Suttogó hangod üti meg fülem,
hallak magamban üvölteni téged.
Belsőm visszhangzik a ki nem mondott szavaktól,
fuldoklom bennük, már levegőt is alig kapok.
Elmerültem benne, agyam kikapcsolt lassan,
súlytalannak éreztem magam, a súly alatt.
Húzott le a mélybe s süllyedtem magamban,
— mikor lesz már vége? kérdeztem halkan.
Elfojtott sikoltás hangzott a vízben,
szavakká formálódtak, lenn a sötétben.
Nem láttam már mást, elvesztettem azt,
magamban kerestem, — mi lehet az?
Láttam egy villanást, megnyugvásként tört rám,
nyújtotta kezeit, s melegség járt át.
Ismerős volt, és már tudtam is, hogy honnan,
én voltam az, tovább nem is fuldokoltam.
أنت تقرأ
Lapokba Zárt Koporsó
شِعر❝ Fojtogatnak a hangok, betegítik lelkemet, s rémálmaim mostanra valóságosnak tűnnek. ❞
