Már egy hete csak az ágyamban fekszek..
Semmi sem ségít:
Sem a cigi, se a versek.
Inni nem kéne,
de egyszerűen megveszek,
s könnyeimtől lázasan reszketek.
Vajon jobb lesz? - Nemtudom.
Ez a legnagyobb viharom,
s mellette semmi vigaszom.
Semmiben.
Tudod hiányzol.
Te állandóan vitázol,
és lelkemre sosem vigyázol.
És bár megérdemlem
- mert nem mondom, hogy nem -
de minden vágyam, hogy minden jó
legyen.
Én reménykedtem, mostmár csak áb-
rándozok.
Nem baj, majd nem szomorkodok:
Hisz egyszer majd úgyis eltávozok,
de úgy, hogy vissza se pillanatok!
S a túlvilágon majd sírva ordíthatok!
Azt majd úgyse hallhatod..
És senki más.
Ezen a világon az ember
nem adhatja ki dühét, fájdalmát,
inkább elfolytja, s benntartja,
majd az szétmarja, s olyanokra bíz-
tatja,
mi bőrén örökre megmarad.
- S.R
????/??/??
VOCÊ ESTÁ LENDO
Hagyaték
Poesia.. Talán azért írom ezt a könyvet, hogy hátrahagyjak valamit magamból a világnak, vagy talán idősebb énemnek. Hiszen mi értelme az életnek, ha nem hagysz nyomot benne?
