Szebbé Teszem |ATEEZ|

4 - Az Első Nap

Előző éjjel nem sok mindent tudtam aludni. Hiányzott a plüssöm, de legalább nem sírtam. Kikászálódom az ágyból, és megpillantom velem szemben Seonghwát az ágyán mocorogni. Akaratlanul is mosoly szökik arcomra. Gyorsan felöltözöm, amíg még alszik, majd csendesen kiosonom a szobából.

A nappaliba érve megpillantom Hongjoongot, felöltözve álmosan ülni a kanapén, kávéval a kezében, mellette takarója rendezetlenül omlik le a szőnyegre.
- Máris fent? - kérdezi álomittas hangon.
- Igen, azt mondtad korán - mosolyodom el kissé.
- Hát jó, akkor egy fél óra múlva indulunk. Mit kérsz reggelire? - áll fel, majd a szőnyegre lógó takarót üres kezével megmarkolja, és feldobja a kanapéra.
- Nem fontos - hajtom le fejem.
- Hosszú napunk lesz - megy a konyhába, megáll a hűtő előtt, és kinyitja azt - Nem vagyok valami konyhatündér, de egy szendvicset tudok csinálni - kivesz egy-két dolgot, majd megfordul és becsukja a hűtő ajtaját, és a konyhapulton kezd el ügyködni.
- Köszönöm - motyogom zavartan.
- Nincs mit - mosolyodik el kissé - Mondd, milyen volt az első éjszakád? Tudtál aludni? - tesz elém egy kistányért, benne az általa előbb készített szendviccsel.
- Hát - kezdem bele, keresve szavaim, elmosolyodom, ahogy eszembe jut, milyen aranyosan aludt Seonghwa, mikor felkeltem - viszonylag jól, csak még fura az új hely dolog - nézek komolyabban Hongjoong szemeibe.
- Ennek örülök - mutat a szendvics felé, utalva, hogy egyek, én pedig szót fogadom.
- Finom lett - mosolyodom el, a velem szemben
álló pedig viszonozza a gesztust.
Seonghwa lassú léptekkel csoszog felénk a nappali felől, látszik rajta, hogy még álmos, fekete haja rendezetlen, fejét lefelé hajtva tartja, ahogy ujjait végigfuttja tincsei között. Szívem szinte kihagy, őszíntén megmosolyogtatna az egész, de elkapom tekintetem, mielőtt feltűnő lenne, hogy őt bámulom.
- Jó reggelt! - motyogja lassú, mély, álomittas hangon.
- Jó reggelt! - kívánja számára Hongjoong, én pedig kipréselem egy helyeslő hümmögést. Zavarban érzem magam, ettől nem tudok megszólalni.
- Mit fogtok ma csinálni? - kérdezi, ahogy leül velem szemben az asztalhoz, megpróbálom nem őt bámulni, de szinte lehetetlen.
- A stúdióban leszek, Letíciának terveznie kell - vázolja fel a napirendet Hongjoong.
- Milyen témában? - kapom fejem az alacsonyabbikhoz, érdeklődve.
- Majd megmutatom a zenét a stúdióban - válaszára elfogadóan bólintom. Az üres tányért kémlelem, nem merek felnézni, vagy megszólalni, várom a feladatom.
- Megvan mindenünk? - néz körbe Hongjoong.
- Azt hiszem - állok fel, és ölelem magamhoz mappám, amiben van papír, ceruza, radír, színesceruzák és faragó.
- Akkor induljunk - jelenti ki, én pedig kissé szögdécselve megindulom utána. Hallom Seonghwa lágy nevetését, mitől mosoly szökik arcomra, ahogy Hongjoongot követve elhagyom a lakást. Csendesen lépkedem mögötte.

A stúdiójába érve otthonosan lepakolja pakkjait, majd leül a géphez. Egyhelyben állva nézek feszülten körbe.
- Ülj le - invitál a mellette lévő fotelbe, ahová leülök, majd mappám combjaimra helyezem.
- Erre a zenére kell számunkra öltözéket tervezned - mondandója után elindítja a zenét, amelyre első meghallgatástól kezdve látom magam előtt a terveim, melyeket papírra is vetek. A nap további részében csendesen dolgozunk egymás mellett.

Kezdek elfáradni, csuklóm sajog a színezéstől, úgy érzem itt helyben el tudnék aludni, azonban nincs sok hátra, hogy az utolsó terv is színes legyen.
- Én kész vagyok - motyogom félve attól, hogy megzavarom valamiben.
- Megmutatod a terveket? Aztán hazamegyünk - fordul felém, majd elmosolyodik. Gesztusát viszonozva nyújtom át a nyolc a papírlapot, amelyen egy-egy látható a terveimből.
- Nagyon jók lettek - simít vállamra, majd visszaadva a lapokat feláll.
- Köszönöm - büszkén mosolyogva pakolom el a rajzokat a mappába, a rajzolásra használt eszközeimmel együtt, ezután mentünk is vissza a lakásba. Késő napnyugta van, a nap még nem ment le teljesen, ezért az égbolt alját gyönyörűen festi még sárgára a nap. Mosollyal az arcomon nézem végig utam során.

