzették egész életében, de ha kicsúszott valami az irányítása alól, egyre frusztráltabb lett és erős szorongás uralkodott el felette. Úgy érezte megrepedt. Régóta nem járt ilyen zsúfolt szórakozó helyen, nem bírta tovább, főleg, úgy nem, hogy mindenki őt kérdezgette.

Az emberek hatalmas csodálkozó szemekkel meredtek rá és pár oktávval magasabb hangon aggódva kérdezték, hogy jól van-e. Mintha egy 5 éves gyerekkel akarnának kommunikálni. A hely tulajának alkalmazottai sorban jöttek bocsánatért esedezni és idegen kezek simogatták a vállát, ahogy engesztelni próbálták. Mindenki őt bámulta, kérdéseket tettek fel és választ vártak. Anadil nem tudta azt felelje, amit ő válaszolna? Vagy azt, amit hallani akarnak az emberek? Egyre jobban csak az idegen férfi érintését érezte a combján a szoknyája alatt, még ha még mindig ott pihenne a bőrén. Még Pietro keze sem segített, ami nyugtatóan fogta az övét.

A férfi nem kérdezett semmit, csak csendesen sugározta felé a biztonságot.

- Sajnálom szivem a felhajtást, de ez egy olyan klub, ahol milliomosok szoktak pihenni, ritka, hogy verekedés legyen egy ilyen felkapott, drága helyen. – szólalt meg Natasha végre, amikor éppen senki nem sürgött az asztaluk között és nyugodtan befejezhették a vacsorázást.

- Igen nem kedvezne a hírnevének, ha felhajtás lenne belőle, hogy molesztáltak egy fiatal lányt... - szólt bele Tony, majd derűsebben folytatta – de nézzétek, kaptunk ingyen pezsgőt. A ház ajándéka.

- Ezeknek aztán jó fontos a látszat fenntartása – komolykodott a Kapitány és hamarosan heves vita alakult ki a Bosszúállók között, hogy kibontsák-e az ajándék alkoholos italokat, amiket a balhé miatt kaptak kárpótlásul, vagy illedelmesen utasítsák vissza, ahogy azt általában elvárják.

Egy pillanatra nem figyelt senki, és Anadil kihasználva az alkalmat kisurrant a figyelem középpontjából a mosdóba.

Szerencsére a meglepően hűvös levegőn kívül semmi vagy senki mást nem talált ott. A hideg csempe visszaverte cipőjének kopogását, és az egész helyiség arany és fehér márvány félhomályába olvadt. Egyetlen egy rideg színű led világított a tükörnél.

A lány a mosdókagylóhoz sétált és fáradtan támaszkodott rá.

A zene tompán hallatszódott csak el odáig, halk ütemként visszhangzott a mosdóban. Az idő szinte lelassult és a hűvös csend jól esett a forró fejének.

Kilépett a magassarkúból és sziszegve járkált a csempén. Két kezébe fogta a cipőt, és körül nézett az apró helyiségben.

Megakadt a szeme valamin és hirtelen rájött, miért fázott ennyire. Az egyetlen egy ablak tárva nyitva állt. New York éjszakai fényei kispontokként ragyogtak a távolban. Anadil közelebb tapogatózott és a párkányba markolva kinézett az ablakon. Nem volt túl magasan, két méter mély lehetett és egy szűk sikátorra nyílott, ami az utcára kanyarodott ki.

A lány teste már teljesen átfagyott el is felejtette mennyi ideje ácsorog mezítláb a hideg kövön kibámulva az ablakon az éjszakába. Teltek a percek, a negyedórácskák és lassan a felek is. Csak hallgatta a saját gondolatainak ész veszejtő labirintusát.

Váratlanul ajtónyikorgásra eszmélt fel.

Összerezzent és megperdült a tengelye körül.

Pietro gyűrött ingben ácsorgott az ajtófélfának dőlve, olyan nesztelenül, mint egy lopakodó farkas. Elgondolkozva nézett végig a lányon majd közelebb ment.

-Pietro, ez a lány vécé – méregette Anadil.

-Tudom, de gondoltam rád nézek. Tonyék haza mentek, mi is indulhatnánk nem gondolod? – egyet pislogni se volt ideje és a férfi már mellette termett.

- Haza mentek? és... miért nem vártak meg? – a lány kisimította tincseit az arcából, amit a férfi lendülete kavart fel.

- A botrány elterjedt, és ha balhé van, sajtó is van. Ez a hely alapból nyüzsgött az újságíróktól – vont vállat Pietro rezzenéstelen arccal és lassan, kimérten megsimította a lány arcélét. Érintése forró volt, akár az olvadt karamell, bőre érdeskék és kezébe beleveszett az arca. – Rád várnak – tette hozzá, de a lány annyira belefeledkezett a vakító szemekbe, hogy nehéz volt újra koncentrálnia. Lehetetlenség, hogy valakinek ennyire kék legyen a szeme. Mint a Kaszpi-tenger ezüstös, azúr egyvelege. Minden alkalommal amikor találkoznak egyre jobban világit.

- Rám? – próbált idegesnek látszani, de a mostani helyzetben az se érdekelte volna, ha maga Barack Obama vár rá. Bőre nyújtózkodott Pietro érintésért. Szinte sikított a hiány pótlásáért. Megrázta a fejét és metsző szél újra észhez térítette.

- Igen, szennylapoknak sokat fizetnek, ha egy ilyen cikket lehoznak, ezért se fogunk mutatkozni előttük – ropogtatta meg a vállait a férfi, és Anadil őszintén arra számított, hogy szétreped rajta az ing. Gyanakodva fonta össze mellei előtt karját.

- Mit tervezel Maximoff? Merre szeretnél meglógni, ha nem a kijáraton?

Pietro halványan elmosolyodott.

- Itt – biccentett az ablak felé. Szája sarkában jól ismert csibészes mosoly bujkált.

- Inkább teleportálok – forgatta meg a szemét Anadil, de már tudta a választ.

- A bokád miatt teljesen instabil az érkezési pont, túl veszélyes – Pietro is úgy vágta rá, mintha már számított volna a kifogásra.

-Kizárt, hogy Natasha egyik legszebb ruhájában kimászok egy vécé ablakon – fújta a magáét rendíthetetlenül, de a férfi úgy nézett rá, mint aki tudja, hogy a végén úgyis ő fog nyerni.

- Felveszlek a hátamra, és akkor nem kell – ajánlotta fel.

- Ismétlem, ebben a ruhában még ülésnél is vigyázni kell, hogy ne villantsak, nem, hogy felmásszak a hátadra... Különben is, nehezebb vagyok, mint a legtöbb súly, amivel edzeni szoktál...

Nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis Pietro megunva a kifogásokat, lehajolva megragadta a térdét, másik kezével megtámasztotta a hátát és felkapta az ölébe.

Hirtelen érezte a férfi test hőjét az illatát és a tonikos lélegzetét egyszerre. Borostája súrolta a homlokát és kezével átérte a lány egész hátát, megmukkanni se tudott. Érezte a szédítően ész veszejtő aromát, ami a bőréből áradt és a gyomra összerándult.

-Jössz velem. Úgyis mindketten tudjuk, hogy akarsz – duruzsolta a fülébe és úgy szökkent fel vele a párkányra mintha csak egy tollpihe lenne. Még szorosabban szorította magához az lány testét és koncentrálva egyensúlyozott.

Anadil egyik kezével a nyakába karolt másikkal pedig eltakarta a szemét. Szava elakadt, inkább nem beszélt.

Pietro csak kinevette bizalmatlanságát, majd ugrott.