Lapokba Zárt Koporsó

➻: én magam

Ezernyi virág borítja a rétet,
mindegyik más-más, oly különleges.
Mint az embereknél a személyiségek,
mindenkiben más a jellem.

Sokszor kérdem, én milyen vagyok?
Kérdésemre milliónyi választ kapok.
Ezek között vannak jók és rosszak,
fele-fele arányban osztozkodnak.

Lehetek szétszórt, vagy éppen magabiztos,
a káoszban is megtalálom a kulcsot.
Lehetek naiv és sokszor makacs,
önfejűségem lyukat váj a falba.

Céltudatosság nem engem jellemez,
mert többször, másba vágom fejszémet.
Belekezdek ebbe-abba, majd félbehagyom,
és döntés nélkül tovább is állok.

Hirtelen haragom, mint a nyári zápor,
először vitázom, majd szabadkozom.
Viszont szeretteimért, ha kell háborúzom,
elég egy rossz szó rájuk s harcba indulok.

Tudok vicces lenni, jófej és szeleburdi,
szeretek másokat megnevettetni.
Viszont mikor, démonjaim megszólalnak,
olyankor szeretem, ha kerülnek a búsba.

A gonoszság nem az én kenyerem,
úgy vagyok vele, a karma visszaadja helyettem.
Szoktam-e hisztizni? Oh, de még mennyire,
teljesüljenek a dolgok, úgy, ahogy szeretem!

A türelmem általában végtelen,
ámbár, nem maradok sokáig tétlen.
Szavakat, hamar veszek a szívemre,
ezért is vagyok ennyire érzékeny.

Dúl bennem a megfelelési kényszer,
ebben önkontrollom sajnos nincsen.
Magammal sem vagyok kibékülve,
pedig jobb lenne a lelki béke.

Önkritikám nagyobb, mint Zeusz szobra,
villámokat szórok saját magamra.
Belátom hibáim, de ne ítélj ismeretlenül,
mindenkiben van sötétség, de kéretlenül.