Belépve a lakásba, mintha kicserélték volna a helyet. A fiúk a kanapén ülve veszekednek, amit a jövetelünk szakít félbe.
- De jó, hogy itt vagytok! - örül meg Wooyoung.
- Sziasztok - mosolygom próbálva felvenni egy kicsit mindegyikükkel a szemkontaktust.
-Sziasztok! - köszön Hongjoong is.
- Képzeld el, Seonghwa folyton folyvást azt mondja, hogy a mentás csokis fagyinak olyan az íze, mint a fogkrémnek, és hogy inkább enne akkor már fogkrémet, de ez nem igaz! Mondd meg neki! - vezet oda a többiekhez Wooyoung, csalódott hangnemben hadarva problémáját.

- Wooyoung! Ne állítsd pártodra ilyen hülyeségek miatt - próbálja nyugtatni Yeosang.
- Ezt csak azért mondod, mert te is az utálók közé tartozol - szűkíti össze szemeit, egyik kezével magához ölelve kezem.
- Miért nem hallgatnád meg előtte az ő véleményét? - szól közbe fáradtan Hongjoong, ahogy leül a kanapéra Jongho és Yunho közé.
- Nincs rá szükség, tudom jól, hogy a pártomon áll! - néz gúnyosan Hongjoongra. Érzem, ahogy vörösödik arcom, így inkább lehajtom fejem.
- Wooyoung - kezdi Seonghwa lágy hangon.
- A pártomon áll! - jelenti ki erélyesebben, én kissé összerezzenem.
- Letícia, te mit gondolsz az egészről? - ahogy a hang irányába nézek kissé, meglátom Yeosangot támogatón mosolyogni.
- Személy szerint nem szeretem a mentás csokis fagyit - motyogom szinte, Wooyoung pedig, mint akit hátbaszúrtak eldobja karom magától.
- De még te sem szereted, mindig az marad az utolsó, ha fagyit veszünk - jegyzi még meg Seonghwa.
- Srácok - nézek végig rajtuk csalódottan, de Hongjoong szavamba vág.
- Mit szólnátok ahhoz, ha megnéznétek Letícia terveit?
Wooyoung csendesen visszafordul a szobája ajtajától.
- Muta! - kezd pattogni Mingi előttem, mire elmosolyodom, majd mappámhoz lépkedve kiveszem a nyolc rajzot, ezután azokat kiteszem a nappali asztalára.
- Ezek lennének - mosolygom. Úgy érzem magam, mint középiskolában kipakoláson, teljesen nosztalgia az egész.
A fiúk viszont elkezdenek kuncogni, majd egyre hangosabban nevetni. Mosolyom leolvad, lehajtom a fejem.
- Hogy férnénk bele ebbe - nevet játékosan San, amiért legszívesebben elásnám magam, de csak ott állok.
- Nem tudnálak elképzelni nőként - hallom Mingi hangját. A szőnyeg kezd homályosulni előttem, ahogy szemeim feltöltődnek könnyekkel.
- Nem tudok férfit rajzolni, ekkora probléma? - hangom kissé indulatos, ahogy felemelem fejem rájuknézve, könnyeim végigfutnak arcomon, és feszült csend zúdul a szobára.
- Nem úgy gondoltam! - San aggodalmas hangja csapja meg füleim, könnyeim jobban megindulnak, ahogy szemeim összecsukom, és két védelmező kart érzek hátamon. Kezeimet hátára téve bújok hozzá jobban.
- Ne sírj! Csak hülyéskedtünk, nem gondoltam volna, hogy magadra veszed - hallom Mingi csalódott hangját.
Seonghwa eltól magától, rámmosolyog, kézfejével pedig óvatosan letörli könnyeim.
- Szerintem nagyon jók lettek, simán el tudnám képzelni magunkat ezeket viselve - szólal meg Yunho lágy hangon.
- Köszönöm - motyogom könnyeimvisszafojtva.
- Menj, zuhanyozz le! - simít végig hátamon Seonghwa támogatón mosolyogva.
- Rendben van így? - nézek körbe, próbálva mindenkivel felvenni egy pillanatra a szemkomtaktust. Csendes választ kapom bólogatások formájában, ennek eleget téve indulok meg nagyobb hévvel a szoba felé, pizsamám magamhoz ölelve megyek a fürdőbe.

Miután végeztem, próbálom a takarót magamhoz szorítva elaludni, de csak forgolódom. Elegem van, hogy nem tudok aludni, kinyitom szemeim, és velem szemben Seonghwa már alváshoz készen az ágyában ülve nyomkodja telefonját.
- Seonghwa - szólítom nevén halkan.
- Hm? - emeli le telefonját, gyönyőrű barna szempárját rám vezeti.
- Nem tudok aludni, hiányzik a plüssöm - vallom be őszintén.
- Gyere - helyezkedik kissé ágyán, helyetszorítva számomra. Leülök mellé, betakargat takarójával, majd magához húz. Fejem mellkasán pihentetem, annyira megnyugtat közelsége, lehunyom szemeim, és szinte azonnal elnyel az álomvilág.