Call me by my name

2.fejezet

-Sajnálom-nyögte ki Oliver,de én nem akartam ezt hallani...még nem

-Ne-intettem le-inkább maradj meg nekem távoli ismerős, ki most újra ismeretlen-gyötrelem volt ezt kimondani de megkellett tennem

-Rendben-szólalt meg könnyes tekintettel,s' valami féle furcsa csillogást is véltem felfedezni szemében-akkor megmutatom a zene termet-fogta meg finoman a karom amibe mindketten beleborzongtunk-ez így nem lesz jó-

Mikor már megnéztük a termet eldöntöttük hogy beülünk,valahova átbeszélni a dolgokat.Ezért el is indultunk,legközelebb már az asztalunk előtt álltunk miután leadtuk a rendelést

-khm-köszörülte meg torkát-és hogy van Mr.Perlman?

-Jól van-sóhajtottam fel-bár ő Rómában maradt

-Hogy hogy Párizst választottad?-tudakolózik Oliver

-Mindig is a zenével szerettem volna foglalkozni,aztán az egyik ismerősöm beajánlotta Párizst-fejeztem be mondandómat s' pont akkor hozta ki a pincér a két kávét

-voici le café, messieurs-mosolygott ránk a jókedéjű kiszolgáló (*itt van a kávé,uraim*)

-Merci m'dame-köszöntem meg, s' már el is ment (*Köszönöm asszonyom*)

Már több mint 2órája beszélgettünk amikor észreveszem hogy elkezd esni

-Nekem menni kéne mivel elég távol van a hotel és elkezdett esni-már állok is fölvenni a kabátot ha nem állít meg

-Mi lenne ha inkább addig míg,esik nálam szálnál meg mivel közelebb van és nem szeretném ha már az első heteden lebetegednél-ajánlja fel jólelkűen,amire csak veszek egy nagy levegőt majd megszólalok

-Legyen-ő csak fülig érő mosolyal veszi fel kabátját,s' már indulunk is bejárathoz az elköszönés után

Tényleg hamarabb értünk el az otthonáig.Bár attól még megáztunk.De ez számított legkevésbé

-Egy pillanat és nyitom-matatja zsebében a ház kulcsot, s' mikor sikeresen megtalálja már nyitja is az ajtót-gyere csak-moslyog rám tapintatosan

Mikor beértünk a lakásba egy igen csak letiszult mégis antik nappaliba érkezünk,ami egybe van a konyhával.Legközelebb már csak Oliver hangjára leszek figyelmes

-Charlotta-kiáltotta amire megjelent egy szemüveges, mellír szőke zöld szemű nő kit anyajegyek és szeplők mintáztak.Majd ide jött és csókot hintett szeretett férje ajkára.-aztán egy hang -recs- egy újabb darab cserepes ketyegőmből

-Szia szerelmem-ekkor jut eszembe hogy ha pofon ér bennünket, ez rendszerint azért történik, mert odatartottuk a képünket-na és ő meg ki?-utal rám nyájasan de érzem nem marad ennyibe a mi közös beszélgetésünk

-Ő az egyik-szerelmed-bár nem hagyom hogy végig mondja.Nem bírnám ki

-Üdv Mr.Perlman vagyok Oliver-veszek egy nagy levegőt majd kimondom-munkatársa- akinek az a sorsa, hogy örökké a szívedben maradjon, még ha távozik is az életedből

-Igen, munkatárs-hangoztatta el újra lehajtott fejjel a férj-de most felmegyünk drágám-intézte a szavakat a nőhöz-mivel idefele eléggé eláztunk

Azután miután még intéztek egy pár szót s' már ballagtunk is csöndben fel az emeletre.De mivel nem figyeltem mikor áll meg ezért belécsapodtam utána pedig csak vártam mikor kötök ki a földön de ez nem történt meg.Helyette két erős kar megtartott

Csak néztük egymás szemeit elmélyülten s' csupán    reménykedhettünk úgyanarra gondol a másik.Hirtelen a tekintete látószervem és ajkaim közt cikázott.Végül én köhintettem egyet

-Köszönöm de vizes ruhában eléggé hideg van-mint akit vilám csapás ért úgy húzodott el és nyitotta ki az ajtót