Az éjszaka sötét leple alatt,
ágyamban, nélküled,
hiányodtól szenvedve,
ábrándokba veszve,
az égboltot fürkészve
gondolkodom.
- vagy akár mondhatnánk,
hogy újból álmodozom -
Még nem is láttalak,
meg se érinthettelek,
mégis TE vagy az.
Te vagy az az árnyalak!
Igen..! - láttalak.
A hold mutatott rád.
Vajon te is épp onnan
nézel rám?
Bár lenne egy létrám,
hogy a hold másik oldalán
találkozhatnánk.. - talán-tán.
S még bár csak fejemben létezel
teljes lényeddel,
- hisz szemeimnek ez az áldás
még nem adatott meg -
álmaimban, képzeld,
már égő csókoddal mérgezel.
S nem is egyszer: több ezerszer!
De mit sem bánom édesem,
ez a legszebb halál szerintem.
S ha általad kell elvesznem,
hát egy szavam se legyen!
(...)
Sokszor gondolkodom
valós vagy-e egyáltalán.
S vajon egymásé leszünk
egy nap...? - talán-tán.
Ennyi jóság, szépség
hogy is férne el egy személyben?
Ez is Isten egy csodája:
a legszebb alkotása!
Szóval hát találkozzunk a
holdon túl kedvesem!
Hagy csókoljalak végre valahára
szerelemesen!
Ne szakítson minket szét a távolság!
Menjünk oda, a legmeszebb ahova
ember mehet!
S legyünk csak ketten!
Végtelen szeretetben égve,
sohasen visszanézve
csak is előre, a végtelenbe!
Legyen a csillagos ég, s azon is túl
a határ.
-S. R.
2021.05.22
KAMU SEDANG MEMBACA
Hagyaték
Puisi.. Talán azért írom ezt a könyvet, hogy hátrahagyjak valamit magamból a világnak, vagy talán idősebb énemnek. Hiszen mi értelme az életnek, ha nem hagysz nyomot benne?
