Szerelem a fronton |✓|

15. Rész

Alapvetően sem haladtunk olyan gyorsan, de persze ez várható volt. Persze a lényeg nem az volt, hogy gyorsan elmenjünk, hanem, hogy mindenképpen elmenjünk a táborból. És még annak a közeléből is.

Aztán ahogy haladtunk, Matteo az első városnál megállítatta a kocsist és sietve bement a postára. Majd pár perc múlva már újra indulhatunk.

- Szabad kérdeznem, hogy mit vittél be? - kérdeztem mosolyogva.

- Persze. Édesanyámnak küldtem el egy levelet, ami még előttünk megérkezik hozzá és remélem nem gond hogy előre szóltam neki, hogy hozok vendéget is.

- Dehogy gond. Remélem édesanyádnak sem lesz gond, hogy jövök. - ijedtem meg hirtelen. Majd félve néztem Matteo szemébe, aki csak mosolygott rám.

- Nem lesz gond neki. Anyukám is magyar származású. Nagyon fog örülni, ha megismer majd téged. - vigyorgott rám, és közben megfogta a kezem.

- Szóval anyukád is magyar származású? - kérdeztem vissza.

- Így van. Szóval szerintem ti jóban lesztek. - bizonygatta.

- És mit írtál neki? Mármint engem hogy írtál le? Vagy neked mit jelentek? - bukott ki belőlem egyszerre több kérdés is, mire Matteo elmosolyodott.

- Mondtam már, hogy nekem nagyon sokat jelentesz. És szeretnék vigyázni rád, és biztonságban tudni. Na meg talán van még valami, - somolygott. - szóval lehet, hogy mindeközben osztrák katona tiszt létemre beleszerettem egy magyar ápolónőbe. - nézett mélyen a szemembe. Mire annyira elpirultam, hogy jobban hasonlítottam egy paradicsomhoz, mint magamhoz.
Ez pedig feltűnt Matteonak is, aki megsimogatta az arcomat, majd közelebb hajolt már annyira, hogy összeért az orrunk. Aztán kérdő tekintettel nézett rám, mint aki várja hogy megteheti-e amit akar. És mivel csak néztem rá, így vette hogy nincs akadály. Így még közelebb hajolt és lassan megcsókolt. Kézben pedig szorosan húzott magához. Nagyon jó érzés volt ez az egész!
Aztán lassan engedett el, és a homlokát az enyémnek döntötte, majd továbbra is mosolyogva nézett a szemembe.

- És most mi lesz? - néztem rá.

- Most már biztosan kijelentem, hogy beléd estem! És szeretném ha mellettem maradnál. Te mit mondasz?

- Azt, hogy én is hasonlóan érzek, sőt azt hiszem ugyanazt tudom mondani mint te. - vigyorogtam. - Viszont ha kérhetem haladjunk lassú lépésekben.

- Persze. Ahogy neked jó. - biztosított azonnal, ami számomra azt is jelentette hogy ő tényleg szeret és mindent megtenne értem. Úgyhogy ezzel a gondolattal dőltem rá Matteo vállára és úgy néztem fel rá. Aztán eléggé elgondolkodtam...

Szóval mi is lesz most velem? Elmegyünk Matteo otthonába, ahol majd megismerhetem az anyukáját és azt is hogy ő hogyan éli/élte a harcok előtt az életét. Félek, hogy valamit elrontok vagy nem is tudom... De aztán mindegy is volt, mert majd úgy is minden kiderül.

Napokig utazzunk, aztán pár nappal később reggel pedig már Matteo ébresztgetett, hogy megérkeztünk. Erre pedig lassan kinyitottam a szemem és először csak hunyorogva néztem körbe.
Aztán lassan kirajzolódott egy nagyon szép majdhogynem kastély szerű épület, hihetetlen!

- Látom meglepődtél, igaz? - mosolygott, közben pedig lesegített a talajra. - Igen itt lakunk. Azt ezek szerint nem említettem még, hogy nemesi családból származok.

- Nagyon szép ez a ház. - néztem a házra, majd újra Matteora.

- Örülök, hogy tetszik! - ölelte át a derekamat hátulról. És mosolyogva nézett a szemembe. Majd a következő pillanatban kinyílt az ajtó és egy negyvenöt - ötven éves hölgy sietett ki a házból és egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán, amikor meglátott minket.

________________________

Sajnálom hogy ez most rövidebb lett, de még folytatódik a történet szóval ne féljetek! Meg nincs vége Blanka történetének! 😇✨

És szeretném mindenképpen megköszönönni, hogy ennyien olvassátok és szeretitek ezt a történetet.
Illetve nagyon köszönöm a sok vote-ot és a rengeteg kommentet is! ❤️