Szebbé Teszem |ATEEZ|

3 - Jövőtlen Jelen Alapjai

A repülő lassan száll fel, a bennem lévő stressz csak jobban erősödik. Az életemet kilátástalanná tettem, csak azzal, hogy eljöttem. Az ablak felé fordulom, és próbálom nyugtatni magam.

- Mi a baj? - suttogja, ahogy óvatosan maga felé fordít. Csendesen megrázom fejem, ahogy a kicsúszott könnycseppet gúnyosan kinevetve törlöm le arcomról.
- Ha valami mégis bánt, nyugodtan elmondhatod - teszi vállamra kezét egy lemondó sóhaj után.
- Uhm - bólintom mosolyogva.

A repülő út viszonylag csendesen telt, gondolom Seonghwa megragadja az alkalmat, hogy pihenjen. A fiúk elég fárasztóak.

- Itt lennénk - szólal meg hirtelen.
Egy szimpla társasháznak tűnik, semmi extra.
Bólintom, és követem a nyitott ajtón keresztül.
- Készülj fel, hogy agyilag lefáradsz - próbál felkészíteni a lakásuk ajtaja előtt.
- Seonghwa - húzom ajkaim egy féloldalas mosolyra - minden rendben lesz - emelem fel fejem és keresem barna szemeit.
- Jó, csak tudattam veled, hogy hangosak és fárasztóak - válaszol védekező hangnemben, majd kinyitja az ajtót.
- Megjöttek! - kiabálja Wooyoung izgatottan, ahogy meglát minket. Mind a nappaliba tömörülnek, és erősen végignéznek rajtam. Ugyanúgy, mint első alkalommal.
Félek, nem emlékeznek rám.
- Milyen lett a ruha, amit velünk terveztél? - töri meg a csendet Mingi.
- Lila lett - mosolygom.
- Ezaz! - kezd el pattogni, majd megölel. Teljesen ledöbbenek, érzem, ahogy elvörösödöm. Már nem érzem kezeit hátamon, sem illatát, mégis ez a feszültség nem csitul bennem.
- Bocsánat érte, de tényleg nagyon örülünk, hogy itt vagy - mosolyog Hongjoong.
- Őszíntén, én azt hittem, nem jössz el - motyogja Yeosang.
- Már miért ne jött volna el? - kérdezi játékosan Wooyoung.
- Pont ezért - utal Wooyoungra, mitől kitör belőlem egy halk nevetés, ami egyre hangosabb lesz, annyira elfelejtem magam, hogy felemelem fejem is. Mire észreveszem magam, mindenki mosolyog.
- Bocsánat - lehajtom fejem, észrevéve magam, hogy jelenetet rendeztem.
- Ne is törődj vele - Seonghwa hangja valahogy mindig képes megnyugtatni. Elindul mellőllem.
- Szabad? - kérdezi Hongjoong, táskámra utalva.
- Ohh, nem - kezdeném, de nem hagyja befejezni, kiveszi kezeimből, és elviszi magával.
- Gyere, ülj le, ne ácsorogj ott - mondja Yeosang, Jongho pedig megpaskolja mellette az üres kanapét. Zavartan, de leülöm mellé.
- Kérsz egy teát? - kérdezi Seonghwa visszasétálva a nappaliba.
- Milyen van? - szemeim felcsillannak.
- Zöld meg csipkebogyó - gondolkodik el.
- Egy csipkebogyósat kérhetnék? - úgy érzem magam, mint egy kisgyerek.
- Persze - mosolyodik el, ezután vissza is fordul, a konyhába indulva.
- Milyen volt ez az egy hónap nélkülünk? - kérdezi Wooyoung.
- Hogy kérdezhetsz ilyet, biztos van olyan, amihez jobban kötődik, mint hozzánk - hordja le halkan Jongho.
- Eltelt, úgy ahogy - válaszolom röviden és tömören Wooyoungnak.
- Ezt hogy érted? - faggat tovább Yunho.
- Hát - kezdem bele a mesélésbe, ahogy felhúzom térdeim - a fellépésen annyira megtetszettek azok a zenék, hogy utánuk kerestem, és azokat hallgattam szerintem egész hónapban - lehajtom fejem, és elmosolyodom kissé.
- Szóval tetszik? - kérdezi izgatottan Mingi.
- De még mennyire - érzem kissé, ahogy feltelnek szemeim, hiszen egy csomó zenéjük megsirat.
- Melyik a kedvenced? - kérdezi Jongho.

- Nincs - jelentem ki egy hosszú csend után.
- Nincs? - döbben le Wooyoung.
- Nincs - mondom újra kevésbé magabiztosan, térdeimre hajolva. Egy kezet érzem meg hátamon, jólesik, egyben mégis nagy stresszben tart.
- Ha nincs neki, nincs neki, nem kell magadra venned, Young - mondja San, mire felemelem a fejem, meglátom Seonghwát előttem guggolni, az ő keze a hátamon, gyengéden elmosolyodik, én pedig viszonzom.
- Nincs kedvencem, mert mindegyik másért foglalt helyet a szívemben, nem tudnám őket rangsorolni - veszek magamon erőt.
- Köszönjük - tér vissza Hongjoong, leül a szőnyegre elénk, fülig mosolyogva.
- Kész a teád - mutat az asztalra, ahogy feláll, majd leül Hongjoong mellé.
- Köszönöm - mosolygom, majd a bögréért nyúlok.
- Akkor mostmár nem kell aggódnunk, ugye? Most már itt van Letícia - néz Mingi Hongjoongra, de a választól félve inkább a szőnyeget kémleli magaelőtt. Hongjoong rámnéz, majd Seonghwára, látszik rajta, hogy valami nincs rendben, Seonghwa elmosolyodik kissé, majd megszólal.
- Holnap kemény napunk lesz, tegyétek el magatokat holnapra - mosolya szélesebb lesz, ahogy mindenkire néz, és csendesen elindulnak szobáikba. Mingi tétova, ott áll a szoba közepén, látszik rajta, nem tud dönteni. Belekortyolom a már nem égetően forró teába, majd leteszem azt asztalra. Mingi döntésre jutott, és megindul. Felém. Nehezen, de feltűnik, hogy megölel. Gyengéden magához szorít, én pedig nem tudom nem magamhoz ölelni nyugtatásképp. Elenged, majd hátra sem nézve megy szobája felé. Lábaim felhúzom a kanapéra zavaromban.
- Megpróbálhatok velük beszélni, ha ennyire zavar téged - kezdi Seonghwa.
- Nem szükséges - rázom fejem enyhén, hangom annyira zavart, szinte dadogom.
- Szóval... Arról tudnánk beszélni? - kezd bele Hongjoong, először nem értem miről, de rábólintom, miközben folytatom a teám kortyolgatását. Hihetetlen számomra, de elég egy forró csipkebogyótea, és már is, mintha otthon érezném magam.
- Azért hívott Seonghwa, mert szükségünk van egy stylistra, és a többiek ragaszkodtak hozzá, hogy te legyél az. Megkérhetnénk erre a feladatra? - látom rajta, mintha félne a választól, hangja mégis nyugodt és magabiztos.
- Persze, ezért jöttem el - mosolyodom el bíztatóan - bár még nem csináltam ilyet - motyogom még, ahogy mosolyom leolvad arcomról, és a fiúk helyett is, inkább a rózsaszínes folyadékot vizslatom.
- Nem lesz semmi baj, könnyebb, mint gondolnád - érzem kezét vállamon, felemelem fejem a hang irányába, és Seonghwa mosolyog. Olyan szép a mosolya.
- Mintha felöltöznél reggel, csak művésziebben - gondolkozik el Hongjoong.
- Nem lesz ezzel szerintem probléma - simít végig karomon Seonghwa.
- Nem szeretném, hogy csalódnotok kelljen. Épp elég problémátok lehet egy újjonc nélkül is - teszem hideg kezeim a bögre köré.
- Azzal csalódnának benned a többiek, ha nem fogadnád el a felajánlást - áll fel Hongjoong is a szőnyegről, majd leül mellém a kanapéra.
- Pontosan, mindenki azt szeretné, hogy te legyél - veszi el Seonghwa az üres bögrét, melyben még foltokban látszik, hogy tea volt benne - Hihetetlen módon a legjobban Mingi - elmosolyodik, majd megfordul, és a konyhába megy.
- Elválalom - jelentem ki engem is meglepő merészséggel, és magabiztossággal, és ezzel már el is tiportam a jövőm magam előtt.
- Köszönjük - mosolyog hálásan Hongjoong - Holnap együtt bemegyünk a céghez, de bármelyikünktől nyugodtan kérj segítséget - néz komolyan szemeimbe, ahogy megfogja kezeim.
- Pontosan - jön vissza Seonghwa - Még Wooyoung is képes gondolkodni - a kijelentésén felnevetem kissé, és szemem sarkából letörlöm egy könnycseppet. Mindig is érzékeny voltam a segítőkész szavakra, hiába tudtam jól, hogy üresek, mindig megsiratnak.
- Már tényleg késő van - ásít Hongjoong, elmegy, nem sokkal később visszatér hajtogatott ágyneművel, melyet letesz a kanapéra - Seonghwával fogsz aludni, én pedig a kanapén - ahogy meghallja nevét, elvörösödik kissé.
- Alszom a kanapén, nem kell ezért ott aludnod - ellenkezem, de nem hagyja.
- Alszom a kanapén - és ez a végszó. Bólintom, megértés céljából, majd felállom a kanapéról.
- Arra van a fürdő, az pedig a szobánk - mutatja Seonghwa, majd az utóbbi felé indul. Én is így teszem, arra a következtetésre jutva, hogy a cuccaim abban a szobában lehetnek.

Seonghwa az egyik ágyon elfekszik, a másik mellett pedig látom a szőnyegen a táskám. Leülöm vele szemben, háttal Seonghwának, és összeszedem a dolgaim.
- Elmennék zuhanyozni, nem gond? - kérdezem félve attól, hogy valamiben megzavarom, miközben magamhoz ölelem szorosan törölközőm.
- Nyugodtan, utána megyek akkor én is - néz fel telefonjából, aprót bólintom, és el is indulom.