075

673 67 22
                                    

ʚ third person ɞ

A záró vizsga napja miatt nem csak Taehyung, de Jimin is ugyanúgy izgult. Minden nap próbálta a fiatalabbat meggyőzni arról, hogy minden rendben lesz, és sikerülni fog neki, szóval ne izguljon.

A végén pedig jobban izgult ő, mint Taehyung.

Jungkookkal az oldalán érkezett meg az egyetem elé reggel, ahol Yoongi már várta őket. Az egyetemisták csak úgy szállingóztak össze-vissza. Egy idő után Jimin észrevette, hogy legjobb barátja és az egyetem tanára túl nagy csöndben voltak.

"Én bemegyek." biccentett az épület felé a szőkeség, mire Jungkookék bólintottak.

"A második emeleten vannak az előadó termek. Kétszáznégyes." tájékoztatta Yoongi mielőtt megindult volna. Jimin bólintott egyet, s már ott sem volt.

Megtalálva a termet, óvatosan nyitott be. Korán volt még, azt hitte kevesen lesznek még bent. Meg is lepődött, amikor majd hogynem tömve találta a helyiséget. Tele izguló, stresszes, frusztrált egyetemistákkal és tanárokkal. Nem is gondolta volna, hogy ez ennyire feszülté teheti még őt is.

Nehezen talált helyet a második sorban, amit gyorsan le is foglalt, majd a maga mellett lévő szabad székre helyezte táskáját, hogy azt is letudja foglalni Jungkooknak.

"Helló." hallott meg egy mély hangot maga mellett. Hirtelen a hang irányába fordult, ahol egy szemüvegben ülő fiút vett észre, aki folyamatosan bámulta őt, ajkait harapdálva.

"Helló." köszönt vissza neki Jimin, mire az ismeretlen arca mosolygós lett.

"Nem láttalak még itt soha. Hogy hívnak?" kíváncsiskodott az ismeretlen, de Jimin úgy érezte, mintha látta volna már valahol.

"Park Jimin vagyok." mutatkozott be.

"Oh, micsoda szép név." bókolt közelebb ülve a szőkéhez. "Mit csinálsz itt? Nem hiszem, hogy egyetemista lennél." kuncogott a fiú.

Most ez mit csinál?

"Nem, nem." felelt Jimin. "Egy.... Egy barátom miatt vagyok itt." hezitált, hogy mit mondjon, hiszen nem tudja ki is neki Taehyung valójában.

Ki nekem ő? És én neki? Mi egymásnak?

Ott vannak a lopott csókjaik, a felejthetetlen éjszakáik, együtt alszanak, és úgy viselkednek, mint egy igazi pár, de erről még sosem beszéltek.

"Oh, értem." bólintott az ismeretlen. "Taehyung, ugye?" kérdezett rá, mire Jimin lassan a másik fiú felé fordult, aki folyamatosan a szőkét figyelte csillogó szemekkel, amikből Jimin teljesen mást vett ki.

"Ho.. Honnan tudod?" kérdezett vissza Jimin felvont szemöldökkel.

"Az egyik barátja vagyok." válaszolt ujjait összefonva az ölében. "Hwang Doyoon vagyok."

A barátságos mosoly, amit Jimin eddig tartott, az most hirtelen elenyészett a név hallatán.

Doyoon.. Hát persze.. Nem csoda, hogy miért tűnt olyan imerősnek..

Jimin elkapta tekintetét a fiúról, majd Taehyungot kezdte keresni a tömegben, akinek mindig barna szemei most szinte feketén csillogtak, mikor az idősebb szemei találkozott a fiatalabbéval.

Oh, istenem. Micsoda probléma.







........

napsugarak! sziasztok!

üdv mindenkinek! megérkeztem a dupla rész második felével is, amit igen nehezen írtam meg.

mi a véleményetek a részről?

ha tetszett a rész nyomjatok egy csillagot, hadd ragyogjon nekünk! véleményeiteket pedig ne tartsátok magatokban, várom őket!

instagram: illeunnieonwp

legyetek jók! legyen szép napotok!
vigyázzatok magatokra és egymásra!

💜

otthon ⤷ vmin ✔︎Where stories live. Discover